Gazdaság

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) becslése szerint tavaly 154,7 milliárd forintért hirdettek a különböző médiumokban Magyarországon. A felmérés szerint a reklámtorta - az elmúlt öt évhez hasonlóan - növekedett, a reklámszövetség szerint 14,6 százalékkal.
2005. 05. 13. 07:32
A tavaszi aukciók fontosabb vagy érdekesebb darabjai tisztes licitemelkedések révén találtak új gazdára. Számos lappangó mű is előkerült és Rippl-Rónai mellett dömping volt Mednyánszkyból is.
2005. 05. 12. 23:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,33 pontos csökkenéssel, 15 994,17 ponton zárt csütörtökön, az előző napi záró értékhez képest ez 0,65 százalékos csökkenés.
2005. 05. 12. 17:57
Elégedettek lehettek a Christie's aukciósház tulajdonosai, hiszen 133,7 millió dolláros bevételt könyvelhettek el szerda esti aukciójukat követően. A kortárs és második világháború utáni művészeti alkotások árverésein ez abszolút rekordnak számít.
2005. 05. 12. 16:58
A tavalyi első negyedévéhez képest 38 százalékkal több Mercedest adtak el itthon. A smart kisautók közül 25 százalékkal több talált gazdára, mint 2004 első három havában.
2005. 05. 12. 16:25
Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) csütörtöki öt- és tízéves államkötvény aukcióján főleg az tízéves papír volt kelendő, a hozamszint mindkét államkötvény esetében csökkent a szerdai másodpiaci referenciahozamokhoz képest - derül ki az ÁKK közleményéből.
2005. 05. 12. 14:02
A vendéglátószakma megosztott a borravaló, vagy ahogy ők hívják, a kötelező szervízdíj bevezetésének kérdésében. Az érintett tárca és az érdekképviseletek csütörtökön tárgyalnak.
2005. 05. 12. 10:43
Egy hónap múlva 185 munkatárs munkaviszonyát szüntetik meg az MTV-nél, a menedzsment ugyanis a reorganizációs terv szellemében átalakítja a közmédium szervezetét. A Népszava értesülései szerint szeptemberben további kétszáz tévés kerül az utcára.
2005. 05. 12. 08:59
Jó időre biztos felvevőpiaccal számolhatnak a magyarországi strucctartó gazdák, az EU-konform feldolgozás beindulása százakat csábíthat át a következő években a futómadár-piacra, ahol egy vágóállat 25 ezer forint nyereséget is hozhat.
2005. 05. 12. 08:36
A harmadik országból, azaz az Európai Unión kívülről érkező import után jogos általános forgalmi adót július 1-jétől ismét a vámhatóság állapítja meg és szedi be az akadálymentesítési csomag keretében életbe lépett törvénymódosítás nyomán.
2005. 05. 12. 08:19
A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom az első negyedévben 59,8 elemzői várakozásoknak megfelelően százalékkal 1,01 milliárd euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 632 millióhoz képest.
2005. 05. 12. 08:08
ELTÉRÉS. Egy-egy részvényt más-más okból vesznek, tartanak a befektetők. A spektrum két szélén az osztalék- és a növekedési papírok állnak. Mind a kettő lehet jó befektetés, természetesen egész más módon. BIZTOS PROFIT. Osztalékpapírok alatt olyan társaságok részvényeit értjük, amelyek növekedési lehetősége erősen korlátozott vagy egyáltalán nincs, viszont magas készpénztermelő képességgel rendelkeznek. Ezen társaságok nem tudják [...]
2005. 05. 12. 08:00
Húszméteres vitorla. Űrbéli próbák előtt. Akár egy évtizeden belül megépülhet az első napvitorlával működő űreszköz – állítják tesztjeikre hivatkozva a NASA és az ATK Space Systems nevű vállalat mérnökei. A kutatók nemrég két 20 méteres napvitorlás meghajtó rendszert készítettek el, amelyek szerintük a világűrben is működnek majd. A napvitorlás járműveket a napfény nyomása, azaz a [...]
2005. 05. 12. 08:00
Az autópiaci visszaesés ellenére itthon dinamikusan nő a sportkocsik eladása; jól indult az idei első negyedév is.
2005. 05. 12. 08:00
Egész Európában a magyarországi cégeket fenyegeti a legnagyobb valószínűséggel felszámolás. Hitelbiztosítást mégis kevesen kötnek, az érdeklődők egy része pedig a biztosítók számára túl kockázatos.
2005. 05. 12. 08:00
Várhatóan négy nemzetközi konzorcium jut a BKV csipkártya-tenderének napokon belül induló, utolsó fordulójába. A rendszert jövő márciusban a kampányoló politikusok már át akarják adni.
2005. 05. 12. 08:00
Ellentmondó európai üzenetek. London a centrumot ünnepli, Berlin balra hárít, Párizs megváltoztathatja az unió jövőjét. Ha van e zavarnak közös oka - akkor azaz iraki háború.
2005. 05. 12. 08:00
Olvasói sztorik