A forint csütörtökön erősödésnek indult a bankközi devizapiacon, az eurót 251,35/45 forinton jegyezték, 35 fillérrel gyengébben a 251,70/80 forintos szerdai árfolyamnál.
A korábbi nyilatkozatokkal ellentétben az OPEC bizonyára nem csökkenti a termelését márciusi hatállyal, sőt, Szaúd-Arábia és mások termelésnövelésre is készek a drágulás miatt.
A szerb miniszterelnök Vojislav Kostunica és az osztrák alkancellár, Hubert Gorbach, egy vegyes delegáció megalakításáról határozott, hogy megoldást találjanak a Mobtel problémájára – írja a B92 szerb hírportál. A Hypo Alpe-Adria Bank International átvállalta a Mobtel 71,4 millió eurós könyv szerinti követelését.
A tőzsdei cégek számának tavalyi csökkenése után kivezetéssel kezdődik ez az év is a BÉT-en: közel hét év után az Antenna Hungária elhagyja a parkettet. A Swisscom ugyanis kiszorítja a közkézen maradt mintegy 55 ezer részvény tulajdonosait – írja a Napi Gazdság.
A svájci Novartis gyógyszergyár csütörtökön újabb rekord évről számolt be: tavaly az adózott eredménye 10 százalékkal 6,141 milliárd dollárra emelkedett a 2004-es 5,601 milliárd dollárról.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az Apple Computer negyedéves adózott eredménye és eladása, miután a cég több mint 14 millió iPod internetes zenelehívó, tároló és lejátszó készüléket értékesített a tavalyi utolsó három hónapban.
Orbán István, az Egis Gyógyszergyár Rt. vezérigazgatója január 18-án, életének 67. évében váratlanul elhunyt - tudatta a gyógyszergyár csütörtökön. A vezérigazgatói teendőket a január 25-re meghirdetett közgyűlésig a társaság ügyvezetősége látja el.
Ismét drágulással kezdte a napot a kőolaj a szabadpiacon a változatlan háttérproblémák miatt, de az árakat nyomja, hogy az Egyesült Államokban megint szokatlanul enyhére fordult az időjárás.
Eddig 57 hajléktalan ügyvezető igazgatót és három szervezőt hallgatott ki gyanúsítottként a BRFK gazdaságvédelmi osztálya a Széchenyi-hitel jogtalan megszerzésére végrehajtott, szervezett csalássorozat miatt elrendelt nyomozás során.
Az eddigi összesítés szerint 245 millió forintjába került tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) a magyar állampolgárok más uniós országokban az EU szabályai alapján való ellátása – írja a Napi Gazdaság.
Az épülő autópálya-szakaszok nyomvonalába eső nagyobb városok, megyeszékhelyek vezetői többségükben egyetértenek abban: érezhető az úthálózat-fejlesztések beruházásvonzó hatása – írja a Napi Gazdaság.
A Visa Europe a 2004. évi megalakulása óta először bocsátott ki pénzügyi összegzést. A kártyatársaság szinte valamennyi mutatóját tekintve két számjegyű növekedésről adott számot – írja a Világgazdaság.
A német Fraunhofer Institut mérnökei a műanyaghoz hasonlóan önthető és formázható granulátummá változtatták a fát - ebből fröccsöntéssel gyakorlatilag bármilyen, eddig leginkább műanyagból elkészíthető tárgyat elő lehet belőle állítani.
Ha kerttel, kertkapcsolattal nem rendelkezik a lakás - márpedig nagyvárosi, emeleti ingatlanok esetében általában ez a helyzet -, akkor egy terasz, vagy erkély többé-kevésbé kárpótolja ezért az ott lakókat. Egy új találmánynak köszönhetően azonban azoknak sem kell nélkülözniük a levegőzés szabadságát, akiknek balkonjuk sincs: ezt az épületek ablakából kinyúló karosszék pótolja.
• Az innovációról Varga György Nem csak pénzkérdés című írásából (Figyelő, 2006/2. szám) technikai okok miatt kimaradt az alábbi rész. A cikk pontosabb érthetősége kedvéért az alábbiakban közöljük. A szerk.„A tudás- és technológia-intenzív ágazatokban regisztrált innovációs aktivitás mutatói meggyőzően tükrözik a közepes méretű vállalkozásoknak a kisvállalkozásokkal szembeni fölényét. Ezért is elgondolkodtató az, hogy miközben 2001 [...]
Egy év helyett ma egy óra is elég egy számítógépes vírus elterjedéséhez. A víruslaborokban egyebek közt digitális immunrendszerekkel harcolnak a kártevők ellen.
Van egy rendkívül rokonszenves bormester Szekszárdon, e szép és szomorkás városban (a szekszárdi értelmiségi egyik fő típusát arról lehet megismerni, hogy első mondata: innen el kell menni).
Az OTP-csoport terjeszkedésének fő csapásiránya Közép- és Kelet-Európa, ám az árazási viszonyok Törökországot is vonzó célponttá teszik - nyilatkozta lapunknak az OTP Bank Rt. alelnöke.
Egymásnak is ellentmondó helyi érdekek lassítják, olykor le is bénítják az autópálya-építést. Kérdés, a jogi vagy a társadalmi környezet szabályozása hozhat-e inkább megoldást.
Belpolitikai szempontból a kormány időt nyert az új konvergencia-jelentésre adott brüsszeli haladékkal, a választások után azonban elfogyhat az uniós türelem.
Lehet-e egy festmény egyszerre végtelenül letisztult és zavarba ejtően többrétegű? Hideg fejjel kimunkált, precíz, s egyúttal szürreálisan tétova, már-már elábrándozó? Egyszerre nyilvánvaló és titokzatos? Zsurnalisztikusan profán, ugyanakkor éterien ikonszerű?