Ezer településen vállalkozókra bízná az üzemeltetést 2009-ig a Magyar Posta, számos városi hivatalát viszont már az év végéig bezárná. A hálózatkarcsúsítástól több milliárd forint megtakarítást várnak.
Szisztematikus építkezéssel, majd’ két évtizednyi munkával Kieselbach Tamás piacvezető galériát és aukciós házat hozott létre. Az őt ismerők szerint semmi meglepetés nincs abban, hogy a múlt év végén nála született meg minden idők legmagasabb magyarországi műkincsárverési vételára.
jó néhányan csak rezignáltan legyintenek: ismét egy magyar céggel kevesebb. Sokaknak fáj, hogy a Bojár Gábor nevéhez köthető, az idén negyedszázados magyar sikersztori a jóval tőkeerősebb német Nemetschekhez kerül.
Apám még az Osztrák-Magyar Monarchiában lett hivatásos huszártiszt, a hírneves Jász-Kun Huszárezredben szolgált. Jó lovas volt. A sors rejtélyei közé tartozik, hogy amikor 1951-ben kitelepítettek bennünket rózsadombi házunkból, gyakorlatilag jóformán mindenünk ott veszett, de egy ezüst kupa, amit apám lovasversenyen nyert, valahogy megmaradt, és mindmáig a birtokomban van.
A díszlet aljába épített hosszúkás csapóajtón a szereplők fekve gurulnak be a színpadra, majd hasonló módon távoznak. Zsótér Sándor Jane Eyre-t rendezett a Radnóti Színházban.
Mint ahogy a divatra már egy ideje azt mondják, hogy „manapság minden divat”, úgy a slágeripar is zavarba jönne, ha meg kellene határoznia az uralkodó, jól felismerhető trendek ismérveit.
Egyre gyakoribb jelenség a városi tömegközlekedésben, hogy a kötött pályán közlekedő járműveket hosszabbá teszik; a forgalmas útvonalakon így nyújtható a leginkább költséghatékony szolgáltatás az utasok számára.
Mikor fog az Egyesült Államok végre ráeszmélni arra, ami Latin-Amerikában történik? Venezuela baloldali elnökének, Hugo Cháveznek a növekvő befolyása sötét árnyékot vet az egész térségre.
A concubina a római jog szerint az a néni, rendszerint alacsonyabb származású ágyas, aki a férfiúval együtt élt, anélkül, hogy törvényes házasságot kötöttek volna egymással. Élettárs tulajdonképpen, de az ebből az együttélésből származott gyermekek törvénytelenek voltak, s nélkülözték a törvényes házasságból született gyermekek minden jogát.
A konzuli testület közvetítésével ezekben a napokban juthatnak el külföldi börtönökben sanyarú körülmények között raboskodó magyar állampolgárokhoz az első segélyek.
Külső tényezők játszották a meghatározó szerepet a forint erősödésében, a belső okok megítélése ellentmondásos - állítja közgazdász kutató szerzőnk a tavaly év végi árfolyamralit elemezve.
Jócskán túllépheti a havi félmilliárdos látogatószámot 2007-ben a Google, megelőzve ezzel a rivális Yahoo!-hoz és a Microsofthoz tartozó weboldalakat. Ez utóbbi látogatóinak nagy része a szoftverfrissítések miatt érkezik. A Google látogatóinak közel 90 százaléka még ma is a keresés miatt gépeli be az oldal címét, ellentétben a leginkább keresőjéről közismert Yahoo!-val, ahol a 475 milliónyi [...]
A BKV eddigi legsötétebb éve volt 2006 - véli a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) forgalomszervező specialistája, aki az elmaradt rendszerváltás végrehajtását sürgeti az önkormányzati tulajdonú vállalatnál.
Januártól ugyan a távfűtéses háztartások is jogosultak árkompenzációra, ám a versenyképes távhőszolgáltatás érdekében átlátható energiapolitikára volna szükség.
SVÉDORSZÁG megnyitja munkaerőpiacát a bolgárkertészek előtt.A MEGOSZTOTTSÁG jele, hogy a másodikosoknál az „A” osztályba a Mikulás jött, míg a „B”-be a Télapó.H. IMOLA örömlány – a kórházreform kapcsán – rámutatott, hogy megint az ágyakat dobják ki!MAGYAR NARANCSOT cserélünk dél-amerikai fűszerpaprikára.AZ ÚJ KRESZ szerint a biciklivel közlekedő, szökésben lévő rablóknak láthatósági mellényt kell viselniük.CÁFOLTÁK, hogy jövőre [...]
Ma már nem kell félni attól, hogy egy-egy rossz makroadat után a tőkepiac reakciója veszteséget okoz: magára az adatra is lehet fedezeti ügyletet kötni.