Gazdaság

MILLIÁRD FORINT Forrás: Figyelő Benyújtott igény 26,2 Kifizetések 1997 előtt 5,9 1997-ben 11,0 1998-ban (IV. 30-ig) 4,7 Teljesítés folyamatban 2,4 Előkészítés alatt 1,2 Per alatt 1,0
1998. 05. 20. 00:00
Ahhoz, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások lassanként túljutnak hitelínséges éveiken, kétségtelenül az itthoni hitelgarancia intézmények is jótékonyan hozzájárultak. Ám bármennyire javuljanak is e gazdálkodó egységek piaci paraméterei, krónikus tőkehiányukon a garanciát nyújtók érdemben legfeljebb csak a kockázati tőkebefektetések nyomán enyhíthetnek.
1998. 05. 20. 00:00
Nem kápráztatták el az Egis Gyógyszergyár Rt. eredményei a befektetőket: a papírok a legújabb gyorsjelentés megjelenésének napján 10 százalékot veszítettek értékükből. A meglehetősen jól sikerült tavalyi második félév után ismét megtorpanás észlelhető a társaság gazdálkodásában. Az adózás előtti eredmény azonban – a privatizációs ellenértékhányad után fizetett kamatoknak köszönhetően – 70 százalékkal nőtt, s elérte a [...]
1998. 05. 20. 00:00
Változtat közép- és kelet-európai üzleti stratégiáján a legnagyobb dél-koreai autómárka, a Hyundai. A személykocsi importőri árakat – először Magyarországon – a cég 7-10 százalékkal csökkenti, amit később akár az egész régióra vonatkozó újabb néhány százalékos ármérséklés követhet. A gyártó még a nyáron piacra dobja az Atost, kategóriájában a Suzuki Wagon R konkurensének tartott, méreteiben hasonló [...]
1998. 05. 20. 00:00
A Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) Rt. tőzsdei pályafutásának első negyedéves gyorsjelentése nem tartalmazott meglepetéseket. A konszolidált számok a közgyűlésen elhangzottakhoz képest csak minimális mértékben térnek el. Összességében elmondható, hogy a társaságnak sikerült javítania gazdálkodásán, tovább növekedett árrése, így – ha a további áremelések nem maradnak el – teljesíthető az idei eredményterv. A mostani számok több okból [...]
1998. 05. 20. 00:00
Ma még aligha látható át, hogy az uniós csatlakozással miként alakulnak a magyar vaskohászat pozíciói. A szakemberek egy része elég pesszimista, s a jelenlegi exportarányok fenntartását nem tekinti véghezvihetőnek. Mások ennél biztatóbbnak ítélik a helyzetet, mondván: a privatizáció folytatásával és megfelelő kereskedelempolitikával a termelés és az export jelenlegi mennyisége az EU tagjaként is tartható lesz. [...]
1998. 05. 20. 00:00
A Scotland Yard főigazgatójának előadása okozta a legnagyobb izgalmat a G8 hét végi találkozóján, aki a szervezett nemzetközi bűnözésről tartott beszámolójában konkrét számokkal lepte meg a résztvevőket. A nyolc vezető ipari hatalom államfői viszont - a hasonló összejövetelek megszokott forgatókönyve szerint - csak általánosságokról állapodtak meg.
1998. 05. 20. 00:00
Inkább az ötvenéves jubileum okán, mintsem a konkrét ügyek miatt volt jelentős a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) hét elején tartott genfi konferenciája. A tanácskozás megdolgozta a terepet az újabb tárgyalási fordulóhoz, amely a mezőgazdaság és a szolgáltatások terén is további liberalizációt irányoz elő.
1998. 05. 20. 00:00
Nem lesz könnyű dolguk az elemzőknek a Mol pénteken közzétett, a nemzetközi számviteli szabályok szerint 17,6 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt tartalmazó gyorsjelentésének értékelése során. A múlt év azonos időszakához viszonyított 38,2 százalékos javulás kisebb az egész évre vártnál. Figyelembe véve azonban a különböző kedvezőtlen körülményeket, továbbá a kiemelkedő bázisidőszakot, a mostani nyereség is igen [...]
1998. 05. 20. 00:00
A dömpingvád kivizsgálását akkor kezdik meg, ha vélelmezhető, hogy az exportár alacsonyabb a belföldi értékesítés tarifájánál. A dömpingár kiszámolását az Európai Bizottságban – leegyszerűsítve – a következőképpen végzik el. Kikalkulálják az adott termékcsoport belföldi átlagárát, majd ezt súlyozzák az eladott tételek számával és korrigálják a belföldi, illetve az exportmodell közötti különbségekből származó árdifferenciával. Az így [...]
1998. 05. 20. 00:00
A külföldi utakat preferálók számára kedvező hír, hogy már tavaly sem mentek csődbe látványosan utazási társaságok, s az idei évre további javulás várható. Az irodák bejegyzését ugyanis június elsejétől a minisztériumtól átveszik a gazdasági kamarák. Sokat számít, hogy ezen intézmények helyben rugalmasabban, gyorsabban tudnak eljárni, mint egy budapesti központ, s több információjuk is van a [...]
1998. 05. 20. 00:00
Az összes magyarországi biztosítási díjbevétel egyharmada, 63,6 milliárd forint jutott tavaly a Hungária Biztosítóra. A társaság a nem-életbiztosítások szegmensében továbbra is piacvezető a maga 45,1 százalékos részesedésével. Az életbiztosítások piacának ugyan csupán 7,4 százalékát tartja a kezében, de bevétele ezen a területen 1997-ben – 4,6 milliárd forintra növekedve – közel megduplázódott. A Hungária díjbevételeinek kétharmada [...]
1998. 05. 20. 00:00
Szerény, mintegy 15 százalékos forgalomgyarapodásról, illetve 7,5 százalékos eredménybővülésről adott számot első negyedéves gyorsjelentésében a Fotex Rt. A belföldi fogyasztás élénkülésétől várt áttörés tehát egyelőre várat magára. Egyre világosabban látszik, hogy az üzletágak – bútor, zene, ruházat, optika, fotó, kozmetika, papír-írószer és háztartási eszközök – többsége kemény versenyfeltételek közepette tevékenykedik, így komolyabb eredményjavulás csak a [...]
1998. 05. 20. 00:00
Túlzás lenne állítani, hogy hagyná magát besavanyodni egy-egy vezetői poszton a privatizációs folyamatot legtovább vezető Csepi Lajos. Az állami állásból történt távozása óta immár a harmadik cégnél próbál szerencsét. Új munkahelyén, az ABN Amro Corporate Finance befektetési bank ügyvezető igazgatói székében azonban bevallása szerint két évtizedre való feladatot lát magának.
1998. 05. 20. 00:00
Amikor a T. Ház tavasz elején áldását adta a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapról szóló törvényre (Figyelő, 1998/12. szám), egyidejűleg módosította az 1998. évi költségvetésről szóló jogszabályt is. Abban 70 százalékos költségvetési viszontgaranciát biztosítanak a Hg Rt. kockázati tőkével kapcsolatos készfizető kezességvállalásaira. A kockázati tőkegarancia révén egyebek mellett mérséklődhetne a kis- [...]
1998. 05. 20. 00:00
Az előirányzottnál csaknem 50 százalékkal nagyobb, 451 millió forintos adózott eredménnyel, illetve – a tervezettnek megfelelő, az előző évitől viszont elmaradó – 10,6 milliárdos nettó árbevétellel zárta az elmúlt évet a Transelektro Kereskedelmi Rt. A társaság közgyűlése ezek után 10 százalékos osztalékot fogadott el. A teljes, tehát a bizományosi tevékenységet is tartalmazó, 16,4 milliárdos forgalom [...]
1998. 05. 20. 00:00
Látványos eredményjavulást idéztek elő a Zalakerámia tavalyi sikeres akvizíciói már 1998 első negyedében is. A konszolidációs körbe csak a múlt év második felétől vonták be a tagvállalatokat, így az adatok csak részben összehasonlíthatóak. Ennek is betudható, hogy a csoportszintű árbevétel az első negyedévben 215 százalékkal haladta meg a bázisértéket. A társaság Cesarom nevű romániai érdekeltsége [...]
1998. 05. 20. 00:00
Konszolidált árbevételét a korábbi 3,0 milliárd forintról 3,7 milliárdra növelte az idei év első három hónapjában a Danubius Hotels Rt. A látványos javulásban a főszerepet a Danubius-szállodák játszották, 26,4 százalékos növekedéssel. A Hungária-lánc 3-4 csillagos szállodái 20 százalékkal, a Helia Hotel pedig 15,7 százalékkal bővítették forgalmukat. Az összbevételen belül 56,7 százalék volt a Danubius-, 37,4 [...]
1998. 05. 20. 00:00
KILOTONNA 1997. tény 1998. terv Acél 1369 1484 Melegen hengerelt készáru 1242 1280 Nyersvas 1140 1220 Koksz 932 950 Tömörítvény 862 900 Hidegen hengerelt készáru 375 376 Profil 171 166 Lőrinci durvalemez 132 140 Horganyzott lemez 61 80 Radiátor (ezer m2) 2402 4380
1998. 05. 20. 00:00
Újabb nemzetközi gazdasági szankciók lépnek életbe a Milosevics-rezsim ellen a robbanással fenyegető koszovói helyzet miatt. Ezek hatása azonban eleve kétséges. Sokkal lényegesebb, hogy a látszólagos gazdasági konszolidáció tünetei nem rejthetik már el sokáig a szerkezetátalakítás teljes elmaradásából és a fokozódó eladósodásból fakadó veszélyeket. A gazdaságpolitika másodlagos szerepet játszik, a belgrádi kormány rövid lejáratra politizál. A cél
1998. 05. 20. 00:00
A magyar turisták irodacsődmentes utazásra, az idelátogató külföldiek pedig átvágással és meglopással nem terhelt üdülésre sóvárognak a szezon előtt. Utóbbiak - a magyar vendéglátói morál és közbiztonság ismeretében - inkább csalatkozhatnak. Ez is oka lehet annak, hogy - bár gazdasági természetű tényezők nem gátolják - az idén várhatóan nem bővül az idegenforgalom aktívuma. Igaz, a többlet így is számottevő lesz.
1998. 05. 20. 00:00
Szám szerint ugyan az MFB-hez került részesedések döntő többsége kisebbségi tulajdoni hányadokat takart – amelyekkel az ÁPV Rt. már évek óta nem tudott mit kezdeni -, ám e 38 társaságból álló kör összértékében nem haladta meg az 5 milliárd forint körüli csereérték 30 százalékát. Hasonló részarányt képviseltek a tőzsdén kívüli piacon forgó, következésképpen likvidnek tekinthető [...]
1998. 05. 20. 00:00
Dr. Botos Balázs, a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. vezérigazgató-helyettese; dr. Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (BKE) tanszékvezető egyetemi tanára, a Dunaferr Rt. felügyelő bizottságának elnöke; dr. Detrekői Ákos, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora; dr. Hoványi Gábor, a Janus Pannonius Tudományegyetem (Pécs) tanszékvezető egyetemi tanára; dr. Inotai András, a kormány mellett működő Integrációs Stratégiai Munkacsoport [...]
1998. 05. 20. 00:00
Olvasói sztorik