Több mint 900 tétel kerül kalapács alá május 12-én az Oldtimer Press soron következő árverésén, amelynek helyszíne ismét a Soroksári úti Jaguar szalon.#
Az elmúlt két évben padlóra került pesti tőzsde már csak az intézmény megújulásától és egy börzebarát kormányzati csomagtól remélheti sorsa jobbra fordulását.
A szeptember 11-ét követő transz-atlanti idill már a múlté, az utóbbi időben megszaporodtak a kereskedelmi viták az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Háború lesz vagy béke?
A “nagypályás” focihoz ma még hozzátartozik a gyep illata – esős időben a sár is -, hamarosan azonban mindezektől megszabadulva, steril körülmények között kergethetik a labdát a futballisták.#
Endoszkópos vizsgálattal csaknem a teljes emésztőrendszert fel lehet deríteni, a béltraktusban azonban mindig maradhatnak olyan területek, ahová a kamera sem “felülről”, sem “alulról” nem juttatható el#
Bár a himlővírust, úgy tűnik, véglegesen sikerült kiirtani a Földről, néhány kópiáját két szigorúan védett laboratóriumban még mindig őrzik a virológusok.#
Elsősorban új, illetve újszerű kis lakásokat érdemes vásárolni rövid távú befektetésként, állítják szakértők, hozzátéve, hogy a hosszabb távon gondolkodóknak megéri új parcellázású, főváros környéki telkeket venni.