Eladja az autótelepeinek otthont adó, magyarországi ingatlanjai egy részét az AAA AUTO Csoport, hogy ugyanazon, vagy más telephelyek bérlésével nagyobb hatékonyságot érjen el.
Rossz esetben Obama elnökségének második feléig is várhatunk, hogy az amerikai gazdaság érezhetően fellendüljön – véli a kutató, aki szerint az új elnök programjában ellentmondó elemek vannak, ráadásul nem tudni, honnan lesz pénz a gazdaság élénkítésére.
Az adós kérésére kisebb lehet a törlesztőrészlet hosszabb futamidő alatt, s díjmentesen lehet áttérni forinthitelre kilenc banknál. A bankszövetség elnöke jelezte: a megállapodásba a kormány erőteljes szorgalmazására mentek bele.
A gazdasági visszaesés és állásaik bizonytalanná válása ellenére is a lengyel vendégmunkásoknak csak a 22 százaléka tervezi a visszatérést hazájába 2009 végéig. A hazatérni vágyók több mint háromnegyede „családi okokra” hivatkozott, a gazdasági kilátások romlását csak 17 százalékuk nevezte meg okként – áll egy friss felmérésben.
Több amerikai napilap különkiadással ünnepelte Barack Obama elnökké választását, és példányszámnöveléssel igyekezett kielégíteni a megugrott keresletet szerdán és csütörtökön.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója 3,6 százalékkal esett pénteken a recessziós félelmek erősödése miatt. A pesszimista hangulatot elsősorban a nagy exportőrök – például Toyota – és a fejlett technológiai cégek részvényei szenvedték meg a jen erősödése miatt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön jóváhagyta a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó 12,3 milliárd eurós (15,7 milliárd dolláros) készenléti hitelkeretet.
A tokiói értéktőzsde több mint 7 százalékot esett pénteken a délelőtti kereskedés során az előző napi Wall Street-i gyengülést és a legnagyobb japán vállalt, a Toyota autógyár éves profit-előrejelzését követően.
A jelenlegi 534 dollár helyett januártól 520, júliustól pedig 450 dollárra csökken a gáz ára - írja a Világgazdaság, de januárban még áremelés lesz itthon, ez már a Napi Gazdaságban olvasható.
Néhány szektor már dörzsölheti a kezét a válság miatt. Az Üzlet és Siker sorra vette azokat az iparágakat, amelyek jelentősen profitálhatnak a mostani helyzetben.
A kereskedelmi bankok képviselői és a pénzügyminiszter csütörtökön aláírták a devizahiteleseket megsegítő csomagról szóló megállapodást - tudta meg az MTI kormányzati forrásokból.
Együttműködik a kibeszélő show-k jogszerűségének vizsgálatában az ombudsman hivatala és a médiahatóság - állapodott meg csütörtöki közös közleményük szerint Jóri András, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.
A tájékozatlanság áll a szakmunka alacsony presztízse mögött, hiszen ezt a munkavégzést sokan a 80-as évek gyáraiban folyó munkával kötik össze. A kormány szakmai ösztöndíjjal növelné a hiányszakmák népszerűségét, melynek összege a tanulmányi eredménytől függ majd - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
A társadalom perifériájára szorult romákat célozza az a plakátkampány, amely a napokban indult Csehországban. A „Tégy valamit!” című hirdetések a munkaerő-piaci visszailleszkedést ösztönzik, ismert roma személyeket állítanak példaként eléjük.
A szocialista képviselők igenlő szavazatával, a többi párt ellenszavazatai ellenében, hosszas vita után bocsátotta a parlament költségvetési bizottsága általános vitára az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén.
A világválság elérte a Le Belier autóipari beszállító csoport nagykikindai leányvállalatát is, így feltehetően a most elbocsátott 150 dolgozó a válság első áldozata Szerbiában – adja hírül belgrádi hírügynökségi forrásokra hivatkozva Magyar Szó. Az újvidéki napilap internetes oldalán arról is ír, hogy a zombori Sunce étolajgyárban 107 munkás vált munkafelesleggé.