A múlt heti intenzív adok-kapok után nyugodtabb hét következhet a forintpiacon. A befektetők hangulatát több kamatdöntés, köztük az amerikai Fed kétnapos ülése befolyásolhatja leginkább.
Eladná zenei kiadási vállalkozási üzleteit a német Bertelsmann médiakonszern. A cég a Sonyval fele-fele részben tulajdonolja a Sony BMG zenei kiadót, amelynek értéke közel jár a 4 milliárd euróhoz.
A GVH szerint a PR-TELECOM Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. visszaélt erőfölényével, amikor úgy léptette életbe a jelentős többletdíjfizetési kötelezettséggel járó programcsomag-módosításait, hogy arról előzetesen nem kérte ki az előfizetők véleményét.
A pilóták szerint semmi hozzáadott értéket nem képvisel az EU által minap megjelentetett feketelista, hiszen az ott felsorolt légitársaságok legtöbbje amúgy sem repül Európába.
A vidéki lakosság körében jóval népszerűbb a lakás-takarékpénztár intézménye, mint a fővárosban: a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Rt. 433 ezer szerződésének 93,1 százalékát, 403 ezret vidéken lakók kötötték – tette közzé a társaság legfrissebb elemzését hétfőn.
A Fővárosi Bíróság (FB) ismét elhalasztotta a felperes Bombardier Transportation GmbH és az alperes Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb), a MÁV tavalyi motorvonat tenderével kapcsolatos egyik perének tárgyalását hétfőn.
A CEU Business School Bukarestben nyitotta meg első képzési központját az Európai Unión kívül. Az üzleti iskola további terjeszkedésre készül Kelet-Európában.
Kínában az idén várhatóan 8,9 százalékos lesz a gazdaság bővülése, a tavalyi 9,9 százalék után – véli a kínai központi bank. 2004-ben még 10,1 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP).
Tíz hónapos csúcsára emelkedett a hároméves magyar állampapírok hozama, ami azt jelenti, hogy a külföldi befektetők csak egyre drágábban hajlandóak hitelezni hazánknak – írja elemzésben a Bloomberg hírügynökség.
A Szlovák Nemzeti Bank a hétfői kamat értekezletén változatlanul, 3,50 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót, és nem változtatott a többi kamatán sem, a piaci várakozásnak megfelelően.
A mobilbanki szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek száma megelőző egy év alatt a lakossági ügyfelek száma 16 százalékkal 907 ezerre, a vállalati ügyfelek száma 38 százalékkal 85 ezerre nőtt a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb felmérése szerint.
A két vagy három hónap múlva várható privatizáció előtt szakértők 300 millió euróra teszik a román Letéti és Takarékpénztár (CEC) jelenlegi piaci értékét, de a nyertes vevőjelölttől elfogadható vételár bizonyára nem lehet kevesebb egymilliárd eurónál, írta a Ziarul Financiar című román gazdasági lap hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 10 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Poligrupo Hungária Fogyasztói Csoport Szervező Rt.-t.
A forint hétfőn erősebben nyitott a bankközi devizapiacon, de a nyitást követően gyengülni kezdett. Fél tízig jelentős forgalomban 264 forintig erősödött az euró, a zloty pontosan ugyanazt a pályát írta le, mint a forint.
A korábban bejelentett kutatási részleg mellett a Morgan Stanley egy négyszáz fős szolgáltató központ létrehozását is tervezi Magyarországon – értesült a Népszabadság.
Veres János szerint a forint árfolyamának változása az elmúlt hetekben külső okokkal magyarázható, és nem volt olyan mértékű, ami nyugtalanságra vagy beavatkozásra adna okot.
Lehet, hogy már csak egy-két hetük van a lépésre azoknak az adóalanyoknak, akik vissza kívánják kapni az uniós csatlakozás időpontjától befizetett iparűzési adójukat. A tét évente 350 milliárd forint.
Az állami intézmények mellett már két magánintézmény képez politikusokat. Az ilyen iskolákban végzettek nem feltétlenül képviselők lesznek, de ez a pálya sem kizárt. A lényeg az, hogy egy területen szakemberek legyenek.
Az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti szakaszát egy hónappal az eredetileg tervezett időpontnál hamarabb, hétfőn adják át a forgalomnak.
A sokáig szilárd forintárfolyam hektikus ingadozása ráirányította a figyelmet arra, hogy a kedvezőtlen külpiaci változások fokozottan sújthatják az egyensúlyhiánnyal küszködő gazdaságokat. A választásokra hangolt politika mégis tagadja, hogy gyors válságcsomagra lenne szükség.