Sokszor a magánélet kategóriáival írjuk le a politikai jelenségeket, így például a koalíciót gyakran hasonlítjuk (érdek)házassághoz. Bár ez utóbbi jó analógia, nem mindig segít a tisztánlátásban - különösen akkor nem, ha az MSZP és az SZDSZ jelenlegi konfliktusait vizsgáljuk.
Rengeteg az étkezési hagyomány, szokás, manír, etikett, a parasztvilágtól az arisztokráciáig. (Lassan mindkét kategóriától már csak múlt időben lehet beszélni, de én még éppen ahhoz a generációhoz tartozom, hogy emlékeim lehetnek mindkettőről.)
Jogszabálycsomagot fogadott el az unió az egészségre és a környezetre veszélyes vegyi anyagok helyettesítésére, visszaszorítására. Környezetvédők szerint azonban túl sok a kiskapu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,64 pontos eséssel 23.583,85 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,45 százalékos gyengülés.
A Postabank már behozta 101 milliárd forintos, akkor döbbenetesnek számító vételárát az Erste Bank számára a kevés szerencsés külső körülmény mellett elsősorban az elsőszámú vezető, Kisbenedek Péter hatékony vezetési módszereinek köszönhetően – derül ki a Figyelő legfrissebb számában megjelenő írásból.
Komoly sokkot okozna jövőre a világgazdaságban az esetleges kemény amerikai landolás, amely elsősorban a gyenge gazdaságpolitikai hitelességű, jelentős költségvetési és külső finanszírozási igényű európai feltörekvő piacokat tenné próbára. A globális feltörekvő térség külső finanszírozási igényének meredek csökkenését valószínűsíti, ami alól Magyarország az egyik látványos kivétel, áll a Fitch Ratings szerdán kiadott féléves globális előrejelzésé
Csúszik a 2008-2012 közötti emissziókereskedelmi rendszerre vonatkozó magyar terv, de a zöldtárca állítása szerint még azelőtt elkészül, hogy az Európai Bizottság jogsértési eljárást kezdeményezne hazánkkal szemben az Európai Bíróságon – közölte a KvVM.
Január elsejétől a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél összpontosul valamennyi hazai közúti és vasúti fejlesztés, hat év alatt 2300 milliárd forintot fordítanak a közlekedési hálózat bővítésére, modernizálására.
A BUX-indexet követő befektetési alap, a tőzsdeelnök által „szuperrészvénynek” nevezett befektetési konstrukció debütált szerdán Budapesten. Spekulánsoknak, öngondoskodóknak és intézményi befektetőknek egyaránt ajánlják a befektetési jegyeket, amelyek tavaly 41 százalékos hozamot hoztak volna.
Húskészítmények, tejtermékek, lekvárok, dzsemek, öntetek, müzliszeletek, gabonapelyhek, bioélelmiszerek, valamint instant levesek és készételek is szerepelnek az átcímkézett élelmiszerek között.
Az utóbbi évtized egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének vádlottjait első fokon börtönbüntetésre ítélték: Vellai Györgyike, a Globex volt vezérigazgatója 2 év 6 hónap, Vajda László, az egykori elnök-vezérigazgató pedig 1 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.
A Richter Gedeon Nyrt. 5000 darab saját részvényt vásárolt 39 273 forintos átlagáron december 11-én a tőzsdén – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) keddi ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot, sorrendben negyedszer, a szakértők várakozásának megfelelően. A Fed a gyengülő lakáspiaccal kapcsolatban most először használta a tartós jelzőt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,58 pontos csökkenéssel, 23 879,91 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,21 százalékos gyengülés.
Szerdán reggel is folytatódott a forint erősödése a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 253,25/35 forint között jegyezték a keddi 254,00/10 forint után.
Bács-Kiskunban egyre több olyan települést találni, ahol osztrák kamionokból bálás szemetet rakodtak le régi telephelyeken, tanyákon és elhagyott ingatlanokon. A többkamionnyi préselt hulladék jórészt Németországból érkezett – írja a Népszabadság.
Ítélet várható szerdán a többmilliárdos, több száz kisbefektetőt és több önkormányzatot megkárosító sikkasztás vádjával indult Globex-ügyben a Fővárosi Bíróságon.
A megszorítások a karácsonyi bevásárlásnál még valószínűleg nem éreztetik hatásukat. Mérséklődő vásárlási kedvre csak 2007-től lehet számítani Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint, akinek a véleményét az egyes felmérésekben adott válaszok is alátámasztják. Idén várhatóan nő az érdeklődés az olcsóbb termékek iránt is.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban élelmiszer-hamisítás történt a M.E.G.A. vállalatcsoport élelmiszerraktáraiban, úgy az ott dolgozók is tettesként vonhatók felelősségre, nem csak a vezetők – mondta a FigyelőNetnek az alkotmányjogász, aki azonban azt is hangsúlyozza, hogy a bizonyításig óvatosan kell bánni ezzel az üggyel is. A politika egyelőre fogadkozik, hogy szigorítja a szabályokat és az ellenőrzést.
Versenyhivatali vizsgálatot kért kedden a brit BAA repülőtér-üzemeltető piaci helyzetéről a brit kereskedelmi felügyelet (OFT) monopolhelyzet vádjával, a BAA cáfol.