FN

A fogyasztás visszaesése és a közigazgatás leépítése miatt Közép-Magyarországon jobban nőtt a munkanélküliség, mint a többi, kevésbé fejlett régióban, így válság némileg kiegyenlítette a munkaerőpiac regionális különbségeit. Általában a legjobb korban lévők veszítették el állásukat, őket a munkaadók jellemzően olcsóbb munkaerővel pótolnák.
2010. 11. 29. 11:06
Hozzá kell nyúlni a beruházásokhoz, az osztalékhoz, mert a napi működésen a Magyar Telekom nem tudja megspórolni a 27 milliárd forint különadót - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaságban megjelent interjúban.
2010. 11. 29. 06:51
A háztartások 30-40 százalékkal költenek többet közüzemi számlákra mint 2007-ben - közölte Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetben.
2010. 11. 29. 06:35
Menni kell a magánpénztárakból, s ehhez nem is kell tenni semmit. Aki akarja, ki tudja mutatni, hogy egyeseknek megéri a magánrendszerben maradni, s kizárni magát az állami rendszerből, pusztán elég magas hozamokat kell föltételezni. Biztosabb azonban realistának lenni. Az állami és magánrendszernek is nagy kockázata a szabályozás, ami mostanság heti távlatban is változik.
2010. 11. 29. 06:30
A nyersolaj ára több mint egy dollárral emelkedett egy hét alatt péntek estig, miközben a forint jelentősebben gyengült a dollárhoz képest ugyanebben az időszakban.
2010. 11. 28. 14:55
Olvasói sztorik