A Monetáris Tanács a hétfői ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2006. augusztus 29-ei hatállyal 6,75 százalékról 50 bázisponttal 7,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatlábat.
Az előzetes érdeklődés alapján tizenegy román és külföldi cég pályázna a román Rami Daciára, Európa egyetlen iparigyémánt-gyártójára. A cég privatizációja még az idei román magánosítási tervekben szerepel, a pályázati kiírást hamarosan közzéteszik.
Aláírta a Mol Nyrt. az első hazai szénhidrogén-kutatási partnerségi megállapodást az amerikai–magyar tulajdonban lévő Magyar Horizont Energia Kft.-vel – hozta nyilvánosságra hétfőn a Mol.
A kormánypárti képviselők távolmaradása, az így kialakult határozatképtelenség miatt elmaradt az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának hétfői ülése.
Részvényenkénti 20 ezer forintos ajánlatot tett a Démász kisrészvényeseinek a társaság fő tulajdonosa, az EDF International. Az eddig közel 61 százalékos tulajdonos a részvények 100 százalékát kívánja megszerezni.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. alakítja ki a vállalkozói banki feladatokat és hajtja végre a vállalkozásfejlesztési, különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatását szolgáló tevékenységének bővítését.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 71,46 pontos csökkenéssel 22 111,64 ponton nyitott hétfőn, ami 0,32 százalékos gyengülés a pénteki záró értékhez képest.
A BKV jelenlegi ellenőrzési rendszerét felváltani hivatott elektronikus chipkártyatenderen két cég, az EDS és a T-Systems maradt talpon, amikor érvénytelenné nyilvánították a közbeszerzési pályázatot. A két induló most nem hagyja annyiban, és fellebez a döntése ellen – értesült a Népszabadság.
A tandíj bevezetéséről szóló viták nem csak a magyarok idegeit borzolják. Németországban, Szlovéniában, Szlovákiában is napirenden van a felsőoktatás fizetőssé tétele, hasonló viharokat kavarva, mint Magyarországon. Több uniós országban pedig már bevezették az állami finanszírozású képzéseken is a tandíjat.
A második negyedéves gyorsjelentési szezon lezárultával frissítették ajánlásaikat a hazai és a külföldi elemzők. Tíz brókerház öt papírra bekért véleménye alapján az OTP és az Egis lehet a legjobb választás.
Bod Péter Ákos szerint az Európai Unió vélhetően elfogadja a magyar konvergenciaprogramot - a volt jegybankelnök az InfoRádióban beszélt erről vasárnap.
Az egyesülés mellett döntött két, magyarországi érdekeltséggel is rendelkező olasz nagybank, a Banca Intesa és a Sanpaolo IMI: a pénzintézetek igazgatótanácsa a hétvégén hagyta jóvá a fúziót, amellyel Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja jön létre, mintegy 20 százalékos hazai piaci részesedéssel.
Negyed vagy fél százalékpontos kamatemelést várnak az elemzők a Monetáris Tanács hétfői ülésétől, így a jelenlegi 6,75 százalékos alapkamat 7-7,25 százalékra változhat.
A lehető legjobbkor jött, de valószínűleg kevés a Ferencvárosi Torna Club üdvösségéhez a szlovák mecénás 50 millió forintos mentőöve. Gyökeres reorganizációra lenne szükség.
A világ 71 nagyvárosának polgárai közül a párizsiak dolgoznak a legkevesebbet és a szöuliak a legtöbbet - állapította meg a svájci Ubs bank felmérése. A pénzintézet szerint Nyugat-Európában inkább a szabadidőt választják a dolgozók a munka – és a még nagyobb kereset – rovására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,15 pontos eséssel, 22 183,10 ponton zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos gyengülés.
Pénteken erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 277,90/278,00 forinton jegyezték, a csütörtöki 278,60/70-es árfolyammal szemben. A forint 25 bázisponttal 1,56 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Az elmúlt másfél hónapban, a nyár ellenére is sok fiatal kívánt elhelyezkedni, ehhez 5548 Start-kártyát váltottak ki, így a Start-program indítása, 2005. október 1-je óta 30 448 kártyát adott ki az adóhatóság a fiatal munkavállalóknak – tájékoztatta az MTI-t a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Bezáratta az érdi Tesco áruház grill- és pizzarészlegét a Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás, miután több szabálytalanságot észleltek - közölte az állomás vezetője pénteken az MTI-vel.