FN

A KORMÁNY menükártyáján főfogásként szerepel a Kordon Blőd.A FIDESZ-FRAKCIÓ kifogásolta, hogy a Kossuth téren nem kolbászból van a kerítés.A GÖNCZÖL-BIZOTTSÁG már a márciusi jelentését készíti.AZ EGÉSZSÉGÜGYI miniszter felvett egy parafenomént, aki majd megszünteti a paraszolvenciát.AZ MSZP kongresszusára több elnökjelöltet is állítanak, de mindegyik Gyurcsány Ferenc lesz.AZ ÁPV RT. szárnyakat adott Borisz Abramovics vágyainak.GRÁF JÓZSEF szerint [...]
2007. 02. 15. 08:00
a bécsi börzébe szinte menetrendszerűen felbukkanó téma a sajtóban. Jó apropó arra, hogy a hazai brókercégek és tőzsdei kibocsátók elmondhassák: bizony nagy szükség van a BÉT függetlenségére.
2007. 02. 15. 08:00
Időnként mindenkire ráfér egy mérlegelés. A Figyelő most arra vállalkozott, hogy széltében-hosszában, magasságában és mélységében megméri az országot. Górcső alá veszi az itt élőket, szokásaikat, belenéz a zsebükbe, bekukkant a lakásukba és megnézi a bizonyítványukat. Lényegi és részletkérdések tömkelegére találtunk választ - számokban.
2007. 02. 15. 08:00
A MÁV Cargónak és több magánvasútnak is komoly gondot okoz, hogy kevés a mozdony az állami vasúttársaságnál; utóbbinál nem tudnak a problémáról.
2007. 02. 15. 08:00
Olyan az egész, mint egy rózsaszín habcsók, mindössze korábban kellett volna legyártani - mondja a vezérigazgató az új, az államtól való elszakadás jegyében megalapított kutatócégről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt.-ről.
2007. 02. 15. 08:00
Pálmafa és földgömb alakú mesterséges szigetekkel csábítják a turistákat Dubaiba. A durva beavatkozás azonban nemcsak a búvárkodást teszi lehetetlenné, de elpusztulnak a tengeri élővilág alapjának tekinthető koralltelepek is.
2007. 02. 15. 07:00
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szerdai közleményében ismételten és nyomatékosan felhívta a befektetők és a tőkepiac más szereplőinek figyelmét arra, hogy a Hungary HYIP nem rendelkezik felügyeleti engedéllyel.
2007. 02. 14. 17:09
Több személyt is megbírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), miután megállapította, hogy augusztus végén bennfentes információk ismeretében végzett tőzsdei tranzakciókat.
2007. 02. 14. 16:45
Igen hasznos és érdekes kiadványt tartalmaz a Figyelő üzleti és gazdasági hetilap eheti száma. A 25 oldalas összeállítás számos felmérésre, statisztikai adatra és saját kutatásra támaszkodva ad képet Magyarországról és a magyarokról.
2007. 02. 14. 15:53
A büntetőeljárásban még új, egyéb vitás ügyekben már négy éve törvénnyel támogatott lehetőség a mediáció. Segítségével a felek maguk rendezhetik vitás ügyeiket, így a konfliktusok gyorsabban és hatékonyabban zárhatók le. A mediáció jóval olcsóbb, mint az évekig tartó pereskedés, ráadásul a felek beszélő viszonyban maradnak.
2007. 02. 14. 14:40
Elsősorban a kedvezőtlen makrokörnyezet az oka annak, hogy az OTP negyedéves eredménye visszaesett, éves szinten pedig stagnált, de néhány nagyobb hibát a menedzsment is elkövetett – kommentálta a bank szerdán publikált gyorsjelentését Csányi Sándor. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor azt üzente, a konkurensek csak átmenetileg kerülhettek pozícióba, az elveszített piacokat vissza fogják szerezni.
2007. 02. 14. 13:36
Olvasói sztorik