FN

Az utolsó jegycserés privatizációként meghirdetett Mol-jegyzés sem ugratta ki a bokorból az összes kárpótlási jegyet. Becslések szerint még mindig a fiókok mélyén lapulhat több mint kétmilliárd forintnyi értékpapír. Vannak, akik spekuláció miatt ülnek a jegyeken.
2006. 12. 08. 07:00
Az előrejelzéshez képest 40 milliárd forinttal kedvezőbben alakult az államháztartás hiánya novemberben, ami így 191,5 milliárdot tett ki - áll a pénzügyminisztérium előzetes jelentésében.
2006. 12. 07. 17:06
A MÁV a korábban jelzett 28 megszüntetésre ítélt mellékvonalból átmenetileg 14-en szünetelteti a vasúti közlekedést – jelentette be a gazdasági és közlekedési miniszter. A buszközlekedésben hat, a vasúton tizenhat százalékos emelés várható januártól, majd további drágulás májustól. A 6 év alatti gyermekek és a 65 év felettiek továbbra is ingyen utazhatnak, a diákok viszont csak az iskolai utazásra kapnak vasúti kedvezményt.
2006. 12. 07. 15:04
December 1-jétől üzletfejlesztési vezetőként folytatja munkáját a csatornánál Molnár András. A szakember az elmúlt három évben terjesztési vezetőként a Viasat3 mellett a Viasat Explorer és a Viasat History csatornák terjesztését irányította.
2006. 12. 07. 14:45
Az idén Hirschler Richard, a HVG Háló főszerkesztője, Kovács Olivér, a Klubrádió műsorvezető-szerkesztője, illetve Simon S. András, a Figyelő külsős munkatársa kapta az Atigris Informatika Zrt. által alapított, „Az év informatikai újságírója” elnevezésű díjat.
2006. 12. 07. 14:08
A Kereskedelmi és Hitelbank felgyorsítja magyarországi hálózatbővítését, és 2009 végére csaknem megduplázza fiókjainak számát, jelentette be Marko Voljc, a Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgatója csütörtökön.
2006. 12. 07. 13:11
Nyolc bárkán beúsztatták a dunaújvárosi Duna-híd 308 méter hosszú „kosárfül” elemét, a mederhidat szombaton emelik a helyére. Az 53,6 milliárd forintba kerülő hidat jelen állás szerint jövő júniusban adják át a forgalomnak.
2006. 12. 07. 12:39
A Külügyminisztérium fontos feladatának tartja a gazdaságdiplomácia eszközeivel elősegíteni a magyar üzleti élet, a gazdaság külföldi lehetőségeinek feltárását, kihasználását – hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter a külgazdaságban kiemelkedő szerepet játszó magyar vállalatok és szakmai szervezetek vezetőivel tartott szerdai konzultációt követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2006. 12. 07. 12:23
Idén 7,7 százalékkal nő a szlovák gazdaság a korábban várt 6,5 százalék helyett – közölte az ország statisztikai hivatala, miután végleges adatként is bejelentette, hogy a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal bővült az ország GDP-je éves összevetésben.
2006. 12. 07. 12:19
Az ipari termelés októberi előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 0,7 százalékkal nőtt havi és 10,6 százalékkal bővült éves összevetésben – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
2006. 12. 07. 10:22
Egyre jobban eladósodnak az európai és észak-amerikai városok – különösen a fővárosok – önkormányzatai. Budapesten a korábbi polgármester-helyettes csődközeli állapotról beszélt, a leendő szerint azonban stabil a pénzügyi helyzet – írja a Világgazdaság.
2006. 12. 07. 08:28
A piaci változásokra reagálva a Plast-ker Kft. ismét új területre merészkedik; az eredetileg műanyaghulladékok hasznosításra alapított cég profilját már többször átalakították.
2006. 12. 07. 08:00
Egy színésznő, élt 1854 és 1906 között. Azt mondják: ugyan már, régi, poros történet. Az angoloknál a viktoriánus kor, Amerikában a polgárháború, nálunk a kiegyezés utáni időszak. De virágzó évek.
2006. 12. 07. 08:00
Olvasói sztorik