FN

A három éve nyitott törökbálinti GL Outletből nemcsak a vevők, de a bérlők is átpártolnak a vele egyidős biatorbágyi Premier Outlets Centerbe. Új outletek is nyíltak, de szakértők szerint ezek nem „igaziak”.
2007. 10. 11. 08:00
Vezetők kiválasztásánál érdemes az interjú során olyan helyzetek elé állítani a jelöltet, amelyekkel későbbi munkája során nap mint nap szembe kell majd néznie.
2007. 10. 11. 08:00
Albán részről ma mindenki reménykedve várja a koszovói függetlenség kikiáltását, ám amint az bekövetkezik, felszínre törhet a korrupt kormányzattal szembeni elégedetlenség.
2007. 10. 11. 08:00
Cselekedni kell - ebben egyetértettek a Figyelő és a Heti Válasz közös klímaváltozás-konferenciájának résztvevői. A konkrét lépéseket illetően még messze az egyezség.
2007. 10. 11. 08:00
Mintha az érlelhető száraz fehérborok világában történne valami. E klasszikus bortípus tokaji és somlói példái után egy szép kis badacsonyi, pontosabban csobánci palackot helyezünk a Borpultra.
2007. 10. 11. 08:00
A nyugati és japán társadalommal ellentétben nálunk a képregény soha nem számított a felnőtt szórakozás, illetve a magas kultúra részének. Mintegy két éve azonban a hazai piac is ébredezni kezdett.
2007. 10. 11. 08:00
Egyelőre nincs hivatalos jelölt a Kóka János távozásával heteken belül megüresedő gazdasági miniszteri posztra, de a legvalószínűbb utód Kákosy Csaba, jelenlegi kabinetfőnök.
2007. 10. 11. 08:00
A vállalatok attól tartanak, hogy az innovációs, a szak­képzési és a rehabilitációs járulék összevonásával nem jut majd elég pénz a számukra fontos célokra, miközben a terheik nőnek.
2007. 10. 11. 08:00
Hírek szerint 280 ezer dollárért tartott előadást Budapesten Bill Clinton, az Egyesült Államok volt elnöke, aki ma a világ egyik legkeresettebb - és legjobban kereső - expolitikusa. A volt elnökök és kormányfők fizetett előadói karrierje mára globális üzletággá vált, sőt, immár kelet-európai tagjai is vannak. Ám magyar alig akad közöttük.
2007. 10. 11. 08:00
Bezárja a Norbi Egészségkonyhát és a Norbi Update Ételfutárt Schobert Norbert, aki termékeivel mostantól újra a Food Expresst erősíti.
2007. 10. 11. 08:00
A jövő évi költségvetést a 2007-esnél kevésbé konzervatív módon tervezte a kormány. Részben ezért is nő már most az aggodalom a rákövetkező - a választások előtti - 2009-es büdzsé miatt.
2007. 10. 11. 08:00
Ha sikerülne változtatni az illetékszabályokon, az állam bevételhez, a vállalkozók forráshoz, a lakosság pedig olcsóbb lakásfinanszírozási lehetőséghez jutna.
2007. 10. 11. 08:00
Olvasói sztorik