Stabil maradt a forint az euróval szemben pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót délután 250,90/95 forinton jegyezték, csaknem azonosan a csütörtöki 250,80/90 forintos árfolyammal.
A Magyar Telekom (MT) 2006. február 3-án lezárta azt a tranzakciót, amellyel megvásárolta az Orbitelt, Bulgária legnagyobb alternatív vezetékes távközlési és internetszolgáltatóját.
Felfokozott várakozás előzi meg a tőzsdei cégek gyorsjelentését, amelyek többsége a 14-ei határidőt súrolva jelenik csak meg. A piac az elsők között publikáló Richtertől és az Egistől vár kiemelkedő teljesítményt.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) még a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet tárgyaló, február közepén esedékes kormányülés előtt részletes véleményt ad a dokumentumról - áll az MTA közleményében.
A dán termékek közel-keleti bojkottálása eddig 40-50 millió font veszteséget jelent – állítja az Arla Foods, dán-svéd érdekeltségű tejipari nagyvállalat.
Az agrárlogisztika, valamint a logisztika versenyképességének és infrastruktúrájának fejlesztésére több mint 200 milliárd forintot szán a kormány a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT II.) forrásaiból - mondta a GKM logisztikai referense.
A British Airways (BA) harmadik negyedéves eredménye minden piaci várakozást felülmúlt. A vállalat nyeresége a megnövekedett utasszám, az intenzívebb hirdetések és az új útvonalaknak köszönhetően növekedett.
Két éve kezdett heves adóversenybe Kelet-Európa, s vezettek be egykulcsos adórendszert több szomszédos országban, a kormányok szerint jó eredménnyel. Szlovákiában még bizakodnak, Romániában viszont aggódnak az elemzők.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa csütörtökön a fogyasztók megtévesztése miatt 257 milliós bírságot szabott ki a Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-re. A cég szembeszáll a döntéssel.
A nagy értékű ingatlanok után fizetett luxusadó mintegy negyven-negyvenöt százaléka a fővárosi ingatlanok után fog befolyni. A százmillió forintot meghaladó ingatlanok a főváros mellett főként a megyei jogú városokban és az üdülőkörzetekben találhatók.
Az euróövezet tagországaiban a várakozásoknak megfelelően kissé gyorsult az infláció januárban, a decemberi kiskereskedelmi forgalom viszont a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt.
Enyhe korrekcióra számítanak a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők. A BUX 63,20 pontos csökkenéssel, 22 501,06 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,28 százalékos gyengülés.
Pénteken hajnalban kissé emelkedett a kőolaj ára, lefaragván valamennyit a csütörtöki visszaesésből, de még így is 65 dollár alatt volt hordónként annak köszönhetően, hogy Észak-Amerikában továbbra is enyhe a tél.
Sokmilliárd forinttal károsítják meg az államot a gazdasági bűncselekmények elkövetői. Bírói szemmel – büntetőjogi eszközök helyett – nemegyszer hatásosabb lehet a gazdasághoz közelebb álló eszközökkel fellépni a tisztességes piaci magatartásért – írja a Világgazdaság.
Közel 47 millió eurós, azaz 11,8 milliárd forintos állami támogatást kaphat a bezenyei Eurovegas megaprojektben közreműködő osztrák Lukale Investment & Development AG tervezett fejlesztéseihez – írja a Világgazdaság.
A világ harmadik számú olajvállalata, a brit-holland Royal Dutch/Shell csütörtökön 4,369 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az utolsó negyedévről.
Csaknem 3 milliárd eurónak megfelelő értékű kötvénnyel jelent meg az európai adósságpiacon csütörtökön a brit BAA repülőtér-üzemeltető, amely az új adóssággal részben, de korántsem kizárólag a Budapest Airport felvásárlását refinanszírozza.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 194,39 pontos emelkedéssel 22 564,26 ponton zárt csütörtökön, ami 0,87 százalékos erősödés a szerdai záró értékhez képest.
A bolgár kormány jóváhagyta az ország nemzeti légitársasága eladásának tervét, az akciót júniusig szeretnék végrehajtani. A Bulgaria Air kicsiny, ám nyereséges vállalkozás, így remények szerint jó bevételt biztosít teljes privatizációja.