Októberben csökkentek a német és a francia árak, s ennek nyomán sokan tartanak attól, hogy az európai régió, egyben az Európai Unió gazdasági „magja” a defláció szélén táncol. Az országos fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent Németországban, Franciaországban pedig 0,1 százalékkal. Az eddigi folyamatok alapján az idén az éves inflációs ráta Németországban mindössze 0,7, Franciaországban pedig 0,4-0,5 százalék körül alakulhat. A Bundesbank egy nemrégiben publikált tanulmánya azonban arra a következtetésre jutott, hogy a német inflációs adatok 0,75 százalékponttal „túlértékeltek”, vagyis az árak éves szinten már abszolút értelemben is elkezdtek csökkenni. A londoni Salomon Smith Barney egyik elemzője azzal számol, hogy a francia és a német adatok a harmonizált fogyasztói árindexet (HICP – harmonised index of consumer prices) 1 százalék alá viszik, ami először fordul elő az összeurópai index 1996-os bevezetése óta. Wim Duisenberg ragaszkodni látszik ahhoz, hogy a monetáris politika ne reagáljon az árszínvonal szerinte átmeneti esésére. Idevágó nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy az európai jegybankok az árak mérséklődése miatt nem fogják lejjebb vinni a kamatlábakat. „Vékony jégen táncolunk” – jellemezte a helyzetet a frankfurti Deutsche Bank ECB-vel foglalkozó szakértője, ami arra utal, hogy kialakulhat bizonyos feszültség a nagy kereskedelmi bankok és az ECB között is.
- 08:53 A választási vereség miatt lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere
- 08:50 Az NKA szakmai és pénzügyi beszámolót kér be a támogatottjaitól
- 08:40 „Ezen a szinten teljesen elfogadhatatlan hiba” – Arteta élesen bírálta a tizenegyest visszavonó játékvezetőt
- 08:39 Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha kopogtatnak
- 08:39 Kvíz: mennyit tudsz Az ördög Pradát visel 1. részéről?
- 08:12 Rejtett útvonalat találtak a Marsra
- 08:01 A Tisza Párt nem vesz részt határon túli párt alapításában, állítja az alelnök
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:51 Nézők nélküli stadionban köszön el az élvonaltól a DVTK
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 07:36 Varga Mihály: A sajtó jól tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai
- 07:34 Soha nem szabadulhat a betörő, aki vasrúddal vert félholtra egy házaspárt Miskolcon
- 07:33 Hann Endre: Orbán Viktor a korrupció miatt bukott meg
- 07:19 Dióssy Klári műsorvezetőként tér vissza a Ridikülbe
- 07:54 Medvét videóztak egy borsodi falu közelében
- 06:35 Magyar Péter az EU-s pénzek lehívásáról: Az uniós intézmények vezetői minden támogatást megadnak
- 06:42 Elutasították Delhusa Gjon 2,5 milliós keresetét Újbuda alpolgármestere ellen
- 17:04 Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Sára Botond főispánt
- 19:30 60 éves korában öngyilkos lett Peter Falk lánya
- 16:30 56 év az Ovális Irodában: képeken Károly király látogatásai a legfontosabb elnöki szobában
- 06:30 A Porschéra menekült a futár a kutyák elől – nem kell megtérítenie a több ezer eurós kárt
- 07:53 Háziorvoshoz küldték a hányásra és erős hasfájásra panaszkodó beteget a sürgősségiről, másnapra meghalt
- 07:40 A hónap utolsó napján bal lábbal kelt fel a forint
- 03:40 Egy napon fejezték le Zrínyit, Nádasdyt és Frangepánt
- 18:57 Rainer M. János: Még mindig van értelme az ügynökakták nyilvánosságának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
