A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,02 pontos eséssel 24.055,80 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,98 százalékos gyengülés.
Az áttervezés, és a közbeszerzés procedúrája miatt lehet csak júliustól vasúton utazni Ferihegyre 1-re a Nyugati pályaudvarról. Egyelőre nincs döntés a viteldíjról, noha korábban azt ígérték, hogy egy BKV vonaljegy árába kerül majd az utazás.
Járai Zsigmond nem viszonzott gesztusokat, hatékonyan alakította át a jegybank szervezetét, pragmatikus vezető, akit előléptetéskor a politikai hovatartozás kevéssé érdekel – írja a távozó jegybankelnökről készült portréjában a Figyelő. A lap csütörtöki számából kiderül, hogy a 2002-es választások után rögtön konfliktusba került a kormánypártokkal, és a sáveltoláskor csőbe húzta Medgyessy Péter.
A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya 2007 egészére 1582 milliárd forint lesz, ami a GDP 6,3 százaléka. A költségvetés tervezésekor 1753,2 milliárd forinttal számoltak, ami GDP-arányosan 6,9 százalékos deficitet jelent. Ráadásul tavaly, a végleges adatok szerint egyszámjegyű volt a hiány.
Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (ÚKIG) 2007. január 1-jétől Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (3K) néven, és már nemcsak a közút, hanem a vasút, a vízi és logisztikai fejlesztések koordinálásával működik tovább.
A Nemetschek AG (Nemetschek) szerdán jóváhagyásra benyújtotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) a Graphisoft SE (Graphisoft) törzsrészvényeinek megvásárlására vonatkozó nyilvános vételi ajánlatát.
Bár a Pénzügyminisztérium várakozásánál a jegybank és a kutatóintézetek többsége is kisebb mértékű lakossági fogyasztáscsökkenéssel, így magasabb GDP-vel számol 2007-re, a tárca jelenleg nem lát okot a tavalyi és az idei GDP-előrejelzéseinek módosítására.
Az SZDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a villamosenergetika-ipari szakszervezetek sztrájkot helyeztek kilátásba amiatt, hogy a gazdasági minisztérium meg akarja szüntetni az iparágban dolgozók kedvezményes áramtarifáját.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,42 pontos csökkenéssel, 24 269,40 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,10 százalékos gyengülés. A Raiffeisen Bank elemzője csökkenő részvényárakra számít szerdán.
Szerdán a feltörekvő piaci valutákkal együtt gyengült a forint a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra tájban 254,20/30 forinton jegyezték a keddi 252,65/75 forint után.
A kapacitás növelésével meg lehetne a Malév problémáit oldani a cégre jó ideje aspiráló AirBridge tulajdonosa szerint. Borisz Abramovics úgy véli, a privatizációs eljárás lezárása után a magyar légitársaságnak 30–50 millió dolláros azonnali tőkeinjekcióra van szüksége.
Svájc történetének legnagyobb gazdasági büntetőpere kezdődött meg kedden. A Swissair légitársaság öt évvel ezelőtti csődjének tizenkilenc felelősét állítják bíróság elé.
Az idén 10 százalékkal eshetnek vissza az újautó-eladások az importőröket tömörítő szervezet várakozása szerint, a csökkenést alapvetően a kis és alsóközép kategóriás szegmensben várják.
A megszorító intézkedések ellenére az élelmiszer árak tavaly augusztus-novemberi között általában a négy évvel korábbi szinten mozogtak, míg a háztartási vegyiáruk árszintje ebben az időszakban 10 százalékkal csökkent - áll az ACNielsen legfrissebb felmérésében.
Hongkong gazdasága élvezi a legnagyobb szabadságot a világon – derül ki az amerikai Heritage Foundation legújabb, idei felméréséből. Magyarország világviszonylatban a 44. helyen áll.
A londoni konszenzusnál – 6,7 százalék – jobb, 6,5 százalékos decemberi 12 havi fogyasztói infláció után már januártól erős gyorsulást jósolnak londoni feltörekvő piaci elemzők, a várható pénzügypolitikai válaszról azonban továbbra is eltérőek a nézetek.
Zöldszervezetek szerint a bioüzemanyag végső soron sokkal több kárt okoz, mint hasznot: kivágott erdők, vegyszerek, génmódosítás. Az unió eközben már a hatékonyabb, második generációt tervezi – olvasható az euractiv.hu-n.
A Buda-Cash Brókerház Zrt. (Buda-Cash) februárban online kereskedési versenyt indít, melynek keretében a brókerház ügyfelei valós időben, valódi pénzt befektetve mérettethetik meg magukat a világszerte 13 országban – Európában, Ázsiában és Ausztráliában – zajló versenyen – tudatta lapunkkal a társaság.