Gazdaság
Évi 100 millió dolláros ráfordítással 2010-ig megháromszorozná kőolajtermelését a Mol, amely Oroszországban főleg akvizíciókkal, a Közel-Keleten inkább zöldmezős kutatásokkal számol.
most éppen gondterhelt, mert az oroszok elzárták az olajcsapot. Orbán Viktor akár vátesznek is érezheti magát, hiszen ő már decemberben, Brüsszelben megmondta: az energia-kiszolgáltatottság függést jelent, s „nem lehet illúziónk, hogy Oroszország ezt a politikai fegyvert használni is fogja”.
A Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel készült interjú (Figyelő, 2007/1. szám) kapcsán kérdezem: Miért hagyták lepusztulni az épületeket, ingatlanokat, s miért hagyták elveszni azokat az értékeket, amelyeket az ingatlanok, telkek, és bennük az évtizedes szakmai közösségek által kialakított gyakorlat, gyógyítási munka létrehozott?
VISZONYSZÁM. Vagyonkezelői, alapkezelői berkekben az egyik leggyakrabban használt kifejezés a benchmark. Ez egy viszonyszám, amelyhez egy értékpapír, befektetési alap, index, vagy befektető teljesítményét mérni lehet.MIHEZ MÉRÜNK? Egy adott befektetési alap teljesítménye mindig saját benchmarkjához mérendő, amely részvényalapok esetében lehet az S&P 500 vagy a BUX, vagy akár több index komponense. Egy magyar kötvényalap benchmarkjának nem [...]
További, ám a tavalyinál szolidabb ütemű nyereségbővülésre számíthatnak az idén az európai és az amerikai társaságok.
Száz éve a pap, a lelkész vagy a rabbi ajtaján kopogtathatott bárki, ha krízishelyzetben találta magát. Jóllehet, párkapcsolati és gyereknevelési gondjaihoz gyakran keres önsegítő könyvekben fogódzót a magyar olvasó, a durvább problémákkal nem szívesen szembesíti magát.
Nem szeretnek a magyarok lelki problémáikkal szakemberhez fordulni. Aki mégis megteszi, szívesebben választja az önfejlesztés „enyhébb”, csoportos formáit.
Nagy bajok vannak a hazai oktatási rendszerrel, de téveszme, hogy túlképzés folyna, illetve, hogy a munkaerő-piaci igényeknek nem megfelelő szakmastruktúra állna a problémák hátterében - állítják közgazdász szerzőink.
Széles körben márciustól lesz elérhető a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Vista. Kérdés, ez is akkora siker lesz-e, mint elődei voltak.
Talán a múlt év legfontosabb világpolitikai eseménye volt, hogy az Egyesült Államok rájött: elveszítette a háborút Irakban. Egyértelműen véget ért az amerikai unilateralizmus időszaka. Hogy a washingtoni külpolitikában tükröződni fog-e ez a tény, az még a jövő kérdése.
Azért beszélünk a pezsgőről, mert most róla vannak a legfrissebb ízélményeink, mert mindig érdekes, mert borszerető baráti körünk, a Halál a Májra Polgári Kör látogatást tehetett a Chateau Vincent márkát előállító pezsgőgyárban, és mert van egy nem túl eredeti fixa ideánk a pezsgővel kapcsolatban.
Először Woody Allen csinálta az Annie Hallban. Akkor láttam először. Aztán Cliff Barnes. Ugye ismerős név? Segítek. A Dallas egyik szereplője volt.
Ha a kormány elfogadja a közlekedési tárca javaslatát, április elsejétől minden jármű csak matricával használhatja az összesen mintegy 200 kilométernyi hazai autóutat. A szaktárca tájékoztatása szerint még egyeztetnek, hogy mely szakaszok lennének fizetősek.
Az Oroszországból érkező kőolajszállítások leállítása is azt bizonyította, hogy kulcskérdés a többféle energiahordozó felhasználása, ezen belül a megújuló energiaforrások egyre nagyobb elterjedése - mondta a környezetvédelmi tárca szabad demokrata államtitkára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 355,82 pontos csökkenéssel, 23 214,36 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,51 százalékos gyengülés.
Suchman Tamást, a szocialista párt országgyűlési képviselőjét választotta elnöknek a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szerdán Siófokon.
A közbeszerzések értéke 2006-ban megközelítette a 2 000 milliárd forintot, ami mintegy 500 milliárddal, 30 százalékkal haladta meg a 2005. évit - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke.
A feltörekvő piaci valutákkal együtt jócskán gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán. Az eurót fél négy tájban 257,10/20 forinton jegyezték a keddi 253,40/50 forint után.
Lapértesülés szerint csütörtökön még nem dől el, hogy kié lesz a Malév. Az orosz és ír befektetők mellett egy litván társaság is pályázik, igaz utóbbiak nyerési esélye minimálisnak tekinthető.
A befektetési alapok vagyona 2006-ban 35 százalékkal nőtt, december végén 2540 milliárd forintot tett ki – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
Sikerült kompromisszumos megoldást találniuk az oroszoknak és a fehéroroszoknak az európai olajellátást megzavaró problémára. A fehérorosz kormány eltörölte az orosz kőolajszállítmányokra kivetett tranzitvámot.
A világon példátlan módon az elmúlt 15 évben veszteségesen működtek a magyar állami tulajdonú lóversenytársaságok – írja legfrissebb számában a Figyelő. A két cég eladására februárban írnak ki pályázatot, új tulajdonosuk tízszeres forgalomra és tízmilliárd forint körüli profitra számíthat – szerény befektetés mellett.
- 06:30 A legnagyobb átlagos amerikai címmel indul kvízműsor az Egyesült Államokban
- 06:27 Titokban megszületett David Guetta negyedik gyereke
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 05:45 Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?
- 05:30 Kvíz: Biztos, hogy ismered a világ legnagyobb városait?
- 04:10 Fontos különbség: fogyasztható, vagy minőségét megőrzi
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 22:50 Egy 9-1-es sorozat sem volt elég, Párizsban egy góllal kikapott a Szeged kézicsapata
- 21:27 Ezek a hatos lottó február 26-i nyerőszámai
- 21:24 Elismerte a sápi mozdonyvezető, hogy elaludt a 2023-as balesetnél
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat