Gazdaság

Enyhe gyengüléssel reagált a forint pénteken a fogyasztói árak novemberi alakulására, az euró az adatközlést követően 272,10-273,10 forint volt, míg előtte 271,50/80 forint az átlagosnál gyengébb forgalmú bankközi piacon. Csütörtökön délután 271,74 volt a jegyzés.
2009. 12. 11. 10:24
A fogyasztói árak 5,2 százalékkal haladták meg novemberben az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2009. 12. 11. 09:17
Emelkedett a kőolaj ára pénteken reggel elsősorban arra a bejelentésre, hogy novemberben 19,2 százalékkal nőtt éves szinten a kínai ipari termelés.
2009. 12. 11. 07:58
Korlátozná a bankkártyás vásárlások után járó banki jutalékot Horn Gábor törvényjavaslata, amelyet már majdnem elfogadott a parlament. A bankszövetség az utolsó pillanatban ellentámadást indított: a pénzügyminiszternek azt írták, hogy a javaslat elfogadása akár megszüntetheti a hazai bankkártyapiacot. Szakértőnk szerint az OTP járhat jól.
2009. 12. 11. 06:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,52 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 20.551,62 ponton zárt csütörtökön. A forint is erősödött.
2009. 12. 10. 16:45
A TKM a biztosítási szakemberek szerint jó eszköz arra, hogy összehasonlítsa a befektetéssel kombinált életbiztosítások költségeit, de nem érdemes csak ez alapján dönteni, mert rengeteg egyéb elemben különbözhet két termék.
2009. 12. 10. 06:30
Átláthatóbb lesz a jövőben a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások (unit linked termékek) piaca. Mindez örvendetes, ugyanakkor azt is jelezheti, hogy valóban magas a termék költségszintje. Január elejétől lesznek publikusak a számok.
2009. 12. 10. 06:30
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az indítványt, amely az úgynevezett Robin Hood-adó alkotmányosságát támadta - közölte az Ab sajtófőnöke.
2009. 12. 09. 17:27
Meggyengült a forint - újra a félelem az úr a piacokon a hitelminősítők Görögországot és Dubait érintő leminősítései miatt, dacára annak, hogy a hitelminősítők hitelessége a válság kirobbanásában játszott szerepük kapcsán komolyan megkérdőjeleződött.
2009. 12. 09. 14:53
A görög pénzügyminiszter szerint egyáltalán nincs kockázata annak, hogy az ország fizetésképtelenné válik, és nem kér uniós támogatást sem.
2009. 12. 09. 14:37
A gázárképzés rendszere áttekinthetetlen, félő, hogy a kisfogyasztók rosszul járnak – kommentálta a januári gázáremelés hírét az FN.hu-nak Hegedűs Miklós szakközgazdász. Ami biztos: a lakosságra rótt költségek 2010-ben tovább nőnek, a gáz világpiaci árától függetlenül.
2009. 12. 09. 06:30
A görög szuverén adósbesorolás visszaminősítése megrendítette a térségbeli devizákat: az eurót délután 273,39 forinton jegyezték a kedd délelőtti 269,75 forinthoz képest.
2009. 12. 08. 17:30
Komoly piaci kilengéseket okoztak a Görögországot és Dubajt érintő, erősen negatív hitelminősítői lépések. Az euróövezeti tag Görögország törlesztéskockázati díjszabása az osztályzatrontás után Magyarországéval egyező szintre emelkedett a londoni piacon.
2009. 12. 08. 16:23
Jogerősen is közérdekű adatnak minősül, ezért a KSH-nak ki kell adnia a túlzott hiány eljárással kapcsolatos magyar jelentésnek már azt a – még nem véglegesített - változatát is, amelyet az uniós statisztikai hivatalhoz, az Eurostathoz elküldött.
2009. 12. 08. 15:26
Olvasói sztorik