Az 1000 forint névértékű Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. részvényeivel utoljára ma lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén, június 9-étől a papírok névértéke már 100 forint lesz.
A forint kedden stabilan erős maradt a bankközi devizapiacon, az eurót 249,50/60 forintos árfolyamon jegyezték, gyakorlatilag azonos szinten a 249,40/60 forintos hétfői árfolyammal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,24 pontos emelkedéssel, 17 966,11 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,53 százalékos erősödés.
Tesco áruház nyitja meg kapuit a vásárlók előtt, ezúttal Kisvárdán. A háromezer négyzetméteres áruház mellett benzinkutat is avatnak. A kis méretű Tesco-ban közel 150, többségében helyi lakos talált munkára.
A Citigroup hivatalosan is elismerte, hogy elveszítette mintegy négymillió lakossági ügyfelének személyes adatait tároló adathordozóit - közölte az amerikai The Register internetes lap.
Az Európai Unió nyolc új tagállamának növekedése 2005-ben 0,5 százalékkal lassulhat, de az átlagosan 4,9 százalékos növekedés még így is 2,5-szerese lesz az EU-15 növekedésének - jósólja a International Ceneter for Economic Growth (IECG)Európai Központja.
A nyugdíjpénztári tagok legkésőbb minden év június 30-áig kapják meg pénztáruktól az egyéni számlájuk előző évi alakulásáról szóló értesítőt. Az ebben szereplő hozamok értelmezését segíti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyletének (PSZÁF) kedden közzétett tájékoztatója.
A Széchenyi-kártyára felvett hiteleiket beruházási hitellel egészíthetik ki a vállalkozók, amelyeket a Magyar Fejlesztési Bank refinanszírozása mellett a kamara közreműködésével helyezhetnek ki.
A román kormány azt tervezi, hogy idén november 20-án dönt arról, hogy kinek adja el az ország legnagyobb bankját, a Banca Comerciala Romanát (BCR) – közölte kedden a privatizációs ügynökség (AVAS).
Magyarországi autóimportőr vegyesvállalat létrehozására készül a német DaimlerChrysler AG és az osztrák MB-Automobilvertriebs-gesellschaft - írja a Világgazdaság.
Az Európai Unió hétfő óta tanácskozó pénzügyminiszterei erőfeszítéseket tesznek az euró iránti bizalom megerősítésére, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik az EKB-re, hogy csökkentsen kamatot.
Már igényelhető a filmgyártáshoz és -terjesztéshez kapcsolódó, kedvezményes kamatozású, állami beruházási hitel a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-nél, s várhatóan június végétől a kereskedelmi bankoknál is.
Kedden a nyersolaj szabadpiacán folytatódott a tegnapi ármérséklődés, amit technikai jellegű eladások váltottak ki. A kereskedők arra számítanak, hogy az árak emelkedni fognak a fűtőolaj iránti kereslet emelkedése, illetve a készlethiány következtében.
Az uniós áfabevallások kiemelt vizsgálata miatt az idén kevésbé ellenőrizték az egyszerűsített vállalkozási adó alanyait, ám a második félévben fokozottabb kontrollra számíthatnak – mondta a Világgazdaságnak Juhász István, az adóhatóság elnökhelyettese.
Nyolc jogszabály, több tucat rendelkezése módosul abban az adómódosító salátatörvényben, amelyet most nyújtott be a pénzügyi tárca. Egyelőre nincs szó radikális adóreformról.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,26 pontos emelkedéssel, 17871,87 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,36 százalékos erősödés.
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (FHB) 1.000 forint névértékű részvénysorozataival utoljára június 8-án, a 100 forintos névértékű részvénysorozatokkal pedig először június 9-én lehet kereskedni - tette közzé hétfőn a hitelintézet.
A Sotheby's aukciósház június 14-én német, osztrák, magyar és szláv festők műveiből tart tematikus árverést, amelynek egyik szenzációja Munkácsy Mihály Lusta inas című képe lesz.
A Tesco feldarabolását javasolja egy brit üzleti kutatócég, amely szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc hatalmas mértékű terjeszkedése a helyi szintű közösségeket és vállalkozásokat károsítja.
Újabb 85 millió euróval, 896 millióra csökkentette az Európai Bizottság Magyarországnak az Európai Unió központ költségvetésébe idén fizetendő hozzájárulását.
Újabb erős hetet tudhat maga mögött a budapesti tőzsde indexe, amely immár sorozatban harmadik hete emelkedik. Nehéz időszak vár azonban az eddigi emelkedés motorjaira, a gyógyszergyári papírokra.