Nincs indoka a Szerencsejáték Zrt. gyors privatizációjának – közölte képviselői kérdésre Vásárhelyi István, az ÁPV Zrt. elnökjelöltje bizottsági meghallgatásán.
Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe 2006 novemberében meghaladta a 43 százalékot, három százalékkal magasabb volt az elmúlt fél év átlagánál. A kis- és középvállalati szektor bizalmi indexeinek a trendvonala háromnegyed éves csökkenés után emelkedőre váltott.
November 30-án, csütörtökön jár le a MÁV Biztosító Egyesület tevékenységét részlegesen felfüggesztő felügyeleti határozat hatálya. Csütörtökön tehát mindenképpen kiderül, hogy december 1-jétől újra köthet-e kötelező biztosítási szerződéseket az egyesület, vagy nem.
A Fidesz a Mol-részvények értékesítésének felfüggesztését kezdeményezi. Varga Mihály ennek a szükségességét a kárpótlási jegyek árfolyamalakulásával indokolta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,29 pontos emelkedéssel, 23 246,65 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,31 százalékos erősödés.
A távhőszolgáltatók január elsejétől átlagosan 40-50 százalékos távhőáremelést terveznek. Egyes településeken – például Debrecenben – ennél magasabb, 70 százalékos emelésről is szólnak a hírek – derül ki a Népszabadságból.
Jövőre az idei mintegy 50 ezerrel szemben már 1,2 millió munkáltatónak, kifizetőnek és egyéni vállalkozónak lesz kötelező havonta, elektronikusan megtennie adóbevallását. Az ehhez szükséges regisztrációra novemberben újra figyelmeztették a cégeket.
A fővállalkozók lobbizásának eredményeként felpuhulhat a közbeszerzési törvény vállalkozói körbetartozások mérséklését célzó módosításáról szóló javaslat – írja a Világgazdaság.
EURÓ ELŐNYBEN. Miközben a gyenge euróval szemben természetes fedezettséget lehet teremteni euróhitel felvételével, illetve azzal, hogy a költségek egy részét (például az energiaszámlát) euró alapúra helyezik, dollár esetében ez általában nem lehetséges.IDŐFAKTOR. A fedezeti ügyletek kötése rövid távon jó megoldásnak bizonyulhat, ám egy évnél hosszabb időtávon ez sem kezeli a problémát, mivel a társaság az [...]
Kedden Törökországba érkezett XVI. Benedek pápa, ahol szeptemberben elhangzott, iszlámellenesnek minősített beszéde miatt napok óta tüntettek a katolikus egyházfő látogatása ellen – képünkön az iszlamista Jólét Pártjának tagjai demonstrálnak.
Számos uniós ágazat versenyképessége veszélybe kerülhet, ha Brüsszel bekeményít és a szén-dioxid-kibocsátás tényleges csökkentésére szorítja a nehézipart és az energiaszektort. Kína ipara eközben változatlan intenzitással ontja szennyezőanyagait.
Jövőre az ideinél kétezer fővel kevesebben tanulhatnak állami pénzen esti és levelező tagozaton. Félő, a legszegényebbek végképp kiszorulnak a felsőoktatásból.
Felgyorsulhat a kempingeket felvásárló SCD Holding Balaton környéki, százmilliárdos beruházás-sorozata, miután lazították a beépíthetőségi korlátokat. A „semmiből jött” cégcsoport hitelterhei azonban magasak.
nem szolgált újdonsággal a politikát figyelő közvélemény számára. A beszédek középpontjában továbbra is a kormány legitimitásának megkérdőjelezése állt.
A FIDESZ népszavazást kezdeményezett arról, hogy a népszavazásra szánt kérdéseket ne kelljen jóváhagynia az OVB-nek. SVÉD bálnavadászok kértek menedékjogot Magyarországon. A GÁZÁRTÁMOGATÁS hírére több család visszafordult Malmőből. GERGÉNYI PÉTERT – a vizsgálat után – pléhprefektussá fokozták le.H. IMOLA örömlány bejelentette, hogy már ő is árusíthat potencianövelő szereket. AZ ÉRTÉKPAPÍROK közül várhatóan a villamosjegy árfolyama fog [...]
Azon tűnődöm, mi is lesz ez az alrovat, s ha már tucatnyi nyelvhús-cikk lesz, azok mik lesznek - és nem mondhatom, hogy tudom. Ha majd megírtam, tudni fogom, talán ezért is írom. Az valószínű, kezdjem bárhol, foglalkozási ártalom, rögtön a nyelvnél lyukadok ki, sőt a nyelvhúsnál, ami momentán a trűb.
Majd egy kilónyi Hershey csoki. Zwack Péter a legélesebben erre emlékszik első életéből. Nem a derekegyházi nyarakra - reggeli előtt lovaglás, majd tenisz, úszás, ültetett ebéd és szieszta -, nem a Fradi-őrületre - szurkolás a B-középpel, játék az ifiben Puskás Öcsi ellen -, nem is a téli vadászatokra.