Szerdán infarktusban meghalt Ken Lay, az Enron alapítója alig hat héttel azután, hogy az amerikai történelem eddigi legnagyobb céges visszaélési botrányának valamennyi fő vádpontjában bűnösnek találták.
Ugyanarra a tevékenységre nem irányulhat kétféle munkajogviszony – mondta Vojnik Mária, az egészségügyi tárca volt államtitkára csütörtökön reggel a színlelt szerződések felbontása körül az egészségügyben kialakult helyzetről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Felszámolják a budapesti Kossuth Nyomdát, amelyet működő üzemként akar értékesíteni a felszámolója. Szerinte a cég eladósodását az áron alul vállalt munkák okozták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,35 pontos csökkenéssel, 21 359,37 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,20 százalékos gyengülés. Herczenik Ákos, a Takarékbank elemzője csökkenést valószínűsít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.
Könnyebben hozzá lehetne férni közlekedésfejlesztésre szánt uniós forrásokhoz, ha létrejönnének a regionális szövetségek, ám a folyamat igen döcögősen halad.
Máig nem igazán sikerül bizonyítani azt a feltételezést, miszerint a kergekórban szenvedő marhák húsának fogyasztása idővel az emberben is szivacsos agyvelőgyulladást okozna.
Rendkívül ritka természeti jelenség a gömbvillám, amelyet eddig csupán néhányszor - és akkor is jórészt véletlenül - sikerült mesterségesen előállítani.
A Nyolcak csúcsértekezletét először tartják orosz földön. Az igazi kérdés: milyen politikai változásokat okoz, ha Moszkva az energiaexport „szuperhatalmává” válna?
Egy bömbölő autó, mely úgy száguld, mint a kartács, szebb, mint a Szamothrakéi Győzelem szobra - a futurista Filippo Tommaso Marinetti óta tudjuk ezt jól.
Fiktív befektetőinknek ezúttal gyorsan változó piaci körülmények között kellett helyt állniuk, de forintgyengülés és tőzsdei zuhanás közepette is irigylésre méltó hozamot értek el. Némi érdeklődéssel, odafigyeléssel és kellő higgadtsággal bárki utánuk csinálhatja.
Jó sorsom két mini helyre vetett a nyár kezdetén. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy vegye figyelembe, mekkora az ország - ha egyáltalán az -, ahová készül.