Eljárást indított az Európai Bizottság négy európai uniós tagország ellen, mert úgy látja, hogy egyes adószabályaik sértik az egységes uniós piac szabályait, illetve megkülönböztető jellegűek.
Amerikai közgazdászok szerint országuk nemzetgazdasága a tavalyi utolsó negyedévben éves szinten 2,7 százalékkal növekedett, azaz jócskán lelassult a megelőző 11 egymást követő negyedév 3 százalékot meghaladó éves szintű GDP-növekedése után.
A forint erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót hétfőn négy óra tájban 250,10/20 forinton jegyezték, 40 fillérrel gyengébben a pénteki 250,50/55 forintnál. A kereskedők alacsony forgalomról számoltak be, mivel az amerikai piacok zárva tartottak.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) február 15-éig első olvasatban a kormány elé terjeszti a 2007–2013. időszakra szóló II. Nemzeti Fejlesztési Tervet és az operatív programokat – közölte Baráth Etele.
Még csak egy bank vezette be a negyedik nyugdíjpillérhez tartozó szolgáltatását, de legalább további nyolc bank készül a számlavezetésre. Nagy versenyre nem lehet számítani, a bankok kezét jogszabály köti.
Várhatóan mintegy 600 milliárd forintot költhet Magyarország a közösségi közlekedés fejlesztésére a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében – mondta a gazdasági tárca helyettes államtitkára.
A közszféra munkáltatóinak hétfőn kell gondoskodniuk a 13. havi illetmények átutalásáról. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint az államigazgatásban dolgozók még ezen a héten megkapják a juttatást.
Kívánatos lenne Magyarországon egy egységes 20 százalékos, egykulcsos adórendszer az összes adónemre, az áfára, az szja-ra és a társasági adóra is, ez esetben megszűnne a helyi iparűzési adó – mondta Kóka János.
Az Audi Hungaria Motor Kft. rekordévet zárt a 2005-ös évi gyártási számok tekintetében. Az elmúlt évben a vállalat történetében az eddigi legtöbb motort gyártotta, összesen 1 693 609 egységet. Ez az előző évhez viszonyítva 14 százalékos növekedésnek felel meg.
Széles körű konzultációba kezdett Charlie McCreevy belsőpiaci biztos, hogy „még utoljára" megpróbálja keresztülvinni Brüsszel régi álmát, az egységes európai szabadalmat, ami a remények szerint csökkentené a szabadalmi költségeket Európában.
Összesen 210 millió euróra rúg az a kártérítési összeg, amit hat, köztük magyarországi érdekeltséggel is rendelkező német cementipari cégtől követelnek vásárlóik az árak összehangolása miatt okozott kár ellenételezéseként.
Fio-brokerre változtatja nemzetközi brókerszolgáltatásának nevét a Fio Pénzügyi Csoport, mert az e-Broker márkanév Magyarországon az Inter-Európa Bank által regisztrált védjegyoltalom alatt áll - áll a cég közleményében.
Az érdekképviselet azért fordul az AB-hez, mert szerinte a gazdák alkotmányos jogai sérülnek azzal, hogy a földtörvényben január 1-jei hatállyal megváltoztatták az előhaszonbérleti jog gyakorlására jogosultak sorrendjét.
Az olaj világpiaci árának egyre inkább kiszolgáltatott Kína és India állami cégeiken keresztül olajmező-vásárlásokba fogtak; időnként riválisként, néha partnerként terjeszkednek.
A MÁV Rt. vezérigazgatója távozásakor 10 millió forintot kapott végkielégítésként. Mándoki Zoltán a töredékét kapta meg annak, mint amennyi a szerződése szerint járt volna.
Egyre növekszik a műtárgyakba való befektetési kedv, derül ki Andrew Patterson, az Art Tactic piackutató cégének vezetője által végzett felmérésből – írja a Napi Gazdaság.
Európa lakosai szerint a következő 12 hónapban országuk gazdasági és foglalkoztatottsági helyzete rosszabbra fordul – derül ki a TNS Opinion & Social közvélemény-kutató Európai Bizottság számára készített Eurobarometer felméréséből. A magyarok pedig különösen a munkanélküliségtől félnek.
Sok jó hír hízlalhatta volna a Mol-befektetőket az utóbbi időben, ám ehelyett az első rosszabb hírre beesett az árfolyam. A piac szerint valami hiányzik a sztoriból, leginkább egy akvizíció adhatna lökést.
Az Engel Group 2OO6-os előrejelzései szerint: a cseh, lengyel, bolgár és magyar régióban erősödik az a szakképzett, fiatal célcsoport, amely érdeklődik a jó minőségű lakások iránt.