szerencsésen végződött, végtére is sikerült szervezetten kimenekíteni az ostromlott városból az ideérkezett külföldi delegációkat. Hírünk a nagyvilágban a gulyásfolklór újabb motívumaival erősödött.
Filmmel tisztelegni jobb, mint elhelyezni egy csokrot valamelyik bronzszobor lábánál - véli Andrew G. Vajna, az 1956-os évfordulón debütáló Szabadság, szerelem című film producere.
Több mint félmilliárd forintos forgalmat jelzett a mérleg a Kieselbach Galéria szokottnál talán merészebben összeválogatott kollekciójának múlt heti aukcióján.
Írtunk nehéz és írtunk könnyű vörösökről az elmúlt hetekben, most olyan bort penderítünk a Borpultra, mely elegáns szintézise a könnyedebb gyümölcsösségnek és a bonyolultabb, mélyebb szerkezetnek.
Az október 23-i évfordulót beárnyékoló tüntetések és utcai összecsapások után komoly fejfájást okoz a kormánynak a Fidesz által kezdeményezett ügydöntő referendum. A koalíciós pártok alternatív forgatókönyveket dolgoznak ki a költségvetési egyensúly biztosítására.
Nem úgy értem, hogy sok mindenben (bár bizonyos korban már ez is igaz), hanem egy Minden nevű városban jártam Németország legnyugatibb felén, a sokat próbált Vesztfáliában.
A médiának komoly felelőssége volt abban, hogy etnikai konfliktus veszélye alakult ki Olaszliszkán, miután brutális gyilkosság áldozata lett egy tanárember.
Magyarországon is megjelentek az üzleti angyalok, akiknek tőkéjére azok az induló, jellemzően újító vállalkozások számíthatnak, amelyek a kockázati tőke számára túl kicsik.
A négyek régiója az EU foszladozó széle. Az ok: a populizmus előretörése. A kiút: megvédeni a reformot. A tét: élet fájdalommal, vagy kóma fájdalom nélkül.