FN

A Synergon Informatikai Nyrt. igazgatósága új vezérigazgató és vezérigazgató-helyettes kinevezéséről döntött 2007. január 31-i hatállyal - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.
2006. 12. 01. 16:00
A kormány pénteki ülésén jóváhagyta a módosított konvergenciaprogramot - közölte Veres János pénzügyminiszter Balatonőszödön. A program négy év alatt 20 milliárddal nagyobb kamatkiadással és az államháztartás elsődleges egyenlegének gyorsabb javulásával számol.
2006. 12. 01. 15:37
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 120 millió forintra büntette a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségét, továbbá összesen 26,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Tojás Kft. tagjaira kartellezés miatt.
2006. 12. 01. 12:24
A forint árfolyamának e heti erősödését egyértelműen a dollár gyengülésének tulajdonítják a FigyelőNet által megkérdezett pénzpiaci elemzők. Az euró/dollár jegyzések közvetett hatását érzékeljük napok óta, és ha a hangulat nem változik, akkor decemberben még egy-két forintot erősödhet a hazai valuta.
2006. 12. 01. 12:05
A nyelveket jól beszélő bölcsészek is könnyen állást találhattak a kétnapos őszi állásbörzén a Műegyetemen, villamos- és gépészmérnökből azonban nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat. A bemutatkozó 180 vállalat többsége multicég, de sok kis- és középvállalkozás és hazai telephellyel nem rendelkező külföldi vállalat is érkezett.
2006. 12. 01. 11:31
Műsorszolgáltatási díjának csökkentését kérte az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT) a közelmúltban a Juventus Rádió a szerintük túltelített piac miatt.
2006. 12. 01. 11:16
A külkereskedelmi mérleg hiánya az év első kilenc hónapjában 1,749 milliárd euró volt; a deficit 423 millió euróval kisebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Előzetes adatként a hivatal még 1,795 milliárd eurós hiányról számolt be.
2006. 12. 01. 11:11
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a jegybank 6-6,5 százalékos egy évre visszatekintő inflációs ütemet vár az idén decemberre, így azonban továbbra is 3,9-4 százalék lesz éves szinten 2006-ban a pénzromlás. A jegybankelnök úgy véli, Magyarország lesz az utolsó eurózónához csatlakozó állam a térségben. Ugyanakkor a Dow Jones szerint az észt kormány sem tudja tartani korábbi, 2008-as csatlakozási tervét az infláció miatt.
2006. 12. 01. 11:10
Szlovákiában januártól 4 százalékkal olcsóbb lesz a gáz a lakosság számára a kőolaj árának csökkenése és a korona erősödése miatt – közölte csütörtökön a legnagyobb gázszolgáltató, a Slovensky Plynarensky Priemysel (SPP).
2006. 12. 01. 10:55
Csehország megnyitja munkaerőpiacát a román és a bolgár állampolgárok előtt – döntötte el csütörtökön éjjel a cseh kormány, de fenntartja magának a jogot arra, hogy a munkaerőpiac veszélyeztetése esetén korlátozó intézkedéseket hozzon – közölte Mirek Topolánek miniszterelnök.
2006. 12. 01. 10:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,41 pontos erősödéssel, 22 984,08 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,45 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett elemzők emelkedésre számítanak a budapesti részvénypiacon pénteken.
2006. 12. 01. 10:01
A patikák összforgalmának töredékét viheti el, hogy január elsejétől a vény nélkül kapható készítmények egy része szupermarketekben, benzinkutaknál is kapható lesz. A gyógyszergyárak ugyanakkor nem gyártanak külön e célra, alacsonyabb hatóanyagú készítményeket.
2006. 12. 01. 07:00
A kabai cukorgyár bezárását követően a tulajdonost megillető európai uniós kompenzáció 27 százalékát a termelők kapják; az erről szóló megállapodást csütörtökön erősítette meg a térségi cukorrépa-termelők szövetségének közgyűlése - közölte az MTI-vel a megállapodást követően Juhász Lajos, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének elnöke.
2006. 11. 30. 17:53
Jövőre nem tervezünk sem kis, sem nagy felvásárlást, ugyanakkor befektetőinknek elfogadható osztalékot akarunk fizetni, és némi tőkét is fel akarunk halmozni – nyilatkozta a Reutersnek Csányi Sándor.
2006. 11. 30. 17:45
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Sanoma Budapest Kiadói Zrt., a Ringier Kiadó Kft., a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari Zrt., és az F-Log AG közös irányításával létrejövő új lapterjesztő cég, a MédiaLOG Fiege Zrt. megalakulását.
2006. 11. 30. 17:35
A következő hét évben az unió több mint 54 milliárd eurót fordít az unión belüli nemzetközi kutatásra és fejlesztésre. Egyszerűsödnek a részvételi felvételek és eljárások, és a program kiterjed majd az űrkutatásra is - közölte az Európai Parlament sajtóosztálya.
2006. 11. 30. 17:31
Olvasói sztorik