Gazdaság

A budapesti bankközi devizapiacon kedd reggel 250,80/90 volt az euró/forint árfolyam, ami némi erősödést jelez a hétfő délutáni 251,15/25-höz képest.
2007. 10. 02. 10:22
A Pénzügyminisztérium szerint már a konvergenciaprogram végrehajtását is veszélyezteti az önkormányzatok eladósodása, a tárcának ezért kellett kezdeményezni a települések hitelfelvételi korlátozását - írja a Világgazdaság.
2007. 10. 02. 07:29
Szinte elviselhetetlen mértékű áramáremelés vár a kis- és középvállalkozási szektorra, illetve az intézményekre, ha a kormány jelenlegi terveivel megegyezően jövőre már tisztán piaci alapon kell áramot vásárolniuk - írta a Magyar Nemzet.
2007. 10. 02. 07:19
Eddig három intézményi Mol-befektető nyilvánította vonzónak az OMV ajánlatát, és követelte a menedzsmenttől, hogy üljön le tárgyalni. Azonban pillanatnyilag a magyar állam beavatkozása nélkül az OMV semmit sem tud tenni, állítják szakértők. Az Európai Bizottság egyelőre figyel, de még informálisan sem jelezte, hogy kifogásolná a Mol taktikáját. Azonban az is megtörténhet, hogy a jelenlegi Mol-menedzsment hitelből kivásárolja a Molnál és barátainá
2007. 10. 02. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 98,26 pontos emelkedéssel, 28 511,38 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,35 százalékos erősödés.
2007. 10. 01. 17:16
Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.
2007. 10. 01. 16:20
A Figyelő üzleti és gazdasági hetilap és a Gundel étterem 2001. szeptember 28-án immár másodízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A kétszáz legsikeresebb cég rangsorát a Gálán hozták nyilvánosságra, így a rendezvény az előző üzleti év jelképes lezárásának is tekinthető.
2007. 10. 01. 15:22
A Gundel és a Figyelő 2002. szeptember 27-én immár harmadízben rendezett exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői ré-szére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet veze-tőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál.
2007. 10. 01. 15:21
A Gundel és a Figyelő 2003. október 4-én immár negyedik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál. A rendezvény az előző üzleti év lezárását is jelenti.
2007. 10. 01. 15:20
A Gundel és a Figyelő 2004. október 16-án immár ötödik alkalommal rendez exkluzív gálát a gazdasági élet meghatározó szereplői részére, a Figyelő TOP 200 című kiadvány megjelenése alkalmából. A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója, de több is annál. A rendezvény az előző üzleti év lezárását is jelenti. Itt hozták nyilvánosságra elsőként, mely magyar cégek érték el a legnagyobb bevétel
2007. 10. 01. 15:19
„Tévutakon” címmel megdöbbentő felvételeket mutattak be állatvédők: gazdasági állatok szállítása közben sérült marhákat daruval emelnek, targoncával lökdösnek, kimerült állatokat ütlegelnek – az uniós állatszállítási szabályokon kellene változtatni.
2007. 10. 01. 14:59
Erősítik a zöldkommandót, lecsapnak az illegális autóbontókra, és szigorúbban ellenőrzik a színesfém-kereskedőket, fellépnek a tiltott területen motorozók és a quadosok ellen – megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldtárca és a rendőrség.
2007. 10. 01. 13:50
Az utasok számának csökkenése miatt kora reggeli, késő esti és hétvégi járatainak ritkítását javasolja a BKV – írja hétfői számában a Népszabadság.
2007. 10. 01. 08:44
Az idén – az infláció esésével párhuzamosan, figyelemmel a dollárkamatok csökkentésére, az erős forintra és a belföldi kereslet gyengeségére – a jelenleg 7,5 százalékos alapkamat további mérséklése várható, így az év végére az alapkamat 7 százalék körül, esetleg ez alatt lehet – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
2007. 10. 01. 08:25
Javaslatot tett a Mol tervezett felvásárlásával kapcsolatban az osztrák gazdasági miniszter. Közben a Mol egyik kisebbségi részvénytulajdonosa vasárnap csatlakozott azoknak a részvényeseknek a növekvő számához, akik támogatják az OMV osztrák olaj- és gázipari cégnek a Mol-ra tett 19,6 milliárd eurós ajánlatát.
2007. 10. 01. 07:44
Az idén már kilencszer marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai pénzintézeteket, és büntette súlyos milliókra őket. A bankok a legtöbbször félrevezető hirdetéseik miatt fizettek a GVH-nak.
2007. 10. 01. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,27 pontos emelkedéssel, 28 413,12 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedéi napi záró értékhez képest ez 0,69 százalékos erősödés.
2007. 09. 28. 18:26
A parlamentnek benyújtott költségvetés tervezete szerint jövőre az államháztartás – eredményszemléletű - hiánya az idei 6,4 százalékról 4,1 százalékra csökken. Pénzforgalmi szemléletben a hiány 1243,8 milliárd forint lesz szemben az ez évi 1 658,2 milliárddal. A háztartások fogyasztása 0,4 százalékkal növekedik jövőre a Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint, az infláció az idei 7,5 százalékról 4,5-re mérséklődik.
2007. 09. 28. 15:07
A rendszerváltozás történelmi szélviharában egyszerre kellett bontani és építeni. Bontani kellett négy évtized folyamatosan ácsolt, agyonbiztosított diktatórikus államapparátusát, és föl kellett építeni a demokrácia teljesen új intézményrendszerét...
2007. 09. 28. 13:55
Olvasói sztorik