FN

Az Erste Bank Befektetési Rt. az idei első negyedévben 827 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, szemben a tavaly első negyedévi 550 millió forinttal – mondta a cég csütörtöki tájékoztatóján Cselovszki Róbert vezérigazgató.
2006. 05. 18. 12:23
Nem voltak hibák a középszintű matematikaérettségi javításához kiküldött javítási-értékelési útmutatókban - közölte az oktatási tárca a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelentek kapcsán az MTI-vel.
2006. 05. 18. 12:10
Hétfői ülésén várhatóan ismét változatlanul hagyja kamatait a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sőt az elemzői előrejelzések szerint akár egészen 2008-ig is hat százalék maradhat az alapkamat - áll a Reuters májusi felmérésében.
2006. 05. 18. 12:08
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy április 1-jétől hivatalosan is Magyarországról irányítják az SAP négy visegrádi államot, azaz Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot magába foglaló régió kis- és középvállalati tevékenységét.
2006. 05. 18. 11:33
A forint ismét jelentősen gyengül a bankközi devizapiacon, csütörtökön kora reggel 266,10 forinton, kilenc óra tájban 264,65/75-ön jegyezték az eurót, mintegy két forinttal erősebben a szerda délutáni 262,60/70-nél. Kilenc óra körül a forint 6,25 százalékon állt a plusz mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 73 bázisponttal gyengébben a szerda délutáni helyzeténél.
2006. 05. 18. 09:49
Az építőipari termelés márciusban 5,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál. 2006 márciusában kiigazítatlan adatok szerint 15,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – áll a KSH honlapján.
2006. 05. 18. 09:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 644,08 pontos csökkenéssel, 22 243,93 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 2,81 százalékos visszaesés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint az előző napi közel négyszázalékos BUX-esést csütörtökön további csökkenés követheti.
2006. 05. 18. 09:09
Csütörtök reggel tovább csökkent a kőolaj szabadpiaci ára, mert az amerikai stratégiai tartalékok alig csökkentek kőolajból, viszont tetemesen nőttek benzinből a múlt héten az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán megjelent adatsora szerint.
2006. 05. 18. 09:03
Ebben az évben is szeretnénk folytatni a 2005-ös év egyik legsikeresebb konferenciájának szakmai tematikáját, és idén is megrendezzük a Tehetségmenedzsment konferenciát. A tavalyi eseményen a nagy létszámú, és ami még fontosabb magas színvonalú szakmai érdeklődés igazolta, hogy az utóbbi években a HR-szakmán belül a tehetségmenedzsment a legaktuálisabb és legkorszerűbb feladat, mely jelentősen befolyásolja a szervezetek életképességét és ver
2006. 05. 18. 09:00
Az OTP Bank vételi ajánlatot kíván tenni a szerbiai Kulska banka a.d. Novi Sad (Kulska banka) legalább 67 százalékos részvénycsomagjára – közölte az OTP.
2006. 05. 18. 08:58
kellett adni egy euróért a bankközi devizapiacon hétfőn. Két hét lassú izmosodását adta vissza a hazai fizetőeszköz két nap alatt, majd mire bepánikolhattak volna a piaci szereplők, huszonnégy óra alatt 263-ig erősödött.
2006. 05. 18. 08:00
Viszonylag könnyen meghatározható a szilárd kéreggel rendelkező égitestek forgási periódusa, a gázbolygók esetében azonban nehezebb a helyi nap hosszának megmérése.
2006. 05. 18. 08:00
Putyin válasza Cheney provokációjára egy új orosz doktrína. A háttérben két nagy kérdés: marad-e Putyin 2008 után, s mi lesz a Washington-Moszkva-Peking háromszög jövője?
2006. 05. 18. 08:00
Olcsóbb lesz, ráadásul korábban debütál, mint ahogy beharangozták: a Sony PlayStation 3 (PS3) nevű konzolja már ez év novemberében a boltokba kerül.
2006. 05. 18. 08:00
Nagyon várjuk a változásokat, bár a jelenlegi helyzet a legkényelmesebb mindenkinek - mondja a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet elnöke a hamarosan kiírásra kerülő ferihegyi utasfuvarozási pályázatról.
2006. 05. 18. 08:00
Nemcsak a bankok, de a Magyarországon erős biztosítók is egyre inkább délkelet felé kacsingatnak, hogy időben pozícionálják magukat a legerősebb növekedés időszakára.
2006. 05. 18. 08:00
A juttatások cafeteriába szervezésével fokozható a dolgozói elégedettség, az adminisztrációs terhek miatt sok cég mégsem él e lehetőséggel.
2006. 05. 18. 08:00
Olvasói sztorik