Gazdaság

Szalay-Berzeviczy Attila elfogadhatónak tartja, hogy 2007-ben 5, 2008-tól 10 százalékos árfolyamnyereség-adó legyen, amennyiben az kiterjed a banki kamatokra is, és a kormány jövő januártól négy lépéses piacélénkítő intézkedéseket tesz – tájékoztatta lapunkat a BÉT azután, hogy Gyurcsány Ferenc megbeszélést folytatott a tőzsde elnökével.
2005. 07. 06. 10:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,13 pontos emelkedéssel, 19 195,59 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez lényegében stagnálás.
2005. 07. 06. 09:46
A kőolaj ára arra a hírre emelkedett, hogy az idei hurrikánszezon harmadik, Cindy névre keresztelt trópusi vihara a Mexikói-öböl felől az amerikai Louisiana szövetségi állam felé vette útját, ahol fennakadások lehetnek a helyi olajfinomítók termelésében.
2005. 07. 06. 09:07
A fogyasztóvédők és a gyártók is ellenőrzik majd a gyógyszertárakban, hogy tovább adják-e a gyógyszerészek a betegeknek a kedvezményeket – jelentette be Rácz Jenő. Ez annyit jelent, hogy az árkommandó felügyeli majd a gyógyszertárak működését is.
2005. 07. 06. 09:00
Nem érinti a Sanyo japán elektronikai társaság magyarországi leánycégét az anyavállalat által bejelentett 14 ezer fős elbocsátás – értesült a Világgazdaság. Sőt, a dorogi ipari parkban üzemet működtető Sanyo Hungary Kft.-nél tovább bővítenek, a munkaerő-felvétel már zajlik.
2005. 07. 06. 08:28
Az adóváltozások, a konvergencia-program és az autópálya finanszírozás módosulása miatt jövőre több mint 500 milliárd forint fedezetéről kell külön gondoskodni az államháztartásban – értesült a Napi Gazdaság.
2005. 07. 06. 08:13
Miután az Országgyűlés elfogadta a szerencsejáték-törvény módosítását, elhárult az akadály Bezenye és Hegyeshalom térségében létesítendő amerikai beruházás, az Euro Vegas kivitelezése elől. A mintegy 180 hektáron 400 millió euróból felépülő szórakoztató centrum Las Vegas után a világ második legnagyobb szerencsejáték városa lesz. A jogszabálymódosítás értelmében egyszerre több típusú nyerőautomatát is üzemeltethet egy helyiségen belül akinek [...]
2005. 07. 06. 07:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 123,49 pontos csökkenéssel, 19 188,46 ponton zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 0,64 százalékos gyengülés.
2005. 07. 05. 17:31
Kemény csatát vívott Kóka János az ellenzékkel Magyarország versenyképességéről. Az ellenzéki politikusok szerint az ellenzék és a kormányoldal más Magyarország-képet lát.
2005. 07. 05. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,50 pontos csökkenéssel, 19 294,45 ponton nyitott kedden.Az előző napi záróértékhez képest ez lényegében stagnálást jelent. Dobos Béla, az Inter-Európa Bank kereskedője felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetek látványos emelkedése után bármikor számítani lehet egy jelentősebb korrekcióra is.
2005. 07. 05. 09:28
A bejelentett 200 milliárdos megtakarítás helyett 400 milliárdot kell elérni jövőre – értesült a Népszabadság. Az adócsökkentésen túl az autópálya-bevételek is hiányoznak majd a büdzsének.
2005. 07. 05. 08:37
Az év első felében mintegy nyolcmillió folyadékkristályos (LCD) televíziót értékesítettek világszerte – derül ki az iSupply felméréséből. A tavalyi adatokhoz viszonyított növekedés egyik oka, hogy jelentősen csökkent az ilyen készülékek ára – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 05. 08:25
A mezőgazdasági elemi károk kivédésére szolgáló katasztrófaalap létrehozása is felmerül a száz lépés elnevezésű kormányprogram intézkedései között – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 07. 05. 08:07
A tranzakció pénzügyi zárásával, hétfőn befejeződött a Hungexpo Rt. többségi állami tulajdonú részvénycsomagjának privatizációs folyamata - tájékoztatta az Állami és Privatizációs (ÁPV) Rt. kommunikációs igazgatósága az MTI-t.
2005. 07. 04. 18:53
Július 15-én adják át az M7-es autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 20 kilométeres szakaszát, amely 65,1 milliárd forintba került - mondta el az MTI érdeklődésére Béni Gyöngyi, a beruházó Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szóvivője, hétfőn.
2005. 07. 04. 18:40
Hétfőn délután több mint 13 havi mélypontra gyengült az euró árfolyama a dollárhoz képest Frankfurtban a múlt héten közölt kedvező amerikai makrogazdasági adatokra, miközben a kereskedők arra várnak, hogy csökkent-e kamatot a hét második felében az Európai Központi Bank (EKB).
2005. 07. 04. 18:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,97 pontos emelkedéssel, történelmi csúcson, 19 311,95 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,66 százalékos erősödés.
2005. 07. 04. 17:39
Olvasói sztorik