élelmiszer-hamisítása ismét rávilágított arra, hogy az ilyesmi „benne van a pakliban”. Az unió élelmiszer-biztonsága ugyanis a jóhiszeműségre és az önbevallásra épül.
A több százmilliós konferencia-előadói piacból nagy szeletet hasítanak ki a köztisztviselők, akiknek a fellépéseit meglehetősen nagyvonalúan szabályozzák a tárcák és a hivatalok.
kapcsán olcsó dolog lenne azzal érvelni, hogy egy nehéz helyzetbe került ország kormányfője ne osztogassa az adófizetők pénzét saját minisztereinek. Olcsó, de hatásos.
Mindenki nagyon rosszul viselte a közel egy évig tartó vizsgálatot - vallja be a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) frissen megválasztott elnöke.
Jobb irányítási gyakorlattal és magasabb megtérüléssel büszkélkedhetnek azok a cégek, amelyek igazgatóságában több nő foglal helyet. Nálunk erre még alig akad példa.
A Price Waterhouse, majd a Pricewater-houseCoopers (PwC) korábbi budapesti vezetője, Bienerth Gusztáv, 12 év után visszavonul a nemzet-közi tanácsadó cégtől, s az AmCham elnöki pozíciója mellé új kihívásokat keres.
Mindaddig, amíg a Penguin fel nem tűnt a színen, a könyvek puha fedele egyet jelentett az ócska minőséggel. A brit kiadó azonban gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet.
Élvezettel olvastam a Rázós szerződések című írást (Figyelő, 2006/49. szám), amely igyekezett tárgyilagosan megközelíteni a hosszú távú kapacitáslekötési és áramvásárlási szerződések (HTM-ek) kényes problémáját.
Az Iraq Study Group jelentése megindította Amerika „belháborúját” Irakról. Nyílt kérdés: Bush41 szerepe fia, Bush43 bírálatában. Ezen a héten: tanácskérési maratón.
Az új, sorrendben 21. James Bond-film munkálatai úgy kezdődtek, hogy a brand tulajdonosa, Barbara Broccoli nem renoválta vagy rekonstruálta, hanem újraépítette a figurát, aztán az egész mítoszt.
A NYUGATI PÁLYAUDVARON bemondták, hogy: „Kormányzati negyed érkezik a külső négyes vágányra!”MALMŐBEN kisebbségi önkormányzat alakul.AZ OSZTRÁK BŐRGYÁR szerint a magyaroknak jutott az élet habos oldala.A TÁVHŐDÍJAK emelésének kompenzálásaként a kormány elrendelte, hogy enyhe legyen a tél.ISKOLÁSOK egy csoportja rokonszenv-tüntetést szervez a sztrájkolni készülő pedagógusok mellett.DEMSZKY GÁBOR előkereste a régi stencilgépét és Gy. Németh Erzsébet-ellenes röplapokat [...]
Egy-egy régi filmes fényképezőből jó, ha kétévente kijött egy új modell, aminek nagy újítása volt, hogy szürkéről feketére festették a vázat... Ma viszont - különösen a karácsonyi szezonban - szinte egymást érik az újabbnál újabb fényképezők, a plazákban és a netes áruházakban pedig immár nem is tucatszám, hanem százas nagyságrendben sorakoznak az idei fotógépslágerek.
Őrgróf Antinorinak nincs nehéz dolga. Ha mondjuk kicsit több chianti classicót talál fogyasztani, mint kéne, nem nehéz hazatalálnia: a Piazza degli Antinorin lakik, a Palazzo Antinoriban (copyright Vagesz, azaz Vágvölgyi B. András, a B. ebből a. m. Borszívó).
A kormány szoros felügyelete alatt folynak a 2010-es rendezvénysorozat előkészületei. December végén a kabinet és Pécs városa szerződést ír alá arról, hogy a működési költségek 40 százalékát a központi büdzsé állja.
Végre CD-n is megjelent a Piramis „kitagadott gyermeke”, az 1982-es Plusz album, 14 év késéssel követve azt a díszdobozos CD-gyűjteményt, amelyben az „összes” lemezüket digitalizálták.