FN

A változatlan áron számított forgalom az első kilenc hónapban 5,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a kiskereskedelmi forgalom növekedéséről.
2005. 11. 23. 09:15
A liszt árát 8-10 százalékkal emelnék a malmok jövő év elejétől. A kenyér árának 15-20 százalékos - még az idei - emeléséről a sütőipari vállalkozások már egyezkednek a kereskedőkkel.
2005. 11. 23. 08:26
Robbanásszerűen nő a DVD-zésre fordított idő, miközben a nagy tévék közönségéből a kis csatornák is folyamatosan csipegetnek. Az adók az idén hetvenmilliárd forint feletti reklámbevételre tehetnek szert – írja a Világgazdaság.
2005. 11. 23. 08:14
Két héten belül aláírhatja a román kormány a craiovai Daewoo-gyár átvételéről szóló szerződést a dél-koreai céggel – jelentette be a román gazdasági és kereskedelmi miniszter, Codruţ Şereş, hozzáfűzve, hogy a Daewoo már elküldte az eladásról szóló szándéklevelét.
2005. 11. 23. 08:07
Az év tizedik hónapjának végéig összesen 740 milliárd forintot szedett be a vám- és pénzügyőrség, ez már meghaladta az időarányosan várható összeget. Az előirányzat szerint december végéig további 94 milliárdnak kell még megérkeznie a költségvetési számlákra –ja a Világgazdaság.
2005. 11. 23. 07:56
Januártól várhatóan 20 százalékkal emelkedik a fővárosban a távfűtés díja az intézményi fogyasztók számára – tudta meg a Világgazdaság. A lakossági fogyasztók által fizetett díjat viszont ebben a szezonban nem emeli a fővárosi közgyűlés.
2005. 11. 23. 07:48
Szalajka liget Hotel és Appartmanfalu elnevezéssel, 132 férőhelyes turisztikai központ épül Szilvásváradon. Az egymilliárd forint értékű beruházás megvalósítását 300 millió forinttal támogatja a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programja keretében az unió.
2005. 11. 23. 07:16
Októberben 20,4 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adót (eva) fizettek be a vállalkozások a harmadik negyedévi előleg kapcsán, így 10 hónap után összesen 88,5 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe, amely 75,3 milliárd bevételt irányzott elő 2005-re.
2005. 11. 23. 07:05
Saab, Ford és Volvo – a leggyakoribb vezérigazgatói autók Magyarországon. A vállalati autó neuralgikus pont lehet a cégvezetés számára: kinek, milyen jár, milyen felszereltséggel. Az FN „Mindent a fizetésről" sorozatának harmadik része a vállalati autókról.
2005. 11. 23. 07:00
A karácsony közeledtének első jele, hogy a boltokban lépten-nyomon csokimikulásba ütközünk. De a szinte egyforma ruhába öltözött télapók között óriási a minőségi különbség.
2005. 11. 23. 07:00
Az idei év harmadik negyedében Közép-Kelet-Európa ingatlanpiacain, Európa más piacaihoz hasonlóan, nőtt a bérleti szerződések száma, az új fejlesztéseké pedig csökkent, így a bérleti díjak emelkedtek, a kihasználatlansági ráta pedig minden idők legalacsonyabb szintjére esett - mutat rá egyebek mellett a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb jelentése.
2005. 11. 22. 20:33
Több mint 3 milliárd forintnyi befektetéssel rendelkezik a Közlekedési Biztosító Egyesület, és állományát a világ legnagyobb viszontbiztosítója, a svájci Swiss Re viszontbiztosítja - jelentett ki Lilli Róbert, a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) ügyvezetője.
2005. 11. 22. 17:54
A bankoknál is elkezdődött a karácsonyi nagyüzem. A kölcsönből vásárlóknak érdemes körülnézniük: a fogyasztási kölcsönök és áruhitelek teljes hiteldíjmutatója 18 és 42 százalék között szóródik, de elvétve vannak nullás akciók is.
2005. 11. 22. 15:32
Már egy magyarországi település is csatlakozott az úgynevezett GATS-mentes zónához. A több mint 400 települést magába foglaló nemzetközi hálózat célja felhívni a figyelmet a GATS (Általános Szolgáltatáskereskedelmi Egyezmény) irányelveiben szereplő közszolgáltatások privatizációjának társadalmi és környezeti veszélyeire.
2005. 11. 22. 15:01
Valószínűtlen, de „már" nem lehetetlen az euróövezet felbomlása. Az uniós alkotmány francia és holland elutasításának legmarkánsabb következménye, hogy a tagállamok erősödnek és az uniós intézmények gyengülnek, és felszínre kerültek az EU további irányával kapcsolatos éles nézeteltérések – áll a Moody’s éves térségi elemzésében.
2005. 11. 22. 14:38
Célkeresztben a szlovákiai repülőtér-privatizáció: összesen négy ajánlattevő konzorcium van versenyben, és a szlovák közlekedési miniszter már kijelölte azt a bizottságot, amely dönt a pozsonyi és a kassai repülőtér 66 százalékának nyerteséről.
2005. 11. 22. 14:19
A befektetők megszabadulhatnak magyar állampapírjaiktól a Magyar Nemzeti Bank és a kabinet egyre durvuló vitája miatt – olvasható a Bloomberg hétfői értékelésében. A hírügynökség számszerűsíteni próbálta a kölcsönös üzengetések okozta károkat.
2005. 11. 22. 13:50
Az APEH elnöke soron kívüli adatszolgáltatást rendelt el a tízezer legnagyobb adózó számára a november hónapra vonatkozó, december 20-án esedékes általánosforgalmiadó-kötelezettségről, és a december 20-án esedékes társaságiadó-feltöltési kötelezettségről.
2005. 11. 22. 13:21
A felajánlott és értékesített 25 milliárd forintnyi mennyiségre 46,44 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be elsődleges értékpapír forgalmazók a három hónapos diszkont-kincstárjegy keddi aukcióján - közölte az Államadósság Kezelő Központ.
2005. 11. 22. 13:11
Olvasói sztorik