Bizonyára már sok ezer oldalt tesznek ki a magyar uniós csatlakozással foglalkozó cikkek, tanulmányok, könyvek, dokumentumok, s jószerével nincs nap, hogy bölcs politikusok rádióban, televízióban ne fejtenék ki erről magvas álláspontjukat.#
A hazai numizmatikai árverések történetében az eddigi második legmagasabb áron, 5,5 millió forintért (plusz 15 százalék jutalékért) kelt el március 24-én Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem 1607-ben kibocsátott tízszeres aranyforintja#
Több mint egy évtizede stagnál a japán gazdaság. Mindeközben kísért a múlt: a bankok rossz hitelkihelyezései még sokáig tartják adósságcsapdában a szigetországot.
Számos igen gyenge érv akad azok között, amelyekkel az illetékesek a George W. Bush elnök által előterjesztett 1600 milliárd dolláros adócsökkentési tervet igyekeznek igazolni.#
Bush kereken megmondta Schrödernek, elveti a globális felmelegedés megfékezésére Kiotóban kötött egyezményt. A következmény: nincs ma egyetlen olyan politikai konfliktus, amelyben ilyen teljes lenne az „új Washington” elszigeteltsége.
Járai Zsigmond jegybankelnökként eltöltött első hónapja után nyitott kérdés: sikerül-e megfelelnie annak a leckének, amelyet még pénzügyminiszterként adott fel magának.
A Kieselbach Galéria tulajdonosa nagyobb távlatokban gondolkodik, és optimista. Azt is lehetségesnek tartja, hogy néhány éven belül akár londoni árszínvonalon is gazdát cserél egy-egy műtárgy a hazai piacon.