Gazdaság

Kőhajításnyira egymástól nyílik meg a Hennes & Mauritz ruházati lánc első két magyarországi áruháza a belvárosban. Az első, kisebb bolt már szeptembertől várja a vásárlókat a Váci utcában.
2005. 06. 23. 09:00
Az európai - köztük a magyar - cukorrépa-termesztők közös tiltakozást terveznek válaszul arra a bizottsági javaslatra, amely két év alatt 39 százalékkal csökkentené a cukor referenciaárát. A szerdán ismertetett indítvány alapján megszűnne a garantált felvásárlási rendszer is – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 23. 08:17
Lassul a magyar gazdaság növekedése. Az el­ső negyedév dinamikája harmadával gyengébb volt az egy évvel ezelőttinél. A lassulás a külső piacok felől érkezett. A német gazdaság stagnálása mellett kifejezetten csoda a 3 százalék közeli magyar dinamika. A várakozások szerint a német növekedés az év egészében jó, ha eléri majd a tavalyi felét. Ehhez képest a [...]
2005. 06. 23. 08:00
Nemrégiben volt éppen 85 éve, hogy a Versailles melletti Grand Trianon-palotában aláírták a békeszerződést, amely a történelmi Magyarországot több mint kétharmadá­tól és magyar nemzetiségi lakosságának nagyjából harmadától fosztotta meg. Múlt századi történelmünknek e máig ható tragikus eseményéről és szerteágazó következményei­ről az azóta felnövekedett majd’ három nemzedék ugyan sokat tud, de messze nem eleget. A Trianon-jelenségről [...]
2005. 06. 23. 08:00
Bár a rövid távú kamatok emelkednek, a hosszú lejáratú amerikai állampapírok hozama csökken, ráadásul még így is veszik őket. Mindezt a Fed sem érti.
2005. 06. 23. 08:00
Generálkivitelezőként és belsőépítészként Varga Sándor és Manhertz Ferenc többmilliárdos magánvállalkozásaikkal vannak jelen a hazai építőiparban.
2005. 06. 23. 08:00
Az idős Matisse.Érzelmek áradása. Öregkori verseinek, Őszikéinek egyikében írta Arany: „Esztendeim hát bővibe’ vannak, / Nem sok időt ígérek magamnak”. Ez a „nem sok idő” Matisse esetében tizenhárom évig tartott: 71 éves múlt, amikor 1941 elején a lyoni kórházban súlyos rákkal megműtötték. Korral, kórral, félszeg előrejelzésekkel dacolva még tizenhárom évig élt s dolgozott. Eszközei: szén, [...]
2005. 06. 23. 08:00
A béreknek csökkenniük kell - vázolja a nyugat-európai válságjelenségekre javasolt, politikailag nehezen megvalósítható terápiáját Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo intézet vezetője.
2005. 06. 23. 08:00
Bár a hétvégi bulgáriai választásokon a baloldalnak áll a zászló, mégsem biztos, hogy ők alakíthatnak kormányt.
2005. 06. 23. 08:00
A GTS-Datanet a T-Com régi-új kihívójaként a fővárosi ADSL-piacon készül újabb mutatványra.
2005. 06. 23. 08:00
Az ipari eljárásokban eddig használt felületaktív anyagok – például mosóporok – hátránya, hogy miután feladatukat elvégezték, környezetbarát lebontásuk energiaigényes, így költséges. Pedig a tisztítás következtében keletkező emulziók gyors és hatékony, akár biológiai úton történő lebontására óriási az igény mind a szennyvíztisztítás, mind a gyógyszergyártás során. A Sandia National Laboratories kutatóinak új felületaktív anyagai azonban hőre [...]
2005. 06. 23. 08:00
Münchenben, a Laser-2005 optika technológiai biennálén láthatta először a közönség azt a néhány perc alatt összeállítható kamerarendszert, amely részletes háromdimenziós holografikus ábrázolás megalkotására képes. Egy bonni fejlesztőcég, a Caesar megoldása nem a kétdimenziós rendszerek szoftveres háromdimenzióssá turbózásán alapul; a nagy felbontású térbeli képeket itt valós, háromdimenziós adatokat tartalmazó, lézeres letapogatással nyert információk alapján készítik. Hologram [...]
2005. 06. 23. 08:00
Kína egyelőre nem hajlandó felértékelni a jüant, pedig a Nyugat egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, ám a kötött kurzus sem maradhat fenn örökké.
2005. 06. 23. 08:00
A vállalati stratégia része lehet az értelmesen megválasztott társadalmi tevékenység - vallja a Harvard Business School professzora, a stratégia guruja.
2005. 06. 23. 08:00
Eero Aarnio hatvanas években készült híres ülőalkalmatossága, a műanyagból készült megfelezett buborék alakú szék adta az ötletet az ezen az oldalon fentebb bemutatott Intel-termék formatervezett külalakjához. Aki nem tudná maga elé képzelni az ikonikus tárgyat, a ball chairt, az az alkotó honlapján a mester egyéb remekműveivel együtt frissítheti fel az emlékezetét (www.eero-aarnio.com). A weboldal vélhetően [...]
2005. 06. 23. 08:00
Uniós és amerikai piacra készül az új magyar ultrakönnyű repülő, a Corvus Corone.
2005. 06. 23. 08:00
Ismét csökkent a jegybanki alapkamat, holott egy hónapja még a tendencia várható megtorpanásáról beszéltek a szakemberek.
2005. 06. 23. 08:00
A környező országok tőzsdeelnökei is egyetértenek a 15 éves pesti börze regionális szövetségről szóló terveivel.
2005. 06. 23. 08:00
szinte észrevétlen maradt a hét elején, pedig ennél szebben nem is ünnepelhette volna 15 éves születésnapját a magyar piac. Márciusban másfél éves stabil emelkedés ért véget azzal, hogy a növekedés meredeksége egyre csak nőtt, majd elérkezett a törvényszerű korrekció. Május közepén úgy tűnt, a vevők nagy ívben kerülik a parkettet, ma viszont ismét soha nem [...]
2005. 06. 23. 08:00
terepévé vált Európa. A most már szinte minden fronton érzékelhető bénultság legfőbb oka, hogy a tagállamok érdekei fölülírják az összeurópai szempontokat.Elvileg persze ez nem meglepő. Az unió nem az Egyesült Államok, hanem saját nemzeti identitással, politikai és gazdasági érdekekkel rendelkező demokráciák halmaza. Az integráció fejlődése eddig sem volt lineáris folyamat, sokkal inkább kikínlódott kompromisszumok sorozata. [...]
2005. 06. 23. 08:00
Olvasói sztorik