FN

A Kereskedelmi és Hitelbank felgyorsítja magyarországi hálózatbővítését, és 2009 végére csaknem megduplázza fiókjainak számát, jelentette be Marko Voljc, a Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgatója csütörtökön.
2006. 12. 07. 13:11
Nyolc bárkán beúsztatták a dunaújvárosi Duna-híd 308 méter hosszú „kosárfül” elemét, a mederhidat szombaton emelik a helyére. Az 53,6 milliárd forintba kerülő hidat jelen állás szerint jövő júniusban adják át a forgalomnak.
2006. 12. 07. 12:39
A Külügyminisztérium fontos feladatának tartja a gazdaságdiplomácia eszközeivel elősegíteni a magyar üzleti élet, a gazdaság külföldi lehetőségeinek feltárását, kihasználását – hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter a külgazdaságban kiemelkedő szerepet játszó magyar vállalatok és szakmai szervezetek vezetőivel tartott szerdai konzultációt követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2006. 12. 07. 12:23
Idén 7,7 százalékkal nő a szlovák gazdaság a korábban várt 6,5 százalék helyett – közölte az ország statisztikai hivatala, miután végleges adatként is bejelentette, hogy a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal bővült az ország GDP-je éves összevetésben.
2006. 12. 07. 12:19
Az ipari termelés októberi előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 0,7 százalékkal nőtt havi és 10,6 százalékkal bővült éves összevetésben – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
2006. 12. 07. 10:22
Egyre jobban eladósodnak az európai és észak-amerikai városok – különösen a fővárosok – önkormányzatai. Budapesten a korábbi polgármester-helyettes csődközeli állapotról beszélt, a leendő szerint azonban stabil a pénzügyi helyzet – írja a Világgazdaság.
2006. 12. 07. 08:28
A piaci változásokra reagálva a Plast-ker Kft. ismét új területre merészkedik; az eredetileg műanyaghulladékok hasznosításra alapított cég profilját már többször átalakították.
2006. 12. 07. 08:00
Nem jött be az időhúzás: egy portugál mentőötletnek köszönhetően legkésőbb 2008 elején beléphetnek a Schengen-övezetbe az unió új tagjai is.
2006. 12. 07. 08:00
Egy színésznő, élt 1854 és 1906 között. Azt mondják: ugyan már, régi, poros történet. Az angoloknál a viktoriánus kor, Amerikában a polgárháború, nálunk a kiegyezés utáni időszak. De virágzó évek.
2006. 12. 07. 08:00
Az idén nem kell az ingyenes vagyonátadás illetékeit visszamenőleg is meg­fizetniük a cégeknek. Jövőre pedig már nem éri meg így kikerülni a macerás tőkeemelést.
2006. 12. 07. 08:00
Titkolódzás és éleződő koalíciós feszültség övezi a reform­döntéseket. Gyurcsány Ferencnek saját táborában is ellenállással kell számolnia.
2006. 12. 07. 08:00
Korábban is tudták már a geológusok, így a 20 ezer halálos áldozatot követelő 2005-ös pusztító kasmíri földrengés csak megerősítette számukra: a katasztrófák bekövetkeztének valószínűsége nagyobb az úgynevezett törésvonalak mentén.
2006. 12. 07. 08:00
Olvasói sztorik