Gazdaság

A magyar befektetési-alap piac óriási fejlődési lehetőséget rejt magában, annak ellenére, hogy a befektetési alapok szerepe Magyarországon a közép-európai régió más országaihoz hasonlóan viszonylag csekély - állapítja meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) és a Réti, Antall and Madl (RAM) Ügyvédi Iroda, MTI-hez eljuttatott közös sajtóközleménye.
2005. 05. 29. 11:41
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) alapvetően egyetért a közúti fuvarozók versenyhelyzet javító követeléseivel, azonban a csak az ágazat számára gazdasági kivételt jelentőket nem tudja támogatni - mondta Székely András, a GKM főosztályvezetője, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete országos küldöttközgyűlésén.
2005. 05. 29. 11:18
Az egymásra utalt bécsi és budapesti börze új stratégiával készül bevonni Varsót a regionális együttműködésbe, s ez egy lépéssel közelebb hozta a BÉT tőzsdei bevezetését is.
2005. 05. 28. 10:43
Budapestre helyezi európai tevékenységének központját a finn Elcoteq - tudta meg a Népszabadság Antti Piippótól, a világcég elnökétől és fő tulajdonosától. Az erről szóló hivatalos bejelentést vasárnap Pécsen, a mobiltelefon-gyártó hazai bázisán teszi meg az elnök, illetve Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
2005. 05. 28. 08:16
Az amerikai Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő pénteken "A mínusz"-ra, illetve "A-2"-re rontotta Magyarország helyi valutában jegyzett szuverén hosszú, illetve rövid lejáratú adósságának osztályzatát.
2005. 05. 27. 18:49
Az APEH jelenleg rendelkezésre álló adatai alapján idén május 20-ig közel 1,62 millió személyi jövedelemadóbevallás érkezett be az adóhivatalhoz. Internetes program segítségével mintegy 906 ezren töltötték ki nyomtatványukat, ezzel szemben viszont csak 591-en éltek az online beküldés lehetőségével. Idén visszaigénylést közel 580 ezer adózó kért, az adóhivatal által eddig visszautalt összeg mintegy 35 millió forint.
2005. 05. 27. 15:48
A tőzsdei kapitalizáció alapján a legnagyobb olasz bankcsoport, az Unicredito Italiano "előrehaladott tárgyalásokat " folytat a második legnagyobb német bank, a HypoVereinsbank felvásárlásáról - értesült a Wall Street Journal és a Financial Times.
2005. 05. 27. 14:46
A BUX Háromnegyed tizenkettőkor 16 945,52 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékhez képest 221,78 pontos, 1,33 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 180,23 ponttal magasabb. Az olajipari papírok 16 ezer forintra drágultak.
2005. 05. 27. 12:21
A pénzintézeti csoport annak ellenére tudta 31 százalékkal, 4,952 milliárd forintra növelni (az IFRS szerinti) adózott eredményét az első negyedévben, hogy a bankadó mintegy félmilliárd forinttal kurtította meg a profitot – írja a Napi Gazdaság.
2005. 05. 27. 09:25
Péntek reggel már az ötödik napja kúsznak felfelé a nyersolajárak az amerikai olajkészletek váratlan mérséklődésére adott válaszként. Igaz később lefelé mozdultak el a hordónkénti 51 dolláros szintről.
2005. 05. 27. 09:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,55 pontos emelkedéssel 16 765,29 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödés.
2005. 05. 27. 09:06
Elképzelhető, hogy 2008-tól a személygépkocsik számára a matrica mellett alternatívaként elektronikus díjfizetésre is lehetőség lesz – tudta meg a Világgazdaság. A gazdasági minisztérium képviselője szerint a jelenlegi matricás rendszer igazságtalan.
2005. 05. 27. 08:10
Egy-másfél hónap múlva elkelhet a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri épülete. A Népszava értesülései szerint a kétszer is sikertelennek bizonyult privatizációs eljárás után is ugyanazzal a indiai és kanadai érdeklődővel folytat tárgyalásokat az állami vagyonkezelő.
2005. 05. 27. 07:26
A tervezett 48 helyett összesen 82 kilométernyi utat újítanak meg a fővárosban, mert a vállalkozók a tervezettnél olcsóbban vállalták a munkát, így a felújítási keretből a Népszava információi szerint több milliárd forint megmaradt.
2005. 05. 27. 07:16
Mindössze 5,5 milliárd forint értékben születtek üzletek a csütörtöki kereskedés során a Budapesti Értéktőzsdén. A részvényindex, a BUX 91,05 pontos emelkedéssel, 16 723,74 ponton zárt. A szerdai záró értékhez képest ez 0,55 százalékos erősödés.
2005. 05. 26. 16:51
A nagy elosztó rendszerek reformja a társadalom türelmetlensége miatt késik – mondta csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Kovács Árpád szerint a magyarok nem tolerálják az alacsony bérszínvonalat és nincsenek tekintettel az ország termelékenységére.
2005. 05. 26. 15:03
Olvasói sztorik