Gazdaság

Sokak szerint lehetetlen találóan előrelátni. A tapasztalat azonban mást mond: még a miénkhez hasonló kis országok is képesek előre befolyásolni a jövőjük jelentős részét. Számukra, így számunkra is ez azért különösen fontos, mert jobban érzik, érezzük azokat a meghatározottságokat, amelyek a globalizálódó nemzetközi környezetből adódnak. Mégis, akkor mi a magyarázata annak, hogy nincs kellően kimunkált [...]
1998. 01. 14. 00:00
Az adóhatóság igyekszik rugalmas lenni azon gazdálkodó szervezetekkel és magánszemélyekkel szemben, akiknek adótartozásuk van, de azt megpróbálják megfizetni. Egyébként 1997-ben az egész éves 50 milliárd forintos behajtási tervet már november végére sikerült teljesíteni. Ugyanakkor a felszámolások esetében romlott a követelések megtérülési aránya, s ma már a végrehajtás sem olyan eredményes, mint korábban. Nehezíti a helyzetet az árverési maffia
1998. 01. 14. 00:00
A rendkívül intenzív kutatás-fejlesztést és fejlett gyártási technológiát igénylő gyógyszeriparban többnyire csak a nagy tőkeerejű, multinacionális vállalatok tudják felvenni a versenyt egymással, illetve az egyre szaporodó betegségekkel. A nagyok holdudvarában akadnak azonban olyan reményteli kisvállalkozások is, mint a gödöllői Praxico Kft.
1998. 01. 14. 00:00
Várhatóan pozitív szaldójú lesz a Hungalu Rt. január első napjaiban elkezdődött végelszámolása. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szerint a folyamat még az idén lezárható, s ezzel teljessé válhat a hazai alumíniumipar decentralizált privatizációja.
1998. 01. 14. 00:00
A GDP-NÖVEKEDÉS ÉS MÓDOSULÁSA, SZÁZALÉK * Az 1997. decemberi prognózis eltérése a szeptemberitől; ** Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Hongkong; *** Thaiföld, Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek 1997. Eltérés* 1998. Eltérés* Világátlag 4,1 -0,1 3,5 -0,8 A Hét Nagy 2,8 – 2,3 -0,2 Egyesült Államok 3,8 +0,1 2,4 -0,2 Japán 1,0 -0,1 1,1 -1,0 Németország 2,3 – 2,6 -0,2 [...]
1998. 01. 14. 00:00
Amikor 1988-ban a piacvezető nagy hazai gyógyszergyárak mellett - mindössze 70 millió forintos alaptőkével - létrehozták a Pharmavit Rt.-t, kevesen gondolták, hogy az új cég nyolc év múlva a világ negyedik gyógyszeripari multijának magyarországi bástyája lesz.
1998. 01. 14. 00:00
A mennyiséget tekintve közel 4 százalékkal csökkenő magyar gyógyszerpiacon - ahol a külföldi gyártóknak már 57 százalékos a részesedésük - a nagy hazai cégek közül egyedül a Richter Gedeon Rt.-nek sikerült növelnie részesedését, közel 11 százalékos szeletet hasítva ki magának a piacból. Az öt évvel ezelőtt még veszteséges cég ma a legnagyobb független hazai gyártónak számít - tudtuk meg Bogsch Erik vezérigazgatótól.
1998. 01. 14. 00:00
Hosszas huzavona után a múlt hét péntekén aláírták a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. és a Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) közötti privatizációs szerződést. Eszerint a DAM jegyzett tőkéjének 68,15 százalékát megtestesítő, közel 8 milliárd forint névértékű részvénycsomagot és az ÁPV Rt. mintegy 2,8 milliárd forintos követelését egy-egy dolláros jelképes áron vásárolták meg a kassaiak. A szerződés alapján [...]
1998. 01. 14. 00:00
Miközben a munkanélküliség az Egyesült Államokban a legjobb időkre emlékeztető 5 százalék alá csökkent, az ottani nagyvállalatok újabb elbocsátási hullámot indítottak el. Globális pozícióik javítása, a költségcsökkentés és a versenyképesség növelése érdekében már nemcsak odahaza, de külföldi érdekeltségeiknél is megkezdődött az újabb karcsúsítás.
1998. 01. 14. 00:00
Ázsia mint a növekedés fékje? Alkalmazkodási válság vagy egy deflációs krízis kezdete? Idén tanulmányok egész sora kutatja majd ezeket a kérdéseket. A sort két svájci közgazdász, Christoph Müller és Markus Ruffner nyitotta meg, 1997 utolsó napjaiban. A szakértők egy makrogazdasági globális szimulációs modell segítségével arra jutottak, hogy a délkelet-ázsiai valuta- és hitelválság negatív hatásai mennyiségileg viszonylag csekélyek lesznek.
1998. 01. 14. 00:00
Havonta megjelenő ágazati összeállításunkban ezúttal a gyógyszeripart vesszük górcső alá. Elemzésünk egyebek mellett arra keresi a választ, miért szorulnak ki lassacskán a belföldi piacról a hazai gyártók, miközben folyamatosan szűkül maga a piac is, s a cégek egy részének elsősorban az export, illetve a termelés kihelyezése jelenthet kiutat. A gyógyszeripar helyzetét és jövőjét felvázolni törekvő [...]
1998. 01. 14. 00:00
Megkezdődött az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Rt. papírjainak nyilvános kibocsátása. A részvények 6,51 százalékát kitevő, 198 638 darabos, egyenként 10 ezer forint névértékű, eddig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. tulajdonban lévő csomagot december 29-től február 13-ig lehet jegyezni. A kibocsátandó részvények legnagyobb részét, 95 346 darabot belföldi alanyi kárpótoltak vásárolhatják meg. Az Émász immár [...]
1998. 01. 07. 00:00
– Piacvédelmi (safeguard) eljárások A WTO-szabályok szerint az import lényeges megugrásakor vethetők be, valamint olyan alacsony ár esetén, amelyik kárt okoz a hazai termelőknek. – Dömpingellenes eljárások Akkor használhatók, ha a külföldi exportőr olcsóbban hozza be az árut, mint amennyiért a hazai piacon eladja, feltéve, hogy fennáll a piaczavarás esete (egy adott országból származó import [...]
1998. 01. 07. 00:00
Olaszország első számú kapitalista klánja - az egyik ifjú Agnelli-utód (és potenciális főnök) minapi tragikus halála ellenére - beszáll a papíriparba, a szállításba és a légi közlekedésbe.
1998. 01. 07. 00:00
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az év végén megvásárolta a Super Közért Rt. bolthálózatát. A hosszú ideje tartó tárgyalássorozat – a Spar eredeti, részleges portfolioszerzési szándékaitól eltérő módon – a teljes részvénypakett, azaz a 27 egységből álló üzletlánc megvásárlásával végződött. A valóságos egyesülés azonban még várat magára, mivel a szerződést csak leghamarabb februárban hagyja jóvá [...]
1998. 01. 07. 00:00
KERESKEDELMI SZÁLAK A CIB immár többségi tulajdonosának a második világháború előtt már volt egy jól működő bankja Magyarországon. Így tulajdoni hányadának növelése a szóban forgó hitelintézetben tulajdonképpen egyfajta visszatérésként is felfogható. A hazájában harmadik legnagyobb olasz hitelintézet nem utolsósorban annak okán törekedett irányító pozícióra a CIB-ben, hogy manapság Németország és Ausztria után épp hazánk a [...]
1998. 01. 07. 00:00
Piacgazdaságban az ipar védelmére csak közvetett eszközöket alkalmaznak, a közvetlen módszerek ugyanis káros makrogazdasági következménnyel járnak. Hegyháti József, az IKIM helyettes államtitkára szerint az 1995 végén felfrissített magyar iparpolitikai koncepció eszköztára rövid és középtávon is összhangban van a nemzetközi kötelezettségekkel. A dokumentum célja, hogy az ország felkészüljön az EU-tagságra. A közösség színvonalának elérése jelentheti ugyanis [...]
1998. 01. 07. 00:00
ÚJÉVI DRÁGULÁS. Az 1998-as év a tavalyihoz hasonlóan ismét drágulással köszöntött be. A teljesség igénye nélkül: emelkedtek az üzemanyagok árai (részben az új jövedéki szabályozás miatt), többe kerül a távközlés, nőttek a postaköltségek, a víz- és a csatornadíjak, borsosabb lett a vonat- és a távolsági autóbuszjegyek ára. Igaz, utóbbiak csak a 65 év alattiakat érintik, [...]
1998. 01. 07. 00:00
Mozgalmas volt az év vége az orosz honatyák számára. Hosszú huzavona után a törvényhozás alsóháza második olvasatban is megszavazta az 1998-as költségvetés tervezetét, a végső szavazásra azonban csak január végén kerül sor. Oroszországban új bankjegyeket bocsátottak ki, amelyeken a régieken feltűntetett értéket három nullával rövidítették meg.
1998. 01. 07. 00:00
Az EU év végi döntésével Csehországot, Észtországot, Lengyelországot, Magyarországot, Szlovéniát és a török probléma miatt problematikus Ciprust jelölte meg olyan államokként, amelyek az első menetben potenciális tagokként jöhetnek szóba. A körből még a két “leggazdagabb”, Szlovénia és Csehország is csak az egy főre jutó GDP EU-átlagának 60, illetve 55 százalékát éri el. (A legszegényebb EU-tagállam [...]
1998. 01. 07. 00:00
Adu tizest játszott ki a miniszterelnök. Tapasztalva a mostanában jobb lapjárást, újabb trükköt használt fel a kilencvennyolcas játszma megnyerése érdekében: tavaly év vége felé bejelentette, hogy január elsejétől ingyen utazhatnak a hatvanöt év feletti nyugdíjasok a helyi és a helyközi járatokon, a vasúton és a villamosokon, sőt még a Malév gépein is. Attól persze most [...]
1998. 01. 07. 00:00
Annak ellenére, hogy a leginkább alultőkésített cégek éppen a közepes méretűek közül kerülnek ki, e kör az elmúlt két évben a leggyorsabb fejlődést produkálta, s ez pozitív fejleményként könyvelhető el a kötvénykibocsátások esélyei szempontjából is – mutatott rá Székács Anna, a Pénzügyminisztérium miniszteri biztosa. Ami az akadályozó tényezőket illeti, Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. munkatársa [...]
1998. 01. 07. 00:00
A piacvédelmet mindenki másképp értelmezi - a vámemeléstől, a mennyiségi korlátozásokon keresztül az állami szubvencióig sokféle elképzelés létezik. Az óvó intézkedések áldásaiból egyre többen szeretnének részesedni. A vágyak és a valóság között azonban szakadék tátong: a burjánzó piacvédelmi igényeknek ugyanis keményen határt szabnak az ország nemzetközi kötelezettségei.
1998. 01. 07. 00:00
Olvasói sztorik