Vezető piaci szerepre törekszik az újonnan alakult mobiltartalom-szolgáltató, a Metacom. A társaság 2005-re 350 millió, jövőre 1,5 milliárd forintos árbevételt szeretne.
Az OTP Bank Rt. előzetes, nem kötelező érvényű (indikatív) ajánlatot nyújtott be az ukrán Ukrsotsbank többségi részesedésének megvásárlására - közölte az OTP szerdán. Mint ismeretes, az UkrSibBank pályázatát december elején elveszítette.
Jövő tavasszal indul a Duna Televízió Autonómia nevű új csatornája, miután az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a szerdai ülésén megállapította, a csatorna nyilvántartásba vételének nincs akadálya.
Szombattól autópályán utazhatunk Szegedig. A sztráda várhatóan tavasszal már Röszkéig, az országhatárig ér. Az állam korábban már megvásárolta a koncessziót birtokló AKA Rt. 40 százalékát és 25 évig rendelkezésre állási díjat fizet a társaságnak.
Jövő év január 1-jétől szinte minden T-Mobile-díj csökken az áfacsökkentés következtében. A Dominósok nem fizetnek majd kevesebbet, de 4 százalékkal több kerül az egyenlegükre – áll a T-Mobile közleményében.
A német Metro kiskereskedelmi hálózat – a Praktiker barkácsáruházlánc anyavállalata – 53 Praktiker ingatlant adott el egy ingatlanpiaci alapnak, amelyet az IXIS AEW Europe kezel.
A legtöbb pénzt Amerikában tudják megtakarítani a befektetők, és ők is a legbátrabbak. Európa tart a részvényektől, és meglepő módon, a kelet-közép-európai térség e tekintetben kockázatvállalóbb a kontinens nyugati felénél – derül ki a GfK Befektetési barométerének eredményeiből.
Karácsony közeledtével a túlzsúfolt hipermarketeket és bevásárlóközpontokat kerülendő, egyre többen szavaznak bizalmat az internetes vásárlásnak – a szezon kezdete óta az online áruházaknál megduplázódott a szokásos forgalom. A becslések szerint a webáruházak decemberben csaknem hatmilliárd forintos forgalomra számíthatnak.
Megszüntették Perjés Klára, a Kossuth adó főszerkesztőjének munkaviszonyát. A lépés alig egy héttel azután történt, hogy az ORTT vizsgálódni kezdett az adónál.
A magyar autótulajdonosok átlagosan évi 7-8 ezer forintos megtakarításért cserélik le a kötelező biztosítójukat – mutatta meg a TNS Hungary reprezentatív kutatása.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tagjai szerint az elmúlt öt évben kedvezően változott Magyarországon az ipari infrastruktúra, a munkaerőpiac és a közlekedési feltételek, romlott azonban az üzleti környezet stabilitása, a foglalkoztatás összköltsége.
Az európai Fitch Ratings hitelminősítő szerdán „A"-ra csökkentette az eddigi „A plusz"-ról a K&H Bank hosszú távú osztályzatát. Az új besorolás kilátása stabil.
A magyar államadósság leminősítésének indokai nem voltak meglepőek, de váratlanul érte, és szerdán is negatívan érintheti a részvénypiacot – mondta Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank elemzője.
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2005 októberében 9,8 százalékkal nőtt, a csupán munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint.
Szekeres Imre a Nap-keltében arról beszélt, hogy a Fitch súlyosan tévedett, amikor Magyarországot leminősítette, és minden bizonnyal hamarosan felülvizsgálja döntését – írja a hirado.hu.
Az arany világpiaci ára a múlt héten átlépte az 500 dollárt, ami egy csapásra rendkívül keresetté tette a BÁV Rt. immár egy éve, 99 ezer forintért árusított egyunciás aranytömbjeit. A cég ígéri, az év végéig marad a százezer alatti ár – írja a Napi Gazadság.
Úgy tűnt, sínen van az MNB kezében lévő Keler-részvények értékesítése, azonban váratlan fordulattal hétfőn törvényben rögzítette a parlament, hogy a jegybank legyen az értéktár többségi tulajdonosa – írja a Világgazdaság.
Külföldi szereplővel bővült a hazai online kiskereskedelmi piac, a cseh Internet Mall a hét elején elindította magyarországi internetes áruházát. Az üzletben kis és nagy háztartási gépeket, valamint szépségápolási kisgépeket értékesítenek majd.
Csütörtökön kínálják aukcióra az Állami Nyomda Rt. részvényeit, amelyeket 5600 és 6400 forint közötti áron vásárolhatnak meg a kisbefektetők. A társaság még aznap a tőzsdére kerül. Elemzők szerint a cég gazdálkodása stabil, de a papír nem lesz likvid.
A gépjárművek felelősségbiztosító-váltására rendelkezésre álló egy hónap alatt 2005 novemberében több mint 100 ezren a világhálón váltottak biztosítót - mondták el a legnagyobb on-line alkuszcégek vezetői.
A jövőben nyilvános információs rendszert kíván működtetni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) annak érdekében, hogy a tőkepiaci információk mindenki számára, ingyenesen elérhetőek legyenek - jelentette be a felügyelet.