Az ezredforduló idején összehangolatlanul folytak az országban a termálfürdő-építkezések. A koncepció azóta is várat magára - igaz, immár pénz sincs - olvasható a Figyelőben.
Gondok vannak a KraszAir adósságfizetéseivel, amely három más légitársasággal együtt alkotja az AirUniont, a Malév 49 százalékos tulajdonosát - jelentette pénteken a Vedomosztyi című orosz lap a moszkvai választott bíróság honlapjára hivatkozva.
Az osztrák OMV olajcég váratlanul jó eredménye és az akvizíciós érdekeltségek erős teljesítménye meggyőzheti a befektetőket a Mol-átvétel hasznosságáról, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében.
A különböző pénzintézetek hitelveszteségei elérhetik a 400 milliárd dollárt is a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság nyomán - vélekedik a Goldman Sachs amerikai befektetési bank vezető közgazdásza.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 26 581 ponton zárt pénteken. A részvénypiacon 31,15 milliárd forint értékben születtek üzletek, a legnagyobb forgalmuk az OTP papíroknak volt, de továbbra is aktív maradt a Richter piaca az akvizíciók előző napi bejelentése után.
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint a magyar gazdaság "növekedési gödörben van". Matolcsy György volt gazdasági miniszter szerint az ország felzárkózási válságot él napjainkban, "alagútból alagútba halad".
A Malda Tours nem tudja elvinni utasait Egyiptomba, sem Sharm-el-Shaik-re, sem Hurgadára - közölte az utazási iroda magát megnevezni nem akaró munkatársa az MTI kérdésre pénteken, miután a távirati irodának sem az irodavezetőt, sem a tulajdonost nem sikerült elérnie.
Az Ecostat „TOP-100 konjunktúraindex” 2007 októberében 91,2 százalék, az utóbbi három hónapban mérsékelt ütemben csökkent, a szeptemberi értéknél négy százalékponttal alacsonyabb.
A harmadik negyedéves gyorsjelentések nem rengették meg a parkettet, lényegében maradtak az árfolyamok, de azért voltak kellemes meglepetések is, igaz, hatás nélkül – összegzett az elemző.
Idén a harmadik negyedév végén 4,1 milliárd forint volt az FHB Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye, ami 25,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Az év első kilenc hónapjában 5,3 százalékkal csökkent átlagosan a reálkereset éves összevetésben. A statisztikusok adatai szerint továbbra is jobban megéri az állami szférában dolgozni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,02 pontos csökkenéssel, 26 459,93 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,10 százalékos gyengülés. Az MTI által megkérdezett üzletkötők enyhe csökkenést várnak a vezető részvények árfolyamában pénteken. A Richter azonban a csütörtöki mintegy 7 százalékos erősödést követően akár tovább is emelkedhet.
Magyarországnak adott igazat az Európai Bíróság a kukoricaintervencióval kapcsolatban: részlegesen megsemmisítette az Európai Bizottságnak a kukoricaintervenciós kritériumok szigorítására irányuló rendeletét.
A Pricerunner.com fogyasztóiár-összehasonlító portálja szerint a magyarországi árak az európai átlagnál 27 százalékkal alacsonyabbak – közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) hírlevelében.
Már rajtra kész az Orangeways: az új, menetrend szerinti buszjáratokat üzemeltető cég november 26-án jelenik meg a hazai személyszállítási piacon - írta a pénteki Népszabadság.
A motorok tesztelése közben baleset ért egy vadonatúj Airbus repülőgépet a dél-franciaországi Toulouse repülőterén csütörtökön. Tíz ember sérült meg, közülük három súlyosan.
Napi mélypontjáról már erősödni kezdett, de összességében gyengült a forint csütörtökön. A Délután az eurót 253,90/254,00, a dollárt 173,55/60 forinton jegyezték.
Jövőre a társasági adó akár 80 százalékát is „megspórolhatja” az a cég, amely legalább 100 millió forintos fejlesztésének minimum felét tőzsdei tőkebevonással biztosítja. A rényvénytulajdonosoknak jó hír, hogy az szja-nál levonható lesz a tőzsdei veszteség.
Nem lát okot a kormány idei és jövő évi növekedési prognózisának megváltoztatásra Veres János. A pénzügyminiszter a KSH által szerdán közölt, a vártnál sokkal gyengébb növekedési adatot is értékelte.
A tervekkel ellentétben mégsem nyitott meg csütörtök délelőtt tíz órakor a régió legnagyobb üzletközpontja, az Arena Plaza; ugyanis elcsúsztak a takarítással.
A pénzügyi csoportok folyamatosan újabb és újabb termékeket szeretnének eladni meglevő ügyfeleiknek. Érdemes mindent egy helyről beszerezni, vagy előnyösebb, ha több bankkal is van kapcsolatunk?