Vonzó célcsoportot nyújt a budapesti állatkert közönsége a fiatalokat megcélzó gyártók számára, akik így támogatásukért cserébe megfelelő marketinglehetőséghez jutnak.
Az őszi forduló napjaiban ellentétes áramlatok ütköznek. A "levegő csúcs" nem hozott gyakorlati eredményt, de az Irak körüli amerikai belső vitában a "légkör" mintha változna. Lehetséges, hogy utat tör magának az amerikai szisztéma vitathatatlan belső demokratizmusa.
A jövő év a teljesítménynövelés ideje lesz, szociális csomag legközelebb 2004 második felében várható – jelentette be a kormányfő. Szerinte továbbra sincs szükség megszorító intézkedésekre. Van mit növelni, hiszen a hazai összteljesítmény a második negyedévben mindössze 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, s így az év első felének átlagában a gyarapodás 3,0 százalékos. [...]
Személyes bosszú vagy az új kormányzat étvágya gerjeszti a pénzügyi felügyeleti elnök elmozdításáért folyó küzdelmet? Máris több forgatókönyv született Szász Károly visszahívására, ám a játszma még korántsem dőlt el.
Először az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) igénybe vehető vállalkozások körét szűkítette a pénzügyi kormányzat, most úgy tűnik, hogy az ígért kedvezményeket is visszafogja.
Várhatóan 2004-től nemcsak a késve törlesztő magánszemélyeket veszik nyilvántartásába a hazai bankok, hanem valamennyi adósukat, ami akár kamatcsökkenést is eredményezhet.
Csonka Tamás középiskolásként arról ábrándozott, hogy szállodája lesz. Az értékpapírpiac elismert szakértőjeként külföldön meg is szerezte a szükséges pénzt, s öccsével közösen már két hotel tulajdonosa.
Szolnoki mosóporgyára mellett logisztikai elosztó központ építését tervezi 2003-ra a Henkel Magyarország Kft. Noha ez a "délkelet-európai offenzíva" része, azért a kép nem teljesen felhőtlen.