Mindössze 7 százalékos bevételnövekedést ért el tavaly a Casinos Hungary Rt. A 3,28 milliárd forintos bevétel 60 százalékát kitevő, az Első Magyar Játékkaszinó Kft. által működtetett hat devizaalapú kaszinó csak a megelőző évi összeget hozta. A kisebb hányadot képviselő, a Magyar Játékkaszinó Kft. irányítása alatt álló öt forintalapú kaszinó ugyanakkor 21 százalékkal növelte forgalmát. Tavaly 400 ezer ügyfél fordult meg a legnagyobb hazai kaszinóláncnál, azonban a devizás kaszinókban megnövekedett vendégszám mellett a forintosoknál 12 százalékos csökkenést mutattak ki. Tovább sújtja a kaszinók helyzetét, hogy a krupiék borravalója miatt visszamenőlegesen 1,3-1,4 milliárd forintnyi járulékot követel tőlük a társadalombiztosítás. Az ügy az idén lejáró koncessziójú intézményeknél bukott ki, mivel a Szerencsejáték Felügyelet csak akkor hosszabbítja meg a koncessziókat, ha a cégnek nincs köztartozása. Az engedélyek két és fél évre történő meghosszabbítása egyébként egyenként fél milliárd forintba kerül; ez az idén a Casinos Hungary egy devizás (Debrecen) és négy forintos (Székesfehérvár, Nyíregyháza, Győr és Kecskemét) kaszinóját érinti. Az 1996-ban megindított perek közül egyelőre a tb felé billen a mérleg. Amennyiben a Casinos Hungary elveszti pereit, a cég Gellai Imre vezérigazgató szerint ellentételezésként tulajdonrészt ajánl fel a tb-önkormányzatoknak. Ezáltal a tb-nek akár lehetősége nyílna a külföldi tulajdonos részének kivásárlására is, amely később esetleg a tulajdonostárs Szerencsejáték Rt.-hez is kerülhet.
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 23:37 A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 15:14 Bilincsbe rakták Orbán Viktort egy cseh politikai magazin címlapján
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
- 14:31 Egy 12 éves lány és egy 14 éves fiú bántalmazott, majd rabolt ki egy férfit Salgótarjánban
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
