Gazdaság

Tovább nőnek a számlatartozások

A költségek csaknem felét a villany- és a gázszámla teszi ki.

A háztartások 30-40 százalékkal költenek többet közüzemi számlákra, mint 2007-ben – közölte a Díjbeszedő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzettel. A társaság főleg Budapesten és a nagy városokban végez 20-25 szolgáltató megbízásából közüzemi számlázást.

Kovács Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézve azt mondta, 2008-ban átlagosan 168 ezer forintot fizettek a háztartások számlákra, bérleti díjakra, idén ez valószínűleg meghaladja a 200 ezer forintot.

Az elmúlt négy évben 7-8 százalékkal nőtt a késve fizetők aránya, a hátralék összege pedig 2007 óta 22 százalékkal emelkedett. Akkor még 500 ezer volt azoknak a száma, akiknek 90 napon túli tartozása meghaladta a minimálbér összegét, idén szeptemberben pedig már 900 ezren voltak – emlékeztet a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik