FN

Eddig három intézményi Mol-befektető nyilvánította vonzónak az OMV ajánlatát, és követelte a menedzsmenttől, hogy üljön le tárgyalni. Azonban pillanatnyilag a magyar állam beavatkozása nélkül az OMV semmit sem tud tenni, állítják szakértők. Az Európai Bizottság egyelőre figyel, de még informálisan sem jelezte, hogy kifogásolná a Mol taktikáját. Azonban az is megtörténhet, hogy a jelenlegi Mol-menedzsment hitelből kivásárolja a Molnál és barátainá
2007. 10. 02. 07:00
A költségvetési kiigazítások, megszorítások nem vezetnek szükségszerűen a gazdaság lassulásához – akár ez is lehetett volna a mottója az EU Forráskonferencia Hét első napjának. Átláthatóbb költségvetés kell a régi "húzd meg-ereszd meg" helyett, az uniós pénzek nem mentenek meg minket - ezek a nap további főbb tanulságai.
2007. 10. 01. 22:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 98,26 pontos emelkedéssel, 28 511,38 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,35 százalékos erősödés.
2007. 10. 01. 17:16
Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.
2007. 10. 01. 16:20
A Figyelő üzleti és gazdasági hetilap és a Gundel étterem 2001. szeptember 28-án immár másodízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A kétszáz legsikeresebb cég rangsorát a Gálán hozták nyilvánosságra, így a rendezvény az előző üzleti év jelképes lezárásának is tekinthető.
2007. 10. 01. 15:22
A Gundel és a Figyelő 2002. szeptember 27-én immár harmadízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői ré-szére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet veze-tőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál.
2007. 10. 01. 15:21
A Gundel és a Figyelő 2003. október 4-én immár negyedik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál. A rendezvény az előző üzleti év lezárását is jelenti.
2007. 10. 01. 15:20
A Gundel és a Figyelő 2004. október 16-án immár ötödik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál. A rendezvény az előző üzleti év lezárását is jelenti. Itt hozták nyilvánosságra elsőként, mely magyar cégek érték el a legnagyobb bevétel
2007. 10. 01. 15:19
„Tévutakon” címmel megdöbbentő felvételeket mutattak be állatvédők: gazdasági állatok szállítása közben sérült marhákat daruval emelnek, targoncával lökdösnek, kimerült állatokat ütlegelnek – az uniós állatszállítási szabályokon kellene változtatni.
2007. 10. 01. 14:59
Szeptember 1-jétől dr. Horváth Tibor Gergely tölti be az Interware Internet Szolgáltató Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatói pozícióját, míg Hegyi Ferenc személyében új marketingmenedzsert nevezett ki a vállalat.
2007. 10. 01. 14:06
A bolgár kormány képviselőjétől, Baki Hyuseinov munkaügyi és szociális miniszterhelyettestől vette át dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) elnökségi feladatait. Magyarország 2008. június 30-ig tölti be a tisztséget.
2007. 10. 01. 13:51
Erősítik a zöldkommandót, lecsapnak az illegális autóbontókra, és szigorúbban ellenőrzik a színesfém-kereskedőket, fellépnek a tiltott területen motorozók és a quadosok ellen – megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldtárca és a rendőrség.
2007. 10. 01. 13:50
Több mint háromszázan jelentkeztek a ValDeal Innovációs Zrt. magyar szellemi alkotásokat globális piacra segítő pályázatára. Polgárné Májer Ildikó elnök-vezérigazgató szerint híd lehetnénk Európa és Amerika között.
2007. 10. 01. 11:51
Olvasói sztorik