Gazdaság

Míg a tavalyi évben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők csupán 10,7 százaléka váltott biztosítótársaságot, addig idén már több mint egyötödük tervez hasonló lépést. A megkérdezettek válaszaiból nyilvánvaló, hogy biztosítóválasztásnál elsődleges szempont a kedvezőbb díjtételek elérése.
2007. 10. 30. 15:16
A Líra és Lant Zrt. tagja lett a Sunbooks, a Líra és Lant megvásárolja a Sunbooks Könyvkereskedelmi Kft.-t és annak logisztikai vállalatát, illetve a Sunbooks informatikai hátterét biztosító BMS Kft. 70 százalékát, míg a Sunbooks eddigi tulajdonosa tulajdonostárssá válik a Líra és Lantban - közölte a Líra és Lant.
2007. 10. 30. 14:21
Spekulációs hatások könnyen 100 dolláros történelmi csúcsra repíthetik az olaj hordónkénti árát a világpiacon, de a gyengülő dollár és a csúcsot követő olajáresés nyomán a hazai autósok vélhetően nem érzékelik majd az árrekordot.
2007. 10. 30. 13:03
Az OTP Bank az AXA csoportnak adja el a tulajdonában lévő Garancia Biztosítót, és a pénzintézet részvényeinek 10 százaléka is a francia pénzügyi óriás birtokába kerülhet – írja e heti számában a Fgyelő. Az AXA így az OTP egyik legnagyobb tulajdonosává válhat, finanszírozhatja a további terjeszkedést, a bank menedzsmentje pedig elmozdíthatatlanná válik.
2007. 10. 30. 11:58
Október 30-án hirdetik meg 2008-ra érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáikat a biztosítók; a törvény szerint ezt két országos napilapban kell megtenniük. Aki nem akar órákon át számolni a rengeteg rizikó- és kedvezményfaktor miatt, válassza a biztosítási alkuszok online kalkulátorait.
2007. 10. 30. 07:15
120 ezer forintos LCD tévével és 100 ezer forintos laptoppal vág neki a karácsonyi rohamnak a Tesco. Mindezt sajátmárkás termékekkel. A konkurencia úgy gondolja az emberek nem fognak kapkodni a "noname" LCD tévékért.
2007. 10. 30. 07:00
Bár a köz- és a magánszféra közös beruházásainál, sajátságos finanszírozási konstrukciójánál (PPP) kezdetben követtek el hibákat, mára bebizonyosodott, hogy bizonyos projekteknél kifejezetten előnyos ez forma - hangzott el egy szakmai konferencián.
2007. 10. 29. 15:41
Az elemzők ugyanakkora esélyt adtak a kamatvágásnak, mint a változatlanul hagyásnak. Most az utóbbi jött be, az alapkamat maradt 7,5 százalékon. A jegybank elnöke szerint a reálgazdaság teljesítménye ellentmondásos; a feldolgozóipar jól teljesít, és az export is magas volument ért el.
2007. 10. 29. 14:12
Alig mozdul a forint árfolyama az euróval szemben. A budapesti bankközi devizapiacon hétfőn reggel 250,55 és 251,00 között mozgott az árfolyam, fél tízkor a péntek délutánival éppen megegyező 250,80/90 forinton jegyezték az eurót.
2007. 10. 29. 10:26
A vártnál nagyobb fennakadásokat okoz a franciaországi repülőtereken az Air France légitársaság légi kísérőinek harmadik napja tartó sztrájkja. A sztrájk a Budapestre induló járatok egy részét is érinti.
2007. 10. 27. 16:42
Mérsékli az egeket ostromló olajárakat, másfelől rontja a dolláralapon elszámoló exportőrök pozícióit a történelmi mélységekben leledző dollár. Egyértelmű egyenleget viszont nem lehet vonni – állítják az FN által megkérdezett elemzők, akik arra sem vállalkoztak, hogy megjósolják: meddig tart a dollár vesszőfutása.
2007. 10. 27. 14:58
Jövőre 4,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat átlagosan, ami alig haladja meg a kormány által 4,5 százalékra várt inflációt. Ugyanakkor 760 ezer ember időskori ellátása akár 10 százalékkal is nőhet egy kiegészítő többletemelés kapcsán - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
2007. 10. 27. 13:24
A pénzügyminiszter és az Állami Számvevőszék elnöke elrendelhet adóvizsgálatot személyek ellen, ám Veres János pénzügyminiszter még nem élt ezzel a lehetőséggel. Személyi jövedelemadó, nem vagyonosodási vizsgálatról kapott értesítést Orbán Viktor és Kubatov Gábor értesítést -mondta el az APEH szóvivő a FigyelőNetnek.
2007. 10. 27. 13:04
Kivitelezhetetlenek, de azért tárgyalási alapnak nevezte Veres János pénzügyminiszter az SZDSZ adósáv-tágító elképzelését. A politikus megerősítette: a forint lebegési sávjának eltörlése nincs napirenden.
2007. 10. 26. 13:44
Az MVM csütörtöki árveréséről kiszivárgó adatok szerint az áram jövő évi ára a közületi-ipari végfogyasztóknál 10-15 százalékkal nőhet, a háztartások nagyjából tízszázalékos drágulással kalkulálhatnak – írja a Népszabadság.
2007. 10. 26. 09:07
Olvasói sztorik