Az Ön korát a mindennapi élet, a munkahelye és még sok más befolyásolja. Ha meg szeretné tudni, hogy öregebb vagy fiatalabb-e éveinek tényleges számánál, fussa át tesztünket!
Nagyobb mértékben mérséklődött az infláció áprilisban mint az elemzők várták. Az előző év azonos hónapjához képest mindössze 3,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) már ettől függetlenül, az első negyedév folyamatai alapján, számottevően feljavította az előrejelzéseit. Inflációs jelentésében 2003 decemberére 4,6, a jövő év [...]
Az euró erősödik, ám az exportőrök nemzetközi versenyképessége közel áll a történelmi átlaghoz. Ráadásul – Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke szerint – az erős árfolyam kedvez az árstabilitásnak. Múlt heti ülésén a bank kormányzótanácsa nem is látott okot a kamatcsökkentésre. “A felértékelődés majdnem olyan gyors, mint két éve a leértékelődés volt” – [...]
Az euró késôbbi bevezetését tartja elônyösebbnek a magyar gazdaság felzárkóztatásához Demján Sándor, a TriGránit Rt. elnöke, akit 60. születésnapján a budapesti Közgáz díszpolgárává avattak.
Nemcsak az alkalmazottak életét keseríti meg, de a vállalati teljesítménynek is árt a munkahelyi gonoszkodás, ezért a cégek igyekeznek megelőzni kialakulását.
válik szükségessé a lakáshitelezés támogatási rendszerének átalakítását övező bizonytalanság miatt. Egyedül ez vethetne véget annak a pánikhangulatnak, amely egyre nő a kedvezmények szűkítéséről gyarapodó hírek és álhírek nyomán. A kezdeti, egy-két hónappal ezelőtt lábra kelt verziók még csak arról szóltak, hogy – költségvetési és társadalompolitikai szempontból nagyon is indokoltan – a spekulációs célú lakásvásárlások hiteltámogatását [...]
Segítségként leginkább csak fejlesztési terveik engedélyezését várhatják az államtól a napi működésüket is nehezen finanszírozó vidéki repülőterek üzemeltetői.
Tigris a vízben. Az emberi fül számára nem érzékelhető infrahanggal riasztja el territóriumáról vetélytársait. Az állatvilágban egyáltalán nem szokatlan, hogy a különböző fajok az emberi füllel nem hallható hangokat bocsátanak ki. A denevérek például magas rezgésszámú hanghullámokkal – ultrahanggal – térképezik fel környezetüket, és ugyanígy tájékozódnak a delfinek is. Amerikai zoológusok most a tigrisekről bizonyították [...]
a Nemzetközi Valutaalap. A washingtoni székhelyű intézmény szerint a magyar gazdaság versenyképességét aláássa a növekvő ikerdeficit, vagyis a költségvetés és a folyó fizetési mérleg felduzzadt hiánya. Egy újabb adósságspirált megállítandó, az IMF kiigazítást, azaz radikális állami kiadáscsökkentést sürget. Régen állított már ki ilyen kedvezőtlen bizonyítványt a magyar gazdaságról az egykoron rettegve tisztelt szervezet. A kései államszocializmusban [...]
Felvételt nyert a pártba az elmúlt héten a Fideszhez szorosabban kötődő közéleti szeireplők egy csoportja. Az aktusnak szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak a pártvezetők, mert szerintük ez fogja reprezentálni a Fidesz “kinyílását”: egyszerre “európai típusú” néppárttá és polgári szövetséggé való átalakulását. A kívülálló számára nem okozott meglepetést mindazok belépése, akiket már eddig is a Fidesz politikájának támogatóiként [...]
Vajon igaza van-e Marosán Györgynek, aki A siker receptje című nívós könyvében azt állítja, hogy a múlt évszázad a menedzserek – és a menedzsment – százada volt? Kétségtelenül van benne valami. A bizonyítékok is érdekesek: a gyors ütemben fejlődő hatalmas vállalkozások tekinthetők a társadalmi és gazdasági haladás legdinamikusabb elemeinek, amelyek mélyrehatóan alakították, befolyásolták az emberek [...]
SZÁMÍTÁS. Az EVA (economic value added) a vállalati teljesítmény mércéje, amely abban különbözik a legtöbb értékelési mutatótól, hogy az eredményben a cég által használt összes tôke költsége nem szerepel. Értékét úgy kapjuk meg, hogy az adózott üzemi eredménybôl (NOPAT) kivonjuk a tôkeköltség (WACC) és a befektetett tôke (IC) szorzatát. Ismeretében meghatározható az adott vállalat piaci [...]
Halványan rámosolygott Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminiszter-jelölt a bemutatkozó sajtótájékoztatón Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszterjelöltre, majd így szólt: “A Kati meg fogja bocsátani – azt mondta, feminista -, de nem látok annál férfiasabb kihívást, mint csinálni egy jó országot.” E kijelentés nem volt politikailag korrekt, de azt is mondhatnánk, példázata a rejtett diszkriminációnak. Ha ugyanis valaki [...]
Baculovírusok. Rovarokra specializálódtak. Az agyvelőgyulladást okozó Nyugat-Nílus vírus nem túl régen, 1999-ben jelent meg az Egyesült Államokban, ám azóta több száz embert ölt meg. Szinte biztos, hogy a kórokozó egy repülőgép fedélzetén rekedt szúnyog közvetítésével érkezett a trópusokról New Yorkba, ahol aztán a Central Parkban élő vízimadarakat megfertőzve elszaporodhatott. Az így kialakult természetes vírusraktárból a [...]
Az előző kormány alatt felhalmozódott késést behozva, szilveszterig akarja beüzemelni az új, uniós intézményrendszerét az agrártárca. Brüsszelben többen kétlik, hogy ez megvalósulhat.
Senki félre ne értse, nem holmi édeskés úti beszámoló következik, sőt nem is azon kívánunk elmerengeni, hogy immár 56. évébe lépett a várost az üdülőhelyek sokságából kiemelő filmfesztivál. Bár a naplementét a mai fiatal szerelmesek sem vetik meg, valljuk meg őszintén, Cannes picit “megöregedett”. No persze nem abból a félig tréfás, félig irigykedő megközelítésből, amelyet [...]