Gazdaság

Több mint 13 milliárd forintos konszolidált veszteséggel zárta a Postabank az elmúlt évet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az összevont mérleg- és eredménykimutatásnál figyelembe vett érdekeltségei összességében közel 1 milliárd forinttal rontották tovább az anyabank ez év áprilisában nyilvánosságra hozott negatív eredményét. A Postabank májusi, döntően állami forrásból végrehajtott tőkeemelésének indokoltsága utólag így is [...]
1998. 07. 29. 00:00
Technikai okokra hivatkozva elhalasztotta rendkívüli közgyűlését az Antenna Hungária (AH) Rt. A főtulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. valójában azért kért még 30 nap haladékot, mert nem tudta beváltani a cég alaptőkéjének 3,5 milliárd forintos emelésére – több mint fél éve – tett ígéretét, mivel az új kormány még nem hozott döntést erről. Ennek ellenére [...]
1998. 07. 29. 00:00
Élt a távközlési törvény adta jogával a Matáv: július elsejével hat dél-pesti kerületben bevezette kábeltelevíziós szolgáltatását. Az uniós követelményeknek megfelelően e tevékenységére önálló céget is alapított. Ennek ellenére az anyacéggel a háttérben a Matávkábeltv Kft. átrendezheti a piacot, esetleg fúziós hullámot is elindíthat.
1998. 07. 29. 00:00
Végső döntésre vár a honvédelmi telefontender. Eddig kétszer nyilvánították győztesnek a Siemens céget, ám előbb szakmai, utóbb politikai okból lefújták a szerződéskötést. Július 31-én eldől, hogy ki szállítja a magyar légtér katonai ellenőrzéséhez szükséges digitális központokat, vagy újabb pályázatot írnak ki.
1998. 07. 29. 00:00
Egyetlen bank szolgáltatott a Postabankéhoz hasonló beszédtémát az elmúlt években. A Budapest Bank (BB) 1995. végi privatizációjának hullámai mára elültek, aminek a legbiztosabb jele, hogy a bank neve az elmúlt hónapokban csak elvétve került a lapok címoldalára. Ám valószínűleg a BB új vezetősége bánja a legkevésbé a korábbiakhoz képest szokatlan csendet. Így legalább hozzáláthatnak az alapítástól kezdve közel tíz éven át érvényesülő irányvonal m
1998. 07. 29. 00:00
A regionális szerep erősítését tűzte ki célul a Unilever Magyarország Kft. új elnöke, aki az itteni tevékenység mellett a cég regionális tevékenységéért is felelős. Chris Bull az eddigieknél is jobb lehetőségeket szeretne teremteni munkatársainak a szakmai előmenetelre. Annál is inkább, mert a magyar leányvállalat az itt dolgozók tudásának köszönhetően kaphatott regionális irányító szerepet, s válhatott fejlesztési központtá a világcégen belül.
1998. 07. 22. 00:00
Ha az állam nem ért egyet azzal, hogy én vezessem a Postabankot, akkor nincs más választásom, mint lemondani - ezt Princz Gábor elnök-vezérigazgató jelentette be az RTL Klub televízió egyik műsorában. A Pénzügyminisztériumban (PM) egyelőre dolgoznak a hitelintézet helyzetének rendezését célzó javaslatokon, ám azokat csütörtöki ülésén még nem tárgyalja a kormány. A Figyelő értesülései szerint a Postabank iránt új külföldi befektetők is érdeklődnek
1998. 07. 22. 00:00
Az Altus Befektetési Rt. megvásárolta a FÉG Konvektorgyártó Rt.-től a martfűi székhelyű, 85 millió forint jegyzett tőkéjű Tisza Műtalp és Gumigyártó (TMG) Kft.-ben meglévő 80 millió forint névértékű üzletrészét. Az adásvételhez kapcsolódóan visszafizették a TMG számára a FÉG által nyújtott tagi kölcsönöket is. Az Altus Rt. ezzel az üzlettel az 1994-ben megvásárolt bábonymegyeri székhelyű Béta-Roll [...]
1998. 07. 22. 00:00
Az uniós bővítés kapcsán a legkényesebb vitatémák egyike a strukturális és kohéziós alapok új elosztása lesz. Spanyolország ezek fő kedvezményezettjei közé tartozik. Nem kis részben ennek köszönhető, hogy Hispánia gazdasága ma gyorsabb ütemben fejlődik, mint az elmúlt tíz évben bármikor.
1998. 07. 22. 00:00
Globális megállapodásuk keretében teljes erősáramú üzletágát eladta a Pirellinek a Siemens, így az olaszokhoz került az eddig a Magyar Kábel Művekhez (MKM) tartozó fővárosi, kistelki és balassagyarmati üzem, amelyek együttesen 23 milliárd forintos forgalmat hoztak, s közel ezer embernek adnak munkát. A német cég három évvel ezelőtt megkezdett átalakítási programja keretében már eddig is eladta [...]
1998. 07. 22. 00:00
A brit üzleti körök várakozásainak teljesen ellentmondó véleményt tett közzé a hét végén egy kutatócsoport. A szakértők szerint az infláció féken tartása érdekében még ebben az esztendőben jelentős monetáris szigorításra lesz szükség a szigetországban.
1998. 07. 22. 00:00
Első ízben lépett együtt a nyilvánosság elé a kormány gazdaságpolitikáért felelős csapata: Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Chikán Attila gazdasági miniszter és Surányi György jegybankelnök. A hármas fellépés elsősorban azt hivatott bizonyítani, hogy közöttük teljes az egyetértés a magyar gazdaság megítélését illetően. Ennek lényege: a helyzet jó, s ez a következő néhány évben így is marad...
1998. 07. 22. 00:00
Alulmúlta a tervezettet a kínai gazdaság első féléves növekedése. A csalódást okozó statisztikákat a távol-keleti pénzügyi válsággal, valamint a súlyos árvizekkel magyarázzák a pekingi illetékesek, akik szerint év végéig pótolható a lemaradás.
1998. 07. 22. 00:00
Izraelben a hetvenes évektől kezdve küzdöttek az infláció csillapításáért; az áremelkedés a nyolcvanas évek első felében az évi 500 százalékot is megközelítette. Az idén tavasszal azonban váratlan fordulat következett be: 28 éve nem látott alacsony szintre, 4,4 százalékra olvadt az infláció. Az ország tapasztalatait azért is érdemes áttekinteni, mert 1991 óta csúszó árfolyamrendszert alkalmaznak.
1998. 07. 22. 00:00
A kilencvenes évek elején azt várták a szövetkezeti vagyonnevesítéstől és a földkárpótlástól, hogy – a politikai elégtételen túl – valódi “gazdát” ad majd a földnek. A szakértők úgy vélték: a piacgazdasággal felértékelődő magántulajdon bizonyosan javítja az agrárgazdaság hatékonyságát is. A helyzet azonban arról tanúskodik, hogy ez nem mindenütt történt így. A fővárosi agglomeráció művelt szántói [...]
1998. 07. 22. 00:00
A környezetközpontú irányítási rendszerek (KIR) - illetve az ezt megtestesítő szabványcsalád, az ISO 14 000 - honi elterjedése egyelőre lépést tart az európai tempóval. A szakma azt valószínűsíti, hogy a KIR felfutása hasonlóan gyors lesz, mint az ISO 9000-es minőségbiztosítási rendszereké. Az új "járvány" új piacot is jelent a minőségügyi tanácsadóknak és auditoroknak; közülük az eddigi élboly csapott le a megrendelések zömére.
1998. 07. 22. 00:00
Egy római nyilvános árverésen nemrégiben gazdát cserélt a Betonútépítő Rt. A felszámolás alatt lévő olasz tulajdonostól a magyar Konflax Rt. szerezve meg a legnagyobb hazai mélyépítő társaság 100 százalékos részvénycsomagját; az ügyletet a napokban szentesítették a részvénykönyvi bejegyzéssel. A kérdés az, vajon az új tulajdonos hajlandó-e tőkét invesztálni szerzeményébe, egyáltalán megtartja-e azt hosszú távon, vagy túlad rajta a gyors hozam fej
1998. 07. 22. 00:00
Megállíthatatlan expanzió elé néz a világ idegenforgalma, amely azonban egyúttal érzékenyebbé is vált a nagy gazdasági változásokkal szemben. A szektort - a távközlés és az információs technológia mellett - a leggyorsabban a növekvő ágazatok közé sorolják.
1998. 07. 22. 00:00
Rendeletekkel próbálja betömni a költségvetési lyukakat Borisz Jelcin orosz elnök, miután a Duma csak részben és feltételekkel fogadta el a Kirijenko-csomagot. Moszkvai remények szerint a tűzoltó jellegű intézkedések elegendőek lesznek ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folyósítsa az elmúlt héten elfogadott óriáshitel esedékes, 5,6 milliárd dolláros részletét.
1998. 07. 22. 00:00
Még szinte le sem zajlott a kormányváltás, máris ismét napirendre került a földkérdés. Torgyán József agrárminiszter jó előre bejelentette, hogy rövidesen semmissé teszik az osztrák és német illegális birtokosok zsebszerződéseit. Pedig miközben a külföldiek a törvénytelen módszerektől sem riadnak vissza, hogy olcsó magyar földet vegyenek, a főváros közelében lévő osztatlan közös parcellák gazdái képtelenek szabadulni tulajdonrészeiktől.
1998. 07. 22. 00:00
Tulajdont szerzett a Mol a Dégáz és a Ddgáz után az Égáz Rt.-ben is. A gázpiacot felügyelő Magyar Energia Hivatal engedélyével a földgáz hazai nagykereskedője 35,45 százalékos részesedéshez jutott a győri vállalatban. A három szolgáltató nettó árbevétele együttesen 59,1 milliárd forint volt tavaly. Hazánk 12,2 milliárd köbméternyi gázfelhasználásának 1997-ben 22 százalékát értékesítette a három rt. [...]
1998. 07. 22. 00:00
Szándékunk szerint törvényesen – ezt a címet viseli az a Fehér könyvként is emlegetett dokumentumgyűjtemény, amelyet az ÁPV Rt. 11 tagú felügyelőbizottságának 1995 és 1997 közötti jelentéseit tartalmazza. Az anyag esetenként nem éppen hízelgő véleményt hangoztat az ÁPV Rt. tevékenységéről. Az általános részben például azzal a meghökkentő megállapítással találkozunk, hogy a felügyelőbizottság az ÁPV Rt. [...]
1998. 07. 22. 00:00
Várhatóan a napokban zárul le az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. "átvilágítása", amelyet a Fidesz-MPP rögtön a választások után kezdeményezett. Az még nem világos, hogy a vizsgálatot végző csapat az előző kormányzat tevékenységéről keresett-e terhelő adatokat, avagy az új kabinet privatizációs elképzeléseihez gyűjtött információkat. Az Orbán-kormány mindenesetre szűkszavú az állami vagyon további sorsáról; a várható szervezeti átal
1998. 07. 22. 00:00
Az Európai Unió (EU) közvetlenül nem szabályozza a tagállamok földpiacát, a tőke szabad áramlásának elve azonban szigorú keretbe foglalja a nemzeti politikákat: e regula szerint a külföldiek földhöz jutása akadálytalanul valósulhatna meg. Jóllehet, a tagállamok formálisan eleget tesznek az elv érvényesülésének, néhány helyen – országonként különböző kiskapuk révén – mégis korlátozzák a külföldi polgárok ebbéli [...]
1998. 07. 22. 00:00
Olvasói sztorik