Hétfőtől az RTL Klub - a földi sugárzású országos televíziók közül Magyarországon először - áttér a műsorszünet nélküli sugárzásra – közölte Fazekas László, a kereskedelmi csatorna sajtófőnöke.
A több lábon álló energiaellátást és az energiaforrások minél szélesebb körűvé tételét tartják a legfontosabbnak azok az energiaügyekért felelős vezetők, akik nyolc országot képviselve tárgyaltak az energiabiztonságról Budapesten.
A Postabank eladásakor az állami milliárdok elköltésével kapcsolatos kétségeit a három miniszternek elküldött tervezet előtt majdnem egy évvel, egy kizárólag a miniszterelnök számára készült jelentésben foglalta össze a KEHI - értesült az Index. Az Orbán számára megfogalmazott kritikák soha nem jutottak el a sajtóhoz, 30 évre titkosították a dokumentumokat.
Négy ajánlat érkezett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. Budapesti Szabadkikötő Logisztikai (BSZL) Rt. 99 százalékos részvénycsomagjára kiírt, nyilvános, egyfordulós pályázatára. Az ajánlatok értékelése folyamatban van – tudta meg a FigyelőNet az ÁPV kommunikációs igazgatóságától.
A forint ingadozásai ellenére sem emeli az alapkamatot hétfőn a Magyar Nemzeti Bank, mondták egyöntetűen a Reuters márciusi felmérésében részt vevő elemzők. Többségük szerint viszont év végéig már nem is csökkenhet az irányadó kamatszint.
A gazdasági miniszter volt az első, aki matricavásárlás helyett sms-ben fizette ki a sztrádahasználati díjat. Rajta kívül még 7,2 millióan tehetik ezt a jövőben.
A brit Vodafone japán leányvállalatát megvásárolja a Softbank internetes vállalat. A Softbank 97,7 százalékos részesedést szerez a cégben 1,75 ezer milliárd jen (12,3 milliárd euró) ellenében.
A forint enyhe gyengüléssel kezdte a kereskedést pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az eurót reggel 259,20/40 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki 258,60/70 forinttal.
Az Európai Bizottság a vállalkozások és üzletrészek átadásának megkönnyítésére szólította fel a tagállamokat, hogy ezzel is ösztönözze a növekedést, a foglalkoztatást és a versenyképességi célok megvalósítását, olvasható a Világgazdaságban.
A rendkívüli közgyűlés döntése értelmében új elnök és vezetőség irányítja tovább a közelmúltban kritikus pénzügyi helyzetbe került szombathelyi Kertész Termelő és Értékesítő Szövetkezetet – erősítette meg a Napi Gazdaság információit a közgyűlést követően a cég egyik vezető beosztású tisztségviselője.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 749 ezer volt 2006 januárjában, 0,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,75 pontos emelkedéssel, 22 323,00 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,36 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett tőzsdei elemzők átmeneti erősödéssel számolnak.
A választás utáni helyzetrõl szóló találgatások az MNB-re is kiterjednek, hiszen Járai Zsigmond jegybankelnök mandátuma kevesebb mint egy év múlva lejár. Egyes híresztelések szerint Medgyessy Péter neve is felmerült – írja a Napi Gazdaság.
Egy-másfél hónappal későbbre tolta a Közháló értékesítésére vonatkozó nyilvános tenderek jelentkezési határidejét az informatikai tárca (IHM) – írja a Világgazdaság.
Bányászati szakemberek szerint a ma is aktívan szennyező verespataki bányajáratok miatt a környezet helyreállítására hatásos mód lenne, ha megépítenék az új bányát.
Nyilvánosak az önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi hozamadatai. A toplistákat a kisebb, munkáltatói pénztárak vezetik, a nagy pénzügyi csoportok képviselői hátrébb kullognak, de mindegyikük pozitív reálhozammal büszkélkedhet öt év távlatában is.
Az Európai Bíróság a Komárom-Esztergom megyei bíróság iparűzési adóval kapcsolatos ügyében kijelentette, hogy azért nincs hatásköre dönteni az ügyben, mert az abban megjelölt esetek a csatlakozás előtti időszakra vonatkoznak. Oszkó Péter, a Deloitte adótanácsadó cég vezetője szerint egyre több jel mutat arra, hogy az iparűzési adó sérti az uniós jogot.
A Magyar Telekom Rt. leányvállalata, a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. (Pro-M), a Morpho Communicationst bízta meg kommunikációs stratégiájának kidolgozásával és teljes körű szervezésével.
A tavaszi-nyári szezon kezdetére a Pesti Est három kiadvánnyal is megjelenik a magyar lappiacon, amelyekkel az ország- és világjáró olvasókat célozza meg.