FN

Az Európai Unió csalás elleni küzdelemért felelős szervezetének (OLAF) vezetője kedden közölte, hogy a tagországot arra buzdítja majd: hozzák nyilvánosságra az uniós pénzeket felvevők nevét a nagyobb átláthatóság érdekében.
2006. 05. 23. 16:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 43,75 pontos nyitás és a délelőtti csökkenés után meredek fordulatot vett, és 21 500 pont fölé erősödött kedden délután.
2006. 05. 23. 15:30
A Gazprom az évtized végére nem fogja tudni teljesítni szállítási kötelezettségeit, mert kevés pénzt fordít beruházásra – mondta a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) elnöke és több volt magas rangú orosz politikus. A Gazprom szerint minden rendben van.
2006. 05. 23. 15:25
A második Nemzeti Fejlesztési Terv új, fejlesztési pólusprogrammal egészült ki. A régiók számára készült programok elsősorban francia és német mintát követnek, kiválasztanak egy-egy gazdasági területet, melyekben a jövő piacain is megállják a helyüket, hangzott el az MKIK Regionális-fejlesztési Kollégiuma keddi nyitott megbeszélésén.
2006. 05. 23. 15:01
A Budapest Airport (BA) Zrt. zárt pályázatot hirdetett meg földi kiszolgálási üzletágának értékesítésére. A pályázat egyik legnagyobb esélyese a Ferihegyi repülőteret is üzemeltető BAA Plc-re pályázó spanyol Ferrovial csoport tulajdonában lévő Swissport.
2006. 05. 23. 14:39
A GKI Gazdaságkutató szerint derüre, az Ecostat szerint borúra áll a hazai ingatlanbarométer. Most akkor javulás vagy romlás? A FigyelőNet utánajárt: a vállalati szféra bolondította meg a barométert.
2006. 05. 23. 13:59
Magyarország csak akkor kerülheti el a „durva földet érést” és a pénzügyi turbulenciát, ha az új kormány reális költségvetési célokat tűz ki, és azokat azonnal és következetesen végrehajtja – írták az OECD szakértői.
2006. 05. 23. 12:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 43,75 pontos nyitás és a kezdeti erősödés után csökkent kedden délelőtt. A BUX 21 000 pont alá került.
2006. 05. 23. 12:27
A frankfurti értéktőzsdét üzemeltető Deutsche Börse AG ráígért a New York-i (NYSE) értéktőzsde Euronextre tett ajánlatára – írja az MTI a Dow Jonesra hívatkozva.
2006. 05. 23. 11:55
Komoly kudarc az orosz Metrovagonmash vállalat számára, hogy alulmaradt a budapesti metrószerelvény-pályázaton – állapította meg egy orosz lap, amely politikai okokat sejtő piaci elemzőt is idézett keddi számában.
2006. 05. 23. 11:14
A Mol Rt.-nél a szakszervezet elállt a keddre meghirdetett munkabeszüntetéstől – tájékoztatta Ferencz I. Szabolcs, az olajtársaság kommunikációs igazgatója az MTI-t a hétfői megbeszélések végeztével.
2006. 05. 23. 10:00
A forint árfolyama kedden reggel alig változott az euróhoz képest, az euróval reggel 263,20/30 forinton kereskedtek, szemben a hétfői 263,30/50 forinttal. A dollár 204,75/85 forinton állt kilenc óra tájban, több mint másfél forinttal gyengébben a 206,30/40 forintos hétfői árfolyamnál.
2006. 05. 23. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 43,75 pontos emelkedéssel 21 395,58 ponton nyitott kedden, ami 0,20 százalékos erősödés a hétfői záró értékhez képest.
2006. 05. 23. 09:16
A koalíció által elfogadott oktatási program emelni kívánja a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye akár tízezer fős létszámleépítés lehet – értesült a Népszabadság.
2006. 05. 23. 09:03
Bezárja Dombóvári üzemét a Pátria Nyomda Rt., és teljes termelését Budapestre koncentrálja: A döntés következtében 112 munkahely szűnik meg a Tolna megyei városban, míg a budapesti nyomdában 30-40 fővel növelik a létszámot – írja a Napi Gazdaság.
2006. 05. 23. 08:18
51 százalékos kínai és 49 százalékos a magyar tulajdonrésszel vegyes vállalatot alapít Kínában az ottani Datong Hongye Befektetési Holding és az IkarusBus International, az Ikarus csoport tagja, 30 millió USA dollár alaptőkével - jelentette be Széles Gábor.
2006. 05. 23. 08:01
Olvasói sztorik