FN

Tizennyolc évesen, a jelentkezési lap kitöltésénél nem sejtjük, mivel jár majd a döntésünk, vajon megfelel-e felnőttkori igényeinknek is.
2004. 12. 09. 08:00
Nem titok, hogy a Dél-Amerikában élő nyílméreg-békák halálos toxinjait maguk az állatok képtelenek megtermelni. Így a kutatók biztosak abban, hogy ezek a kétéltűek valahogyan kívülről, alighanem a táplálékukból tesznek szert e számukra fontos anyagokra. Amerikai biológusok most megpróbálták felderíteni a mérgek eredetét, s bár azt sikerült megállapítaniuk, hogy a béka azt honnan gyűjti be, a [...]
2004. 12. 09. 08:00
A világháló segítségével már magyar befektetők is kereskedhetnek olajjal, arannyal, devizával a nemzetközi piacokon. Mostanában volt néhány tuti üzlet.
2004. 12. 09. 08:00
A fővárosi MSZP és SZDSZ közötti feszültség is oka annak, hogy évek óta késnek bizonyos beruházások, például a Városháza projekt, a Bazársor eltüntetése.
2004. 12. 09. 08:00
a maga útján, most, hogy érvénytelen lett a kórház-privatizációról kiírt népszavazás. Előzetesen ezt ígérte a szakminiszter, az eredmények ismeretében ezt vázolta a szocialisták elnöke. És ez nagy baj. Ez az út áttekinthetetlen, szabályozatlan, sehová sem vezet. Éppen az ugyanis a legnagyobb veszély, hogy a koalíciós politikusok azt olvassák ki a majdnem érvényes referendumból: csak gond [...]
2004. 12. 09. 08:00
Nemigen bővült a kreatív ügynökségek szektora az utóbbi időben, s az iparág szereplői az átláthatóságban sem jeleskednek. A Figyelő egy saját toplista összeállításával igyekszik oszlatni a homályt.
2004. 12. 09. 08:00
Retro a divat. A magam részéről megőrülök – nem a retróért, hanem a retrótól. A divat a hatvanas-hetvenes évek számomra abszolút idegesítő stílusvilágát hozza vissza, ha ugyan ezt a fantáziátlan világot stílusnak lehet nevezni. Nem véletlen, hogy nem nosztalgia, hanem csak retro, mely nem is önálló szó, csupán szóösszetételekben létezett eddig, és valaminek a visszafordítását, [...]
2004. 12. 09. 08:00
Jóval többe kerülnek az ügyfeleknek a hagyományosan lakossági bankként elkönyvelt pénzintézetek, mint a korábban vállalatiként működő, és a „köznép" felé csak később nyitó társaik.
2004. 12. 09. 08:00
Fontos állomáshoz érkezett a valaha létezett legnagyobb részecskegyorsító építése: elkészült az egyik detektora. A svájci részecskefizikai kutatóközpontban (CERN) most készülő nagy hadronütköztető (large hadron collider – LHC) új eleme az eddig csak feltételezett rejtélyes elemi részecske, a Higgs bozon kimutatására lesz képes. A világegyetem keletkezésére vonatkozó elméletek szerint a Higgs bozon felelős az anyag tömegéért [...]
2004. 12. 09. 08:00
Élethosszig tartó tanulás - az Európai Unió programjának címe olyan, mint az egészséges életmód. Mindenki tisztában van vele, hogy nemes célkitűzés, amelynek elérésére törekedni kell, ám csak akkor sikerülhet, ha az emberek fejében az önmagában üres frázis megtelik tartalommal.
2004. 12. 09. 08:00
Életművek melléktermékei, amelyeket kidobni épp oly’ meggondolatlanság, mint megjelentetni – a legtöbb esetben így jönnek létre a remixek. A remix olyan, mint egy dobszóló: szükséges rossz. A remix maga az állásidő, amelynek „kötbérét” a hallgató fizeti meg. A Depeche Mode esetében mégis más a helyzet. Európa egyik legnépszerűbb, egykor szinti-pop zenekarnak csúfolt kollektívájának van egy [...]
2004. 12. 09. 08:00
Múlt századi városnézésre csábít e hetekben az Unter den Linden-i Deutsches Historisches Museum. A Berlin utcáin című időszaki tárlat a már-már elfeledett sajtófotós, Willy Römer (1887-1979) fekete-fehér képeiből nyújt pazar válogatást. A véres XX. század első felére koncentráló kiállítás szociológiai és politikai szempontból egyaránt izgalmas: egyszerre láttatja az egyik legnagyobb – fénykorában 4,5 millió lakosú [...]
2004. 12. 09. 08:00
Olvasói sztorik