kapcsán olcsó dolog lenne azzal érvelni, hogy egy nehéz helyzetbe került ország kormányfője ne osztogassa az adófizetők pénzét saját minisztereinek. Olcsó, de hatásos.
A Price Waterhouse, majd a Pricewater-houseCoopers (PwC) korábbi budapesti vezetője, Bienerth Gusztáv, 12 év után visszavonul a nemzet-közi tanácsadó cégtől, s az AmCham elnöki pozíciója mellé új kihívásokat keres.
Mindaddig, amíg a Penguin fel nem tűnt a színen, a könyvek puha fedele egyet jelentett az ócska minőséggel. A brit kiadó azonban gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet.
Az új, sorrendben 21. James Bond-film munkálatai úgy kezdődtek, hogy a brand tulajdonosa, Barbara Broccoli nem renoválta vagy rekonstruálta, hanem újraépítette a figurát, aztán az egész mítoszt.
Végre CD-n is megjelent a Piramis „kitagadott gyermeke”, az 1982-es Plusz album, 14 év késéssel követve azt a díszdobozos CD-gyűjteményt, amelyben az „összes” lemezüket digitalizálták.
A késedelmes fizetés előfutára a körbetartozásnak, megnehezíti a cégek működését, rontja a gazdaság mutatóit. A Magyarországon tapasztalható késedelmes fizetési tendencia egyre romló képet mutat, nyugaton a helyzet javulni látszik.
Jogszabálycsomagot fogadott el az unió az egészségre és a környezetre veszélyes vegyi anyagok helyettesítésére, visszaszorítására. Környezetvédők szerint azonban túl sok a kiskapu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,64 pontos eséssel 23.583,85 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,45 százalékos gyengülés.
A Postabank már behozta 101 milliárd forintos, akkor döbbenetesnek számító vételárát az Erste Bank számára a kevés szerencsés külső körülmény mellett elsősorban az elsőszámú vezető, Kisbenedek Péter hatékony vezetési módszereinek köszönhetően – derül ki a Figyelő legfrissebb számában megjelenő írásból.
Komoly sokkot okozna jövőre a világgazdaságban az esetleges kemény amerikai landolás, amely elsősorban a gyenge gazdaságpolitikai hitelességű, jelentős költségvetési és külső finanszírozási igényű európai feltörekvő piacokat tenné próbára. A globális feltörekvő térség külső finanszírozási igényének meredek csökkenését valószínűsíti, ami alól Magyarország az egyik látványos kivétel, áll a Fitch Ratings szerdán kiadott féléves globális előrejelzésé
Csúszik a 2008-2012 közötti emissziókereskedelmi rendszerre vonatkozó magyar terv, de a zöldtárca állítása szerint még azelőtt elkészül, hogy az Európai Bizottság jogsértési eljárást kezdeményezne hazánkkal szemben az Európai Bíróságon – közölte a KvVM.
Január elsejétől a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél összpontosul valamennyi hazai közúti és vasúti fejlesztés, hat év alatt 2300 milliárd forintot fordítanak a közlekedési hálózat bővítésére, modernizálására.
Bulgária uniós csatlakozásával látványosan fog bővülni Bulgária exportja és importja az új tagállamokkal, és ebből a magyar vállalkozások is kivehetik a részüket – mondta Inotai András, a Világgazdasági Intézet főigazgatója a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján kedden.
A BUX-indexet követő befektetési alap, a tőzsdeelnök által „szuperrészvénynek” nevezett befektetési konstrukció debütált szerdán Budapesten. Spekulánsoknak, öngondoskodóknak és intézményi befektetőknek egyaránt ajánlják a befektetési jegyeket, amelyek tavaly 41 százalékos hozamot hoztak volna.
Húskészítmények, tejtermékek, lekvárok, dzsemek, öntetek, müzliszeletek, gabonapelyhek, bioélelmiszerek, valamint instant levesek és készételek is szerepelnek az átcímkézett élelmiszerek között.
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének vádlottjait első fokon börtönbüntetésre ítélték: Vellai Györgyike, a Globex volt vezérigazgatója 2 év 6 hónap, Vajda László, az egykori elnök-vezérigazgató pedig 1 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.
Idén is időszerű a cégek adófeltöltési kötelezettsége. Az évek óta működő rendszer alapján az előző évben 50 millió forint árbevételt meghaladó társaságoknak december 20-ig meg kell becsülniük az idei teljes társaságinyereségadó-fizetési kötelezettségüket.
A Richter Gedeon Nyrt. 5000 darab saját részvényt vásárolt 39 273 forintos átlagáron december 11-én a tőzsdén – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) keddi ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot, sorrendben negyedszer, a szakértők várakozásának megfelelően. A Fed a gyengülő lakáspiaccal kapcsolatban most először használta a tartós jelzőt.