2,5 millió eurós beruházás keretében mintegy 10 ezer négyzetméteres új barkácsáruházat nyit a Praktiker 2007 nyarán Budapesten, a Ferihegyi Repülőtér közelében – áll a cég közleményében.
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn is, az euróval fél négy körül 259,60/70 forinton kereskedtek, mintegy 50 fillérrel a pénteki 260,00/20 forint alatt.
Az Állami Nyomda MasterCard EMV chipkártyák megszemélyesítésére vonatkozó tanúsítványt kapott, mellyel lehetővé vált, hogy a társaság a műanyagkártya-gyártást és adatfeltöltést egy új, nemzetközileg is auditált tevékenységgel bővítse ki.
A légi közlekedésben holtszezonnak számító év eleji hónapokban a Malév menetrend szerinti járatain jelentősen növekedett az utasforgalom – derül ki a magyar légitársaság közleményéből. Az év első három hónapjában 11,7 százalékkal utaztak többen a légitársaság menetrend szerinti járataival, a Malév bevétele 19 százalékkal növekedett.
A Volán vállalatok két buszbeszerzési tenderét is felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), az elsőben két, a másodikban pedig egymillió forint bírságot szabott ki. A döntés értelmében új eljárást kell kiírni a beszerzésre.
Az idei tavaszi műkincsaukciók eddig megismert tételei közül a legértékesebb kép kerül hétfő este kalapács alá a Mű-Terem Galériában. Csontváry alkotása 80 millió forintos kikiáltási áron kezdi a licitet.
A hathetes hátralévő futamidejű likviditási diszkontkincstárjegy pénteki aukcióján a felajánlott 40 milliárd forintos mennyiségre 198,1 milliárd forintnyi jegyzés érkezett – közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Magyarország gazdasági növekedése az idén várhatóan 4,6 százalékra gyorsul, amelyet a növekedéspárti költségvetési politika mellett főleg a hazai kereslet ösztönöz - írták az Európai Bizottság szakértői tavaszi, európai szintű előrejelzésükben.
Radikális kúra előtt áll Magyarország, a térség „mintatanulója szorult helyzetben" van ugyan, de a befektetők számára továbbra is vonzó – írta hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A Deutsche Telekommal folyó bértárgyalásokkal kapcsolatban hétfőn figyelmeztető sztrájkra szólította fel a cég németországi dolgozóit a ver.di szakszervezeti szövetség.
A gazdasági tárca azt tervezi, hogy egy ipari reorganizációra szakosodott nagy amerikai, befektetési alapnak adják el a Transelektrót – értesült a Manager magazin. A lap most megjelenő számában február végén válságmenedzsernek hívott Hónig Péter titokzatos és hirtelen távozása mögött rejlő okokat is boncolgatja.
Idén január–áprilisban a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 10 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák száma hasonló volt, mint az előző év azonos időszakában. A szállodák átlagosan 49 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,10 pontos emelkedéssel, 25 502,74 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,34 százalékos erősödés. A Takarékbank elemzője további emelkedésre számít.
A Magyar Bankszövetség vezető közgazdásza szerint a pénzügyi szolgáltatók számára egyértelműen kedvező lenne a pénzügyi szolgáltatások tárgyi adómentességének a megváltoztatása.
A Hídépítő Zrt. nyerte el a majdani 4-es és a meglévő 2-es metró Baross téri metróállomás új, második kijáratának belső beépítési munkáinak generálkivitelezői megbízását - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.
Az eredetileg tervezettől jóval kesevebb luxusadó-bevallás érkezett országszerte az önkormányzatokhoz. A megkérdezett önkormányzatok adatai alapján még a 250-et sem éri el azoknak az ingatlanoknak a száma, amelyek után tulajdonosaiknak luxusadót kell fizetniük.
Még csak mintegy ezren nyitottak új nyugdíj-előtakarékossági számlát, de a várakozásoknál jóval idősebb profi takarékoskodók gyorsan rájöttek, miként lehet az adóelőnyöket a legjobban kihasználni.
Az új kormány egyik első feladata lesz a II. Nemzeti Fejlesztési Terv véglegesítése. Az ellenzék kifogásolja, hogy a koncepció egyes elemeit az MSZP már a választási kampányban is felhasználta.
A szénhidrogének jelenlegi világpiaci ára a földgáz 40-80 százalékos hazai drágítását indokolná. Ha most politikai okokból elodázzák is a döntést, 2007-től elkerülhetetlen lesz a piaci ár.
Andris Piebalgs az EU energiaügyi biztosa támogatást ígért Kazahsztánnak egy Oroszországot elkerülő Európába vezető gázvezeték építéséhez - közölte a biztos szóvivője Ferran Tarradellas.
Olyan európai uniós költségvetés készül a jövő évre, amely már figyelembe veszi a következő hét évre elfogadott pénzügyi kereteket, és amely immár huszonhét országra méretezett - jelentette be Veres János az EU-tagországok pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli találkozóját követően.
Új történelmi csúcsot állított be a budapesti tőzsdeindex pénteken. A BUX napi maximumértékén, 25 415 ponton zárt. A nap sztárja a kiváló gyorsjelentést produkáló Richter volt.
A budapesti irodapiacon jelentős fordulatnak lehettünk tanúi 2006 elején. A város irodapiacát ugyanis 2005 végéig a kereslet húzóereje formálta, mely húzóerő szerepét 2006 első negyedévében a kínálat vette át – állítja legfrissebb irodapiaci elemzésében a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma.