Gazdaság

Oroszország egyebek mellett a Sovkomflot (Szovkomflot) kereskedelmi hajózási vállalat mintegy 20 százalékát, számos biztosító társaság részvényeinek egy részét - ezen belül a Rosgosstrah (Roszgoszsztrah) 13 százalékát - szándékozik eladni 2010-2011-ben, és jövőre a korábban tervezett 7 milliárd rubel helyett 70 milliárdos bevételre számít a privatizációból - közölte a társadalmi és gazdasági fejlesztési miniszter.
2009. 10. 06. 19:30
Románia változatlanul megvalósíthatónak tartja azt az eredeti tervet, hogy 2014-ben bevezeti az eurót – jelentette ki a központi bank elnöke Bukarestben. Mugur Isarescu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagy kihívást jelent az ország számára az euróövezethez való csatlakozás feltételeinek a teljesítése. A bankelnök egy parlamenti meghallgatáson azt mondta: rövid távon Románia számára nem az infláció jelenti a [...]
2009. 10. 06. 18:56
Tovább csökkent nyáron a magyar ipar termelése, annak ellenére, hogy fő exportpiacaik már kezdenek magukhoz térni: augusztusban csaknem 20 százalékos visszaesést regisztrált a KSH. Vélhetően már a gyenge hazai fogyasztás fogja vissza a termelést.
2009. 10. 06. 12:36
A mezőgazdaság és a magyar vízkincs jelentheti a kitörési pontot leginkább Magyarország számára – mondta Csányi Sándor OTP-vezér, aki egyben a Figyelő TOP 200 innovációs nagykövete is. A bankár szerint az innovációs készség megvan hazánkban, de azt nem tudjuk ipari méretekben kihasználni. Az OTP első embere elmondja, mi az évszázad üzlete. Videó.
2009. 10. 06. 12:03
A fő számok, arányok jövőbeni teljesíthetősége a nehezen kiszámítható, gyorsan változó gazdasági folyamatok miatt nem igazolható, nem minősíthető jó előre - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a 2010-es költségvetés parlamenti vitájában.
2009. 10. 06. 10:41
A 2010-es költségvetésben ugyan a költségtakarékosság elve igen fontos, de a társadalmi prioritások mentén akadnak olyan területek is, ahol növekednek a források, mint például a közbiztonság – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a költségvetési javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában kedden, a Parlamentben.
2009. 10. 06. 10:32
Meglepően keveset ígért eddig a Fidesz, legalábbis ha a négy vagy a nyolc évvel ezelőtti választási kampányokból indulunk ki. A párt által nevesített azonnali intézkedések jövőre 200 milliárd forintba kerülnek, ez pedig a Bajnai-kormány tervezett büdzséjének tartalékából is könnyen kigazdálkodható. Az igazi nagy kérdés az, hogy mekkora adócsökkentést tervez kormányra kerülve a Fidesz. De erre még nincs válasz.
2009. 10. 06. 06:30
Budapest, 2009. október 5. – A magyar innovációs készség megvan, csak nem tudjuk alkalmazni – állítja Csányi Sándor a Figyelő számára adott videóinterjújában. Az OTP elnök-vezérigazgatója kihasználatlan értékeinkre, képességeinkre helyezné a hangsúlyt a gazdaság talpra állításában. Csányi négy fő nemzetgazdasági húzóágazatot említ : a vízgazdálkodást, az élelmiszeripart, a termál- és alternatív energiagazdálkodást, valamint az egészségügyet.
2009. 10. 05. 18:12
Magyarországon idén 6,7 százalékos visszaesést vár a Nemzetközi Valutaalap (IMF), jövőre 0,9 százalékos csökkenést valószínűsít - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője a jegybank épületében tartott konferencián.
2009. 10. 05. 17:46
Az államháztartás hiánya - önkormányzatok nélkül - szeptemberben 145,7 milliárd forintot tett ki, az első 9 hónapban 1059,2 milliárd forint volt, a GDP 4,1 százaléka - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium.
2009. 10. 05. 17:16
A pénteki árfolyamhoz képest erősödött ugyan a forint az euróval szemben, napon belül azonban nem sok elmozdulás történt a hét első kereskedési napján. Az euró árfolyama hétfőn délután négy órakor a 267,29 forintos árfolyamon stabilizálódott, a péntek délutáni 268,50 forintos szint után.
2009. 10. 05. 17:08
A jubileumi Figyelő TOP 200 Gálán a korábban megszokott ültetett gálavacsora helyett egy exkluzív koktél partira várja a vendégeket a Gundel. Hangsúlyossá válnak a kapcsolatépítés kötetlen keretei, ugyanakkor a vendégek akár több fogásból álló igazi ínyenc menüket is fogyaszthatnak.
2009. 10. 05. 16:36
A jövőre hivatalba lépő új kormány alapvetően a mostani kabinet gazdaságpolitikáját viszi tovább - véli a Pénzügykutató, amely nyilvánosságra hozta a 2010-es prognózisát.
2009. 10. 05. 13:46
A Budapestre külön érvényben tartott adósbesorolás kilátását is stabilra javította az eddigi negatívról a Standard & Poor's, amely a múlt héten a magyar szuverén adósosztályzat kilátásáról is levette a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást.
2009. 10. 05. 09:56
Több szavazathoz jutnának a felzárkózó országok az IMF-ben, amely akár egyszer "világméretű központi bankká" válhat - legalábbis ezt szeretné a szervezet jelenlegi vezérigazgatója. A szervezet szerint folytatni kell a fejlett államok gazdaságélénkítő programjait.
2009. 10. 04. 16:47
A mostani válságot a minden korábbi nemzetközi integrációt felülmúló globalizációs folyamat készítette elő – derül ki Szentes Tamás Ki, mi és miért van válságban című könyvéből. Andor László könyvajánlója.
2009. 10. 04. 09:15
Nem tartja mesének az egymillió munkahely megteremtését Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, bár azt is hozzátette, hogy ez nem akarat kérdése, hanem komoly strukturális átalakítást kíván. Villáminterjú.
2009. 10. 02. 18:55
Olvasói sztorik