FN

A közép-magyarországi régióban az idén eddig 6,8 milliárd forint területfejlesztési támogatást osztottak szét – közölte Szabó Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.A területfejlesztési célelőirányzat 1,6 milliárd forintos régiós keretéből idegenforgalmi fejlesztésre 43 pályázó nyert 227,7 millió forint támogatást, a többi forrást egyebek mellett a munkahelyteremtés és -megtartás, a kistérségi elérhetőség javítása, [...]
2005. 06. 28. 00:00
Az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerében részt vevő magyarországi cégek között összesen 164 milliárd forint értékű szén-dioxid kvótát oszt szét az állam az idén – mondta Kelemen Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) tanácsosa egy szakmai konferencián kedden, Budapesten.A tanácsos közölte, hogy az állam összesen mintegy 240 létesítménynek 30,485 millió kibocsátási egységet bocsát rendelkezésére ingyen. [...]
2005. 06. 28. 00:00
Magyar-macedón üzletember találkozó volt kedden a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Andrássy úti központjában, amelyen Vlado Bucskovszki, Macedónia miniszterelnöke is részt vett – tájékoztatta a kereskedelemfejlesztési intézmény közleményben a tárgyalást követően az MTI-t.A találkozón a miniszterelnök kíséretében 12 macedón vállalkozás képviseltette magát, az IT, a textilipar, az élelmiszeripar, a gépipar, az építőipar területéről.A magyar-macedón gazdasági [...]
2005. 06. 28. 00:00
év első felében 18,700 német vállalat jelentett be csődöt, ami több mint 6 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában csődöt jelentett cégek száma volt- közölte kedden a Creditreform gazdasági információs szolgálat.Ugyanakkor a pénzügyi zavarba, fizetésképtelenségbe került háztartások száma több mint 33 százalékkal emelkedett az év első felében a múlt év azonos időszakához képest [...]
2005. 06. 28. 00:00
Magyar Vendéglátók Ipartestülete a vendéglátás országos érdekképviseleteként örömmel fogadja a kormányfői bejelentést, amely szerint 2006. januártól 25-ről 20 százalékra csökken az általános forgalmi adó legmagasabb kulcsa, ugyanakkor bízik abban, hogy az ételforgalom áfája továbbra is a 15 százalékos körben marad.Az ipartestület az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kifejti, hogy az áfakulcsok minden egyes százalékpontos növelése jelentősen [...]
2005. 06. 28. 00:00
Megalakult a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) és a BKSZ Budapesti Közlekedés-Szervező Kht., amelyeknek alapszerződéseit kedden írta alá Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Demszky Gábor főpolgármester és Szabó Imre, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke kedden, Budapesten.Kóka János az aláírást követően elmondta: első lépésként szeptember 1-jén bevezetik a budapesti egyesített bérletet. Ennek ára 10 százalékkal magasabb [...]
2005. 06. 28. 00:00
Kiemelkedő sikert ért el az LLP Csoport szoftverfejlesztési üzletága, s napjainkra a Csoport vezető szerepet vívott ki az üzleti és pénzügyi szoftvermegoldások képviselete terén Közép- és Kelet Európában. A cég saját fejlesztésű idő-, költségnyilvántartó és elemző megoldása, az eXpense, a világ vezető biztosítótársaságánál, az angliai Lloyd’s-nál került alkalmazásra a közelmúltban.
2005. 06. 28. 00:00
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint nem segíti a magyar eurócsatlakozási céldátum teljesítését - sőt akár évekkel késleltetheti a közös valuta meghonosítását - a hétfőn bejelentett adócsökkentési csomag.
2005. 06. 27. 18:16
Sztrájkbizottságot alakított a szakszervezet a Gyulai Húskombinát Rt.-nél. Céljuk az idei bérmegállapodás megkötése, a leépíteni kívánt munkahelyek megmentése és az agrártárca sürgetése húságazati stratégia kidolgozására.
2005. 06. 27. 18:01
Az OPEC elnöke szerint még e héten megszülethet az olajkartell minisztereinek döntése egy esetleges újabb félmillió hordós napi kitermelés-növelésről. Az egyeztetések azután kezdődtek, hogy a kőolaj ára elérte a hordónkénti 60 dollárt.
2005. 06. 27. 17:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,62 pontos csökkenéssel, 18.361,50 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,24 százalékos gyengülés.
2005. 06. 27. 16:50
Júliusban újabb 5 százalékkal drágulnak Budapesten a tömegközlekedési tarifák a januári 10 százalék után a Fővárosi Közgyűlés múlt évi rendeletének megfelelően.
2005. 06. 27. 15:58
A magyarországi befektetési lehetőségeket népszerűsítő HunSider program egyik legfontosabb célja megóvni Magyarország központi regionális koordinációs szerepét az egyre erősödő versenyben. A program eddigi sikereiről számoltak be a résztvevők.
2005. 06. 27. 15:47
Közös megegyezéssel távozik a HTCC csoport igazgatóságából Jan Mulder – a PanTel korábbi vezérigazgatója. Mulder az igazgatótanács tagjaként segítette a vállalatot az integrációs folyamat során és az új szervezet felállításában. Mulder eredeti tervei szerint is az év vége előtt távozott volna a cégtől.
2005. 06. 27. 15:03
Olvasói sztorik